Ezek a könyvek érkeznek az idén.
Hallom a boltban, ahogy az anya sziszegi a bömbölő gyereknek. Hallom az utcán, ahogy a gazda üvölti a kutyájának. Hallom az iskolaudvaron, ahogy a tanár csattogja a diákoknak. Nem szégyelled magad? Generációról generációra ég belénk a kérdésnek álcázott felszólítás. Valamennyiünket szégyenkezésre neveltek.
Jól megszokott világba érkezik, aki úgy dönt, hogy belekezd a Dávid Veron-krimik negyedik részébe. Ókanizsa utcái, Dujmovics Lázó, Dávid Szilveszter, Remete Pista, Zsike néni és persze Dávid Veron már régi ismerőseink lehetnek, és az előző rész óta eltelt két év talán arra is elég volt, hogy hiányolni kezdjük ezeket a kedves és jól felépített karaktereket.
A reggeli kávéhoz szokás szerint bekapcsolom a rádiót. Alig élek, hajnali háromig olvastam, nem tudtam letenni a finn szerzőnő, Leena Lehtolainen magyarul nemrégiben megjelent, Egyszer úgyis meg kell halni című könyvét. A rádióban L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány létrehozója és működtetője arról beszél, hogy az évek során rá kellett jönnie, bármilyen jól működik az alapítvány iskolája, a mélyszegénységben élő gyerekeken az iskola intézménye nem tud segíteni. Alig néhányan képesek kitörni abból az életformából, amelybe beleszülettek. Mintha csak Lehtolainen hősét, Säde Vasarát hallanám.
Tíz évvel ezelőtt még egy kezünkön meg tudtuk volna számolni, hogy hány hazai krimi jelent meg a lengyel könyvpiacon. Mára ez a szám száz felett jár, a lengyel krimi pedig már angolul is hódít. Lehet, hogy ez lesz az új svéd krimi?
Bonnie Bedelia és Harrison Ford
az Ártatlanságra ítélve filmben (1990)
Az igazság keresése azóta alaptémája az irodalomnak, amióta történeteket találunk ki. A legősibb mítoszok, mesék dramaturgiája is úgy épül fel, hogy a jó elnyerje méltó jutalmát, a rossz bűnhődjön. Az igazságkereső történetek legtipikusabb műfaja a krimi: egy profi vagy amatőr nyomozó mindent megtesz azért, hogy rekonstruálja a bűncselekményt, vagyis megmondja, ki a jó (az ártatlan), és ki a rossz (a bűnös). Csakhogy a jogi krimi megteremtője, Scott Turow óta nincs nagybetűs igazság, az igazságszolgáltatás nem több beteg szerencsejátéknál.
Stieg Larssonnak, a Millennium-trilógia néhai írójának egy korai, futurisztikus novelláját adják ki jövőre először angol nyelven - írta a The Guardian online kiadása.
Robert Galbraith krimije áprilisban jelent meg, alig-alig fogyott, de jó kritikákat kapott. Vasárnap azonban kiderült, hogy a könyv írója a Harry Potterek szerzője, J. K. Rowling.
Az egész ott kezdődik, hogy Faber megnyalja Connie fenekét, de Danielnek nem tetszik. Egyrészt, mert tiltja a szabályzat, másrészt, mert szerelmes Connie-ba. Nem sokkal később elkezdenek halni az emberek, de nem önszántukból vagy végelgyengülésben. Kinek tizenöt centis tűsarkú fúródik a szemei közé, kinek lakáskulcs a nyakába, egy rottweilert pedig kerítésen dobnak át, de előtte jól megcsavarják a golyóit, hogy nagyobb legyen a móka. A rendőrök bőszen ritkítják saját soraikat, továbbá kardinális problémává emelkedik a hajbeültetés. A végére minden jól alakul, csak a regény szereplőinek száma csökken drasztikusan. Eoin Colfer leszállt az Artemis Fowl-anyagról, és keményebb cuccra, krimire váltott.
John Grisham első regénye, a Ha ölni kell című krimi folytatásán dolgozik. A Sycamore Row című könyv októberben jelenik meg - jelentette be kiadója, a Knopf Doubleday. Az új regény főszereplője Jake Brigance, az ügyvéd, aki a kislánya elleni brutális erőszakot gyilkossággal megtorló apát képviselte az eredeti történetben.
Az ezredforduló után a skandináv krimik védjegyévé vált, hogy a bűnt a társadalomkritika eszközeként használják. Ahogy az is, hogy Skandinávia a jómód ellenére (vagy éppen azért) a depresszió melegágya, ahol az alkohol könnyen csúszik, elviselhetetlenül hosszú a tél, magányosak az emberek, és ahol ennyi a gond, ott bizony gyilkolni fognak. Pontosan ez és pont így történik a most magyarul megjelent Misteriosóban is, mégis Arne Dahl krimije van annyira hangulatos és megindító, hogy az utóbbi tíz évben futószalagon újratermelt klisék ellenére beszippantsa az olvasóját.
Dashiell Hammett teremtette meg a szívós, masszív magándetektív alakját, aki egy romlott világban meggyőződés nélkül teljesít megbízásokat - aki egyszerre az amerikai álom megtestesítője és bírálója. Hammett detektívként a magánnyomozók világának átalakulásakor lépett színre, amikor pedig úgy érezte, San Francisco utcái nem jelentenek számára elég kihívást, váltott: krimi- és forgatókönyvíró lett. A húszas-harmincas években gyorsan felívelő karrierje végül azért tört darabokra, mert magánnyomozó hőseihez hasonlóan ő is a végletekig kötelezte el magát amellett, amiben hitt. A Kontinentális Detektívügynökség névtelen nyomozójáról szóló novellákból most jelent meg gyűjteményes kötet (A tizedik nyom) az Agave Kiadónál.
Ruth Rendell népszerű angol krimiíró, akinél a rendteremtés helyett a bűnözővé válás folyamata kerül a középpontba. Ennek megfelelően a nyomozás háttérbe szorul, sokszor érdektelen marad, a legtöbb esetben már az első oldalakon teljesen képbe kerül az olvasó a ki mit követett el kivel szemben és hol kérdésekben. Rendell 1986-os regénye, a Sötéthez szokott szem ősszel jelent meg a Partvonal Kiadó Pszichokrimi sorozatában.
Február 7-én jelenik meg Dashiell Hammett novelláskötete, A tizedik nyom. Az Agavénál érkező könyv hét történetet tartalmaz a Kontinentális Detektívügynökség felgöngyölített eseteiből, melyek az 1920-1940-es évek között nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Hammett bekerülhessen a kemény krimik legjobb szerzői közé. A borító nálunk látható először.
Úgy hangzik, mintha csak egy izgalmas krimi része lenne, de sajnos nem az: Dennis Lehane (Kenzie-Gennaro-sorozat, Vihar-sziget, Titokzatos folyó) nőstény beagle kutyája, Tessa szenteste óta nincs meg. A krimiíró jutalmat ígért a nyomravezetőnek: készülő új regényében egy szereplőt nevez el róla.
Thomas Allen az amerikai ponyvairodalom hagyományait drámaian újraértelmezi a fotográfia eszközeivel. Több mint egy évtizede kísérletezte ki ma is használt technikáját: a negyvenes-ötvenes évek ponyvaregényeiből szikével vágja ki a borítók alakjait, majd azokat kihajtogatva és különböző helyzetekben beállítva közelről készít róluk fotókat, mindig semleges háttér előtt, eljátszva a mélységélesség kínálta lehetőségekkel.
A Büszkeség és balítélet valószínűleg mindenkinek ismerős: Jane Austen regényében a nem túl gazdag Elizabeth Bennet és a nagyon gazdag Fitzwilliam Darcy számos viszontagság (ledér húg, vállalhatatlan szülők, arisztokrata allűrök) után végre egymásra talál. A népszerű krimiszerző, P. D. James továbbgondolta a pár történetét, és hat évvel a házasságkötés után, 1803 októberében a hagyományosan fényűző Pemberley-i bálra készülve újra találkozhatunk velük.
Az Agave Kiadó régvárt krimikkel és sci-fikkel indítja a 2013-as évet. Februárban jön egy novelláskötet Dashiell Hammettől. A tizedik nyom című kötet hét történetet tartalmaz a Kontinentális Detektívügynökség felgöngyölített eseteiből, melyek az 1920-1940-es évek között nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Hammett bekerülhessen a kemény krimik legjobb szerzői közé. (Az írótól utoljára 2009-ben A máltai sólymot vehették a kezükbe az olvasók.) Még ebben a hónapban érkezik az újabb Ray Bradbury-kötet, ami a klasszikus Fahrenheit 451 új kiadása lesz Lóránd Imre fordításában. A kiadvány tartalmazni fog további öt novellát is a tudományos fantasztikum nagymesterétől, melyeket a szerkesztők az R Is For Rocket című gyűjteményéből válogattak ki.
A Los Angeles Times hasábjain állítólag az jelent meg - legalábbis a könyv borítója szerint -, hogy "a Raylan igazi remekmű: az elsőtől az utolsó oldalig". Az egyik budapesti könyvesbolt kirakatában pedig ott van a könyv, több példányban, egy kalap és figyelemfelhívónak szánt feliratokkal ellátott cetlik társaságában. Az egyiken valami olyasmi áll, hogy "Az amerikai regény »Tarantinója«". Ha ez igaz, akkor egyrészt Tarantino lehet az amerikai film Leonardja.
Másrészt meg az amerikai regény elég nagy szarban lehet manapság.
Mert a Raylan című könyvet remekműnek csak az nevezheti, aki elképzelhetetlenül hosszú időt töltött ingerszegény környezetben. Vagy el volt tiltva bármilyen szöveg olvasásától.
Kondor Vilmos új kötete, a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes címmel november 29-én jelenik meg az Agave Kiadónál, a gyűjtemény már ismert és még kiadatlan történeteket tartalmaz Gordon Zsigmond főszereplésével. A novelláskötetében négy, eddig már megjelent írás mellett helyet kapott egy új elbeszélés, valamint egy erre az alkalomra írt kisregény is. A borító a Kötve-fűzvén látható először.
Kondor Vilmos új kötete, a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes címmel november 29-én jelenik meg, a gyűjtemény már ismert és még kiadatlan történeteket tartalmaz Gordon Zsigmond főszereplésével - adta hírül az Agave Kiadó. Összesen hat novelláról van szó, köztük van egy majdnem száz oldal hosszú, akár kisregénynek is tekinthető darab. Kettő kifejezetten ehhez a kiadványhoz íródott. A novellák 1920-1937 között játszódnak, így az egyik helyszíne még Amerika. A történetekben árverési hiénák, gyilkosok, piti tolvajok, szerencsétlen mackósok, nyomozónak állt kézikocsisok és eltökélt detektívek bukkannak fel. Két dolog közös bennük: Budapest, a város és Gordon Zsigmond.
Baráth Katalin a Dávid Veron-könyvek harmadik részében, A borostyán hárfában ismét bravúros megoldásokkal, nyakatekert szálakkal és remek megfogalmazásokkal örvendezteti meg az olvasót. A 20. század elején játszódó krimijében mindenre kiterjedő figyelemmel teremti meg a könyv valós idejének hangulatát: elbeszélőmódja, nyelvezete és a regényben szereplő rengeteg információ is ezt a célt szolgálja. A kortárs írónő hibátlanul képezi le a kor szófordulatait és beszédmódját, és ebbe ügyesen szövi bele humoros megjegyzéseit, célozgatásait. Mindeközben elképesztő mennyiségű adatot tár az olvasó elé, kezdve a korabeli Magyarország nagy neveivel, a közeli külföldi eseményeken át a nagy szenzációnak számító kinematográfia vagy akár a kórbonctan sajátosságinak legapróbb részleteiig.
A nyáron megjelent a Gordon Zsigmond-krimik ötödik, befejező része. A Budapest novemberben visszahozza azt a sajátos hangulatot, ami megkerülhetetlenné tette a sorozat első két részét, a Budapest noirt és a Bűnös Budapestet a magyar krimi történetében, és megmutatja, hogyan lehet írni az igazi pokolról.
"Vannak tiszta és vannak mocskos rendőrök, és én mocskos voltam" - mondja magáról Matthew Scudder, Lawrence Block híres magánnyomozója. Bár Block nem nevezhető radikális újítónak, tömény életműve és a húzósorozatok egyenletes színvonala miatt kétségtelenül beleírta magát az amerikai krimiirodalom történetébe. Nincs olyan rangos díj a szakmában, amit Block ne kapott volna meg, köztük a krimiírók brit életműdíjat, a Gyémánt Tőrt és a Mystery Writers of America által adományozott Grand Master címet. Legnagyobb erősségét a karakterei adják. Az aludni képtelen kém, Evan Tanner történeteinek nagy része az 1960-as években született, Block legnépszerűbb sorozatai az alkoholizmussal küzdő magánnyomozó, Matthew Scudder esetei, illetve a gentleman, könyvmoly betörő, Bernie Rhodenbarr és az egzisztenciális szorongástól szenvedő bérgyilkos, John Keller történetei. Magányos hőseinek természetes közege a bűnnel átitatott nagyváros.
Baráth Katalin, Kondor Vilmos, Dennis Lehane, Iain M. Banks, John le Carré , Philip K. Dick, Steven Saylor - néhány azon népszerű, kultikus szerzőből, akiket a főként kortárs krimire és sci-fire szakosodott Agave Kiadó mutatott be a magyar olvasóknak. A 2003-ban indult Agavét az idei Év Kiadója versenyben már a harmadik legjobbnak választották harmincegy kiadóból. Az alapítók - Csurgó Csaba főszerkesztő és Varga Bálint ügyvezető - célja, hogy igényes, elsősorban amerikai és brit szórakoztató irodalmat jelentessenek meg. De miért jelentettek problémát a 12 éves lányok? Miért nem mondanak a kiadók soha konkrét eladási számokat? Miért azonosítjuk Magyarországon a krimit még mindig Agatha Christie-vel? Varga Bálinttal az olvasói szokások formálásáról, a magyar piac kedvenceiről beszélgettünk.
