Ruth Rendell népszerű angol krimiíró, akinél a rendteremtés helyett a bűnözővé válás folyamata kerül a középpontba. Ennek megfelelően a nyomozás háttérbe szorul, sokszor érdektelen marad, a legtöbb esetben már az első oldalakon teljesen képbe kerül az olvasó a ki mit követett el kivel szemben és hol kérdésekben. Rendell 1986-os regénye, a Sötéthez szokott szem ősszel jelent meg a Partvonal Kiadó Pszichokrimi sorozatában.
A Partvonal angolszász pszichokrimi sorozatát 2011-ben Robert Bloch Pszichójával kezdte (itt írtunk róla) és Ruth Rendell zsánerszerző köteteivel folytatta. A Lopott életben (itt írtunk róla) különböző anyatípusok különböző módon marták a gyerekeiket, a bűntény (egy gyerekrablás) szerepe inkább az volt, hogy kidomborítsa a bemutatott szülő-gyerek kapcsolatok beteges vonásait. A Sötéthez szokott szem még mélyebbre merül a családi titkokban, és megpróbál választ adni arra, hogy egy pedáns, középosztálybeli háziasszony, példás anya és testvér miért ölhette meg imádott húgát az 1940-es évek Angliájában.
A rejtély megfejtése látszólag pofonegyszerű, nagyjából ötven oldalanként érezheti azt az olvasó, hogy tud mindent, az összes darab a helyére került. Aztán az újabb és újabb fordulatok teljesen kizökkentik. Az elbeszélő – a kivégzett gyilkos közeli rokona – hosszú kitérőket tesz a bűntény szempontjából talán kevésbé érdekes családtagok történeteire, így azok, akik feszes lendületű cselekményt vártak volna, csalódni fognak. Véres, kemény akciók, nagy leleplezések helyett aprólékosan kirajzolódó jellemtérképeket kapunk, bájos angol vidékkel, púderes fiókokkal, házi keksszel – és egy jó adag folyamatosan gyűlő feszültséggel.
„A titkolózás a Longley családi hagyomány fontos részét képezte, még akkor is, ha éppen semmi szükség nem volt rá” – emeli ki többször is az elbeszélő, Faith. A rokonok számára az „éltető leheletet” jelenti a titkolózás, a leghétköznapibbtól a kor közerkölcsét sértő dolgokig mindent homály fed, az érzéseikről képtelenek őszintén beszélni – évtizedekkel később pedig már az emlékezet torzítja el a múltat. A lélektani nyomozás kénytelen kihűlt nyomokra, megbízhatatlan vallomásokra, lélektelen beszámolókra támaszkodni.
Rendell profi szórakoztató regényt írt, annak legjobb értelmében. A Longley család története önmagában, család- vagy életmódregényként olvasva is érdekes (hogyan él egy angol átlagos középosztálybeli, nem kimondottan tehetős, de nagy öntudattal rendelkező család a két világháború között, a második világháború alatt és után). Az elbeszélő azonban, aki évtizedekkel a halálbüntetés után próbál rendet rakni a múlt emlékei között, váratlanul újabb misztikus szálakkal bonyolítja a szerteágazó, kusza rokoni kapcsolatokat. Faith a racionalitást azonban nem lépi túl: nincs se Miss Marple-i emberismerete, sem Poirot-i tehetsége, elérhetetlenek számára a helyszínelős kütyük és még csak nem is különösképpen kitartó. Éppen addig jut a családi titkok feltárásában, ameddig bárki eljuthat. Ügyetlensége, naivitása különösen rokonszenvessé és hitelessé teszik.
Ruth Rendell (1930) megkapta már többek között a brit krimiírók szövetségének Arany Tőr-díját, az amerikai krimiírók szervezetének Edgar-díját és a Sunday Times irodalmi kitüntetését. Több írását is megfilmesítették, a legismertebb adaptáció a Pedro Almodóvar rendezte Eleven hús.
Ruth Rendell: Sötéthez szokott szem, fordította Holbok Zoltán, Partvonal, 454 oldal,
2990 Ft
