„Vannak tiszta és vannak mocskos rendőrök, és én mocskos voltam” – mondja magáról Matthew Scudder, Lawrence Block híres magánnyomozója. Bár Block nem nevezhető radikális újítónak, tömény életműve és a húzósorozatok egyenletes színvonala miatt kétségtelenül beleírta magát az amerikai krimiirodalom történetébe. Nincs olyan rangos díj a szakmában, amit Block ne kapott volna meg, köztük a krimiírók brit életműdíjat, a Gyémánt Tőrt és a Mystery Writers of America által adományozott Grand Master címet. Legnagyobb erősségét a karakterei adják. Az aludni képtelen kém, Evan Tanner történeteinek nagy része az 1960-as években született, Block legnépszerűbb sorozatai az alkoholizmussal küzdő magánnyomozó, Matthew Scudder esetei, illetve a gentleman, könyvmoly betörő, Bernie Rhodenbarr és az egzisztenciális szorongástól szenvedő bérgyilkos, John Keller történetei. Magányos hőseinek természetes közege a bűnnel átitatott nagyváros.

Scudder a hetvenes évek elején még a New York-i rendőrség detektívjeként dolgozott, volt egy csinos kis háza kerttel és grillsütővel, ahol feleségével és két fiával élt. Gellert kapott golyója azonban egy hétéves kislány halálát okozta, ezért otthagyta a rendőrséget, ahol szakmailag a legjobbak egyike volt. De közel sem egy mintazsaru. Döntésének semmi köze a kiábrándultsághoz. „Az illúzióimtól már korán megszabadultam. Amúgy sem hittem valami nagyon az igazságszolgáltatásban. Szörnyű egy rendszer, a zsaruk azt csinálnak, amit akarnak. Ami a korrupciót illeti, annyira soha nem voltam idealista, hogy érdekeljen vagy zavarjon” – emlékszik vissza a rendőrévekre a Döfés a sötétben című regényben (1981).

A hatvanas évek Amerikájában kezdett teret hódítani a rendőrségi krimi, amelyben a különc, nem evilági magándetektív helyett a hivatásos, hétköznapi, esendő zsaru igyekszik fenntartani a rendet. Block egy átmeneti hőst választott, aki a rendőrségi módszereket és a törvény betűjét jól ismeri, mégis sajátos elvek szerint nyomoz, aki se nem rendőr, se nem magánnyomozó.  Scudder rendőrként pénzt fogadott el, és ha éppen úgy adódott, zsebre vágta a betörés helyszínén otthagyott ezer dollárt. A törvényszegést azonban mindig meg lehet magyarázni, „hiszen csak egy tolvajtól lopok én is”. Magánnyomozóként is sajátos rendszer szerint él. Feketén, engedély nélkül dolgozik, nem ír részletes jelentést, nincs szabott árjegyzéke, és ebből következően nem is adózik – viszont a megkeresett pénz tíz százalékát vagy egy templomperselybe dobja, vagy szétosztja a koldusok között. Ügyfelei sem egyenes úton találnak rá: a rendőrségen Scuddert exkollégái javasolják, némi jutalékért cserében. Scuddernek se irodája, se engedélye, fegyverek és kütyük nélkül nyomoz, teljesen rábízza magát a zsaruösztöneire. A bűnüldözés rendszerét, a rendőrségi bürokráciát alaposan ismerő Scudder kívülről hatékonyabban dolgozhat, megkerülheti a hivatalos utat, és okosan élhet vissza azzal, hogy a környezetében mindenki – az egész Pokol Konyhája, a „barom járőrök”, az „egyenruhások” és a detektívek is – zsarunak nézik. Nem mellesleg a rendőrségnél eltöltött évek tanították meg arra is, hogyan lehet elegánsan korruptnak lenni.

Ez a kemény figura szigorú belső szabályok szerint él és dolgozik. Határozott elképzelése van a jóról és a rosszról, és az igazság az, hogy ez gyakran életszerűbb is a törvény betűjénél – még akkor is, ha a nyomozás véres leszámolásba torkollik. Bár Scudder kreatívan értelmezi a szabályokat, semmi késztetést nem érezni arra, hogy ítélkezzünk felette. Olyasmikért küldött például embereket rács mögé, amiket azok nem követtek el. Filozófiája szerint azonban attól még, hogy valakire nem lehet rábizonyítani egy bizonyos bűncselekményt, de bűnös, és rá lehet kenni egy másik ügyet, az eredmény ugyanaz lesz: akinek kell, az ülni fog. Akkor meg nem mindegy? Mint egy jó kopó, Scudder kitartóan követi a nyomokat, de tapasztalatai cinikussá és szkeptikussá tették, a munkáját sokszor automatikusan, szenvtelenül végzi, inkább a megbízást akarja teljesíteni, mintsem helyreállítani a világ egyensúlyát. Scudder, azaz Block generációja, Samuel Dashiell Hammett és Raymond Chandler örökösei ugyanis már régen nem hisznek abban, hogy ez egyáltalán lehetséges volna. Az első Scudder-krimik az elvesztett vietnámi háború és a Watergate-botrány után születtek, ebben a káoszban maga a zseniális detektív sem lehet biztos magában: „Száma sincs azon dolgoknak, amikről nem tudom, miért csinálom őket” – vallja meg olvasójának még a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján Scudder.

A nyomorúságos és mocskos New Yorkban a kis bűnök az élet részei, a veszélyes bűnözőket azonban, akik miatt hullanak az ártatlan polgárok, el kell kapni. „New Yorknak egyetlen része sem marad változatlan. Idővel vagy fejlődnek, vagy lepusztulnak.”  Scudder együtt lélegzik New Yorkkal. Egész életére az átmenetiség jellemző, ahogyan a város, úgy az exzsaru is változik. Éveken át mentegeti magát, ha az alkoholizmusa kerül szóba, nehezen és csak sokára ismeri fel, hogy reggel is itallal kelni, délre kellemesen bódult állapotba kerülni, értékes órákat elveszíteni nem nevezhető már egy állapot „szinten tartásának”. Scudderre a magánéletében sem jellemző a hősiesség, az alkoholproblémát sem ő ismeri fel: a negyedik részben (Döfés a sötétben) megismerkedik egy alkoholista szobrásznővel, az ő hatására keresi fel később az Anonim Alkoholisták gyűléseit. Míg a „város jó része pusztulni látszott”, addig Scuddder elindult a másik irányba, de valahol mindig alkoholista marad: továbbra sem rendezi az életét, a piálás mellett beidegződött szertartásait (a bárokban ücsörgést vagy az adakozást) sem hagyja el.

New York az évek (és a kötetek) során egyre pusztul, Scudder pedig egyre közömbösebben szemléli környezetét. „[A]hogy múlt az idő, az élet is visszatért a rendes kerékvágásba, az élmény az lett, ami mindig is volt: egy égbekiáltó gaztett az égbekiáltó gaztettek tengerében. Minden reggel elolvasom az újságot, és minden nap új gaztettek írják felül a tegnapiakat” – állapítja meg (Tánc a mészárszéken, 1991). Ez a világ nem engedi ítélkezni: barátai között hidegvérű gengsztert (Mick Ballou) és öregedő kurvát (Elaine Mardell) is találni. Scudder New Yorkjában a csend és a béke állandó hiánycikk, az emberek sokféleképpen tudnak meghalni, minden a bűn lehetőségét hordozza: „[H]a egy őrült járkál szabadon az utcán, egy Jégcsákányos vagy az Első Sugárúti Késelő, akkor az emberek egy része fegyvertartási engedélyt kér, a másik fele meg feketén szerez fegyvert. Nem kell sokat várni, amíg az egyik alaposan berúg, és agyonlövi a feleségét. Mert soha egyetlen ilyen alak sem lőtt még le egy mániákus gyilkost.” Érthető tehát, miért fordul sokszor az elfogott közveszélyes gyilkosok felé is empátiával.

Block könyveiben éppolyan szűkszavú, mint interjúiban. A Scudder-sorozatban a főhős nézőpontjából követheti az olvasó az eseményeket. Matthew Scudder mondatai feszesek, leírásai a legszükségesebbekre vonatkoznak, gyakran von párhuzamot a korábbi megbízásaival, hogy még egyszerűbben és gyorsabban letudja az összefüggéseket. Az olvasónak keményen kell dolgoznia, ha lépést akar tartani Scudderrel: minden szereplő gyanús, az események pedig peregnek, és ha iszik, fontos órák esnek ki az elbeszélő emlékezetéből. Bár a részek önálló kötetekként is olvashatóak, sorban haladva egy érzékeny exzsaru fejlődését lehet követni. Az első Scudder-könyv, Az apák bűnei (1976) írása idején Block egy magával egyidős hőst választott, akivel együtt öregedtek, együtt változtak az évek alatt. Amikor például Block eldöntötte, hogy nem iszik többet, az alkoholista Scudder is felhagyott az ivással – erről szól az ötödik, legjobbnak tartott könyv, a Nyolcmillió halál (1982), az alkoholizmus legyőzhetetlen démonjáról pedig a hatodik, a Ha a szent kocsma is bezár (1986).

***

Lawrence Block krimiíró 1938-ban született Buffalóban. 15 éves korában döntötte el, hogy író lesz, angol irodalmat kezdett tanulni egy ohiói főiskolán, amit soha nem fejezett be, mert nem volt rá ideje. Ontotta magából a könyveket, és végre elköltözött abba a városba, ahol mindig is élni akart: a lehetőségekben és energiában tobzódó New Yorkba. Pályája a húszas éveiben indult el, amikor főleg pornográf ponyvát gyártott egy-kétezer dollárért, hogy ki tudja fizetni manhattani albérletét. Volt idő, amikor havonta egynél is több könyvet írt – de az ekkor született regényekre maga Block is szemétként gondol, bár hálás is ezért az időszakért, mert gyakorlásnak kiváló volt. Közel száz regény köthető hozzá, de ha kérdezik, csak azt a nagyjából hatvanat vallja be, amelyeket saját nevén írt. Magyarul az Agave gondozásában jelennek meg Block sorozatai. A Scudder-széria kilencedik kötetét, a Tánc a mészárszékent most júliusban adták ki.

Lawrence Block: Tánc a mészárszéken, fordította Varga Bálint, Agave, 2012, 324 oldal,
2980 Ft