Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Mese a vakondról, akinek a fejére csináltak



A gonosz pórul jár, a jó elnyeri jutalmát - valami ilyesmi történik a vakonddal is, akinek a fejére kakiltak: az alapos nyomelemzéssel, az alibik bizonyításával és a szakértők bevonásával folytatott nyomozás során kiderül, hogy melyik állat volt a tettes, így a vakond visszaadhatja a kölcsönt.

Tovább
2

Ne legyen elnéző az ember



Eugen Ruge

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Eugen Ruge azért ment matekszakra, mert középiskolában beleszeretett a nála négy évvel idősebb matektanárnőjébe. Aztán egy épülő atomerőműnek kellett volna biztonsági elemzéseket készítenie, amit már nem vállalt el és inkább színdarabok írásába fogott. Az áttörést 2011 hozta meg számára, amikor A fogyatkozó fény idején című bemutatkozó regénye megkapta az év legjobb német nyelvű regényének járó Deutscher Buchpreis nevű elismerést. Regényében négy generáció életéről ír az NDK-ban, és bár sok fiktív elemet vegyít a történetekbe, voltaképp a családján keresztül mutatja be a keletnémet hétköznapokat. A budapesti könyvfesztiválon róluk, a berlini fal mögötti életről, nem túl szimpatikus alteregójáról és az életkor és az írás összefüggéseiről beszélt meglepő őszinteséggel. Valamint arról is, hogy miért bosszankodott, amikor leomlott a berlini fal.

Tovább
0

Háborús mindennapok



Fotók: Hirling Bálint [origo]

Az elmúlt évek legnagyobb izraeli könyvsikere A világ végére most magyarul is megjelent. David Grossman regényében egy anya túrázni indul Galileába, pontosabban menekül, hogy véletlenül se kaphasson rossz hírt az éppen a seregben szolgáló fiáról. David Grossman a Budapesti Könyvfesztivál vendégeként járt Magyarországon, egy csoportus interjú keretében beszélgettünk vele.

Tovább
4

A 10 legjobb borító, amit a könyvfesztiválon láttunk



A magyar könyvkiadásban a mai napig másodlagos - de inkább harmadlagos - jelentőségű a könyv fizikai megjelenése. A könyv mint tárgy a legkevesebb esetben kerül a szöveggel egyenrangú szerepbe, csupán a szöveg hordozófelületeként lehet érdekes, és bár az utóbbi években történtek jelentős előremozdulások, illetve a magyar könyves mesterség komoly hagyományokra tekinthet vissza, meg sem közelítjük például az angolszász világ bátorságát, szellemességét, koncepciózus szemléletmódját. De szerencsére vannak kivételek. Nézzük, melyek voltak a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál legvalamilyenebb borítói.

Tovább
0

Nem változott semmi. És nem is fog



Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Michel Houellebecq az idei könyvfesztivál díszvendége - annyiszor írtuk már le, hogy lassan puskázás nélkül is megy a nevének lebetűzése. A legismertebb kortárs francia író legendásan nehéz interjúalany: hosszú hümmögés után vagy valászol, vagy nem. Őszinteségét, nyers modorát akár provokatívnak is érezhetnénk, de a gyorsan mögé tett mosoly talán inkább azt jelzi, hogy egyszerűen csak nem akar maszatolni. Legyen szó olvasmányélményről, prostitúcióról, gyerekkori félelmekről, vagy az anya helyett őt felnevelő nagymamáról. Az interjú után kiderül az is, miért Houellebecq a népszerű mém, a kiábrándult értelmiségi ideális arca.

Tovább
0

Saslik kutyahúsból és további láncreakciók



Jevgenyij Popov bizonyos értelemben csúcstartó. Egy interjúban egyenesen a Guinnes Rekordok Könyvébe illő "teljesítménynek" tartja, hogy miután 1978-ban felvették a (természetesen: szovjet) Írók Szövetségébe, 7 hónap és 13 nap múlva ki is zárták onnan, egyébként Viktor Jerofejevvel együtt, a Metropol Almanach című 12 példányban elkészített szamizdat létrehozásában való részvételükért. Aki a számmisztikát kedveli, érdekesnek találhatja, hogy Popovnak épp 13 év után jelenik meg kötete magyar nyelven, mégpedig a második.

Tovább
0

A pöfögő szörnyetegnek szíve van



Elátkozta barátait, aki nyilatkoztak róla életrajzi könyvében, az őt kérdező riporternőt szexuálisan inzultálta, agresszív és keserű ember benyomását kelti, díjnyertes könyveiben túlteng a szex és a brutalitás. Ám romantikus énje a boldogságot kutatja. Portré a XX. Budapesti Könyvfesztivál díszvendégéről, a kortárs francia irodalom legnagyobb alakjának tartott Michel Houellebecq-ről.

Tovább
0

Nevetésre ingerel, rosszullétig felkavaró



Amir Gutfreund 2003-ban megjelent, Sapir-díjas nagyregényét a könyfesztiválra jelenteti meg az Európa kiadó. A késés miatt sosem tudhatjuk meg, hogy milyen lett volna A mi holokausztunk recepciója, ha egyből megjelenik magyarul is: a friss Nobel-díjas Kertész Imre életműve (és persze kitüntetetten a Sorstalanság) körül kialakuló tudományos és közéleti diskurzust bizonyára színezte volna. Most - immár messzebb a Kertész-hatástól - magyarul is kézbe vehetjük a holokauszt-irodalom újabb megkerülhetetlen művét.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS