A Vérvörös olyan témákat érint, amiket az ifjúsági irodalom ritkán, mint például az iskolai erőszak. Úgyhogy bár tele van fogyatékosságokkal, mégis érdemes elolvasni.
A Vérvörös olyan témákat érint, amiket az ifjúsági irodalom ritkán, mint például az iskolai erőszak. Úgyhogy bár tele van fogyatékosságokkal, mégis érdemes elolvasni.
A Házasság céljából olyan, mint egy vizsgaregény, amit a "Hogyan írjunk romantikus regényt?" című kurzus végén adott le egy lelkes, ám nem túl tehetséges diák. Jól ismert sablonokból építkezik, és kevés egyediséget tesz ezekhez. Vasárnap, ebéd utánra azért jó lesz. Hatása pontosan annyi, mint egy jobb szappanoperának.
Nehéz komolyan venni egy olyan borszótárt, melynek egyik szerzőjét David Lynch-nek, illusztrátorát pedig Ross MacDonaldnak hívják. Először valami viccet sejtettem, mondjuk pszichohorror-borszótárt, hardboiled-krimi-borszótárt, tvinpíkszes-borszótárt stb. De aztán kiderült: nincs vicc. Borsznobok szótára van.
Martin Booth 1991-es, A Very Private Gentleman című regényét nálunk csak idén, megfilmesítése alkalmából adták ki, a George Clooney főszereplésével készült film nyomán Az amerikai címmel. Nem kell bedőlni annak, hogy kriminek titulálják: a regény a műfaj kívánalmaival szemben éppen azt bizonyítja, hogy a bűnöző élete is csak olyan, mint bármelyikünké.
A történelmi krimi virágkorát éli, mi most megnéztük, milyen a 11. századi Japán, ahol még nincsenek se gésák, se szamurájok, a közigazgatás és korrupció viszont meglepően fejlett. Fura, mikor egy amerikai nő ír a japán középkorról. I. J. Parker Sárkánytekercse nem rosszabb, mint más detektívsztorik a műfajból, de annyira lecsupaszított, hogy inkább csak kedvet csinál más, Távol-Keleten játszódó bűnregényekhez.
Nyilván, mint sokan mások, én is azért vadásztam le Audrey Niffenegger új könyvét, mert azt vártam, ha nem is pontosan úgy, mint Az időutazó feleségénél, de valahogy megismétlődik a csoda. Kapok egy könyvet, ami lebilincsel, mint egy bestseller, és közben felemel, mint egy szépirodalmi mű. Hát nem ez történt. A kísértethistória a könyv felénél nevetségességbe fullad, az ikrek-téma lerágott csont, a szereplők össze-vissza cselekszenek, és az egész történet bosszantóan logikátlan. Vessen meg minden Niffenegger-rajongó, de ez szörnyű volt.