A Los Angeles Times hasábjain állítólag az jelent meg – legalábbis a könyv borítója szerint –, hogy „a Raylan igazi remekmű: az elsőtől az utolsó oldalig”. Az egyik budapesti könyvesbolt kirakatában pedig ott van a könyv, több példányban, egy kalap és figyelemfelhívónak szánt feliratokkal ellátott cetlik társaságában. Az egyiken valami olyasmi áll, hogy „Az amerikai regény »Tarantinója«”. Ha ez igaz, akkor egyrészt Tarantino lehet az amerikai film Leonardja.

Másrészt meg az amerikai regény elég nagy szarban lehet manapság.

Mert a Raylan című könyvet remekműnek csak az nevezheti, aki elképzelhetetlenül hosszú időt töltött ingerszegény környezetben. Vagy el volt tiltva bármilyen szöveg olvasásától.

Elmore Leonard (1925) veterán amerikai krimiíró, általában elfogódottan szokás megjegyezni, milyen nagy, jelentős figurája az amerikai irodalomnak. Biztos okkal. Akkora jelentőségű író, hogy a könyvei Magyarországra is eljutnak, hellyel-közzel. Többek között Tarantinónak is köszönhetően, elég legyen a Jackie Brown című filmet említeni.

Méltatói általában kiemelik, hogy Leonard prózájában milyen fontosak és milyen nagyszerűek a dialógusok. Kétségtelen, hogy dialógusokból a Raylanben sincs hiány: Leonard, amit csak lehet, dialógusokban intéz el, dialógusok viszik előre a sztorit.

Az egészen bugyuta – vagy inkább érdektelen? – sztorit. Amiben van vesetolvaj nővér, a bányavállalat szolgálatában törtető szívtelen dög, pókerező egyetemista, unatkozó milliomos, kapzsi és rasszista lótenyésztő, piti és nagymenő bűnözők egész serege, valamint a kalapos rendőrbíró, Raylan, aki Kentucky állam feltűnően boldogtalan részén, Harlan megyében, a bányászok és marihuána termesztők hazájában néz szembe a kihívásokkal. És aki mindenkivel szót ért. Akivel meg mégsem értene szót, azt lelövi. Raylan mindig győz. És a végén megdugja a csajt. Ez a Harlan megye egyébként közel van Hazard megyéhez, és ha jól emlékszem, még a szeszcsempészetre is van utalás. Kentuckyban a deviancia a folklór része.

A problémát valószínűleg az okozta, hogy megpróbáltam regényként olvasni a Raylant. Holott ez inkább egy forgatókönyv. A fejezeteket rövid jelenetek taglalják, kevés a narráció, rengeteg a dialógus. A jelenetek az akcióról szólnak, semmi felesleges felvezetés, semmi tökölés. Bele a közepébe. Már nem tudom melyik tévécsatornán láttam A törvény embere című sorozat ajánlóját, abban is egy rendőrbíró-szerű valaki intézkedett, és lövöldöztek is benne. Talán nem véletlen, hogy a könyv (magyar piacra szánt) alcíme és a sorozat címe megegyeznek. A sorozat is rutinos szakmunkának tűnik, de nem éreztem késztetést, hogy belenézzek.

Nem olvastam túl sok Leonardot, viszont több olyan filmet láttam, ami valamelyik írása alapján készült, ilyen volt például a Mint a kámfor vagy a Szóljatok a köpcösnek! Utóbbiban Chili Palmer megjelenik Hollywoodban, és azonnal felméri a helyzetet, átlátja a viszonyokat és minden problémát megold. A Raylan közben állandóan a Chilit alakító Travolta arca ugrott be: el tudtam volna képzelni a jelenetekben. Akárcsak Chili Palmer, Raylan is mindig tudja, hova kell menni, és mit kell tenni. Nincs kétely, nincs akadály.

Igazából semmi sincs. Csak a könnyen befogadható, ügyesen szerkesztett, pörgő, dinamikus szöveg. Amit néhány üres óránk alatt elolvashatunk. Csak azt nem tudnám megmondani, hogy minek.

mj

Elmore Leonard: Raylan – A törvény embere, fordította Nemes Krisztián, Jaffa Kiadó, 2012, 263 oldal, 2940 Ft