Jonathan Franzen amerikai írót a világirodalmi bulvárból már ismerhette korábban is a magyar olvasó: a Time címlap, az ellopott szemüvege, az amerikai külpolitika és a közösségi oldalak éles bírálata valamennyire előkészítette a magyar megjelenés számára is a terepet. Az Európa Kiadónál most tavasszal jelent meg Bart István fordításában Franzen legfrissebb regénye, az amerikai mítoszt lebontó Szabadság, aminek egyik első lelkes olvasója Barack Obama amerikai elnök volt.
Italo Calvino Miért olvassuk a klasszikusokat? című esszéjében (1991) kísérletet tesz arra, hogy felállítsa a klasszikus mű definícióját. Több szempontból is közelít a kérdéshez, ezek alapján tizennégy pontban fogalmazza meg, mit jelent, ha egy szövegre azt mondjuk, klasszikus.
1. Klasszikus az a mű, amelyet úgy szokás szóba hozni, hogy "Újra olvasom…", nem pedig úgy, hogy "Olvasom…".
2. Klasszikusnak nevezzük azt a művet, mely kincs annak, aki elolvasta és megszerette, ám legalább olyan kincs annak is, aki szerencséje folytán később találkozik vele, s így jobb feltételek közt tudja élvezni.
3. Klasszikus az a mű, amely különleges hatást gyakorol ránk, akár úgy, hogy feledhetetlenné válik, akár úgy, hogy megbújik emlékezetünkben, s egyéni vagy kollektív tudatalattiként működik.
Gyanús minőségű szeszek és kétes eredetű sült csirke elfogyasztásának intermezzójaként születik Mabanckou története a címadó alkoholista, Törött Pohár előadásában, pontok nélküli, csupa kis betűvel szedett, vesszők és idézőjelek tarkította élőbeszédszerűségben. A szöveg maga küldetés: füzet és ceruza missziója egy szakavatott szeszkazán kezében, hogy emléket állítson az Útrakelt Hitel néven elhíresült kocsmának. Az éjjel-nappal nyitva álló csehó számos megpróbáltatás után gyökeret ereszt, végül otthonává válik a Háromszáz néven emlegetett negyed szociális perioikoszainak. A hely krónikásává avanzsált narrátor egy Makacs Csiga nevű törzsvendég, aki a tulajdonos kérésére kezdi el az írást, így a történet nem annyira az épület, mint inkább az innen-onnan összeverődött törzs- és egyéb vendégek (beleértve magát az elbeszélőt is) sztorijaiból áll össze.
Ernest Hemingway a Búcsú a fegyverektől című regényéhez negyvenhét különböző befejezést írt meg, ezek közül választotta ki a véglegeset: „But after I had got them out and shut the door and turned off the light it wasn’t any good. It was like saying good-by to a statue. After a while I went out and left the hospital and walked back to the hotel in the rain.” (Örkény István fordításában: „De amikor a nővéreket kitessékeltem, és becsuktam utánuk az ajtót, és eloltottam a villanyt, az nem ért semmit. Mintha egy szobortól akartam volna elbúcsúzni. Egy idő múlva kimentem a szobából, elhagytam a kórházat, és gyalog indultam haza a szállodába, a szakadó esőben.”) Hemingway kiadója, a Scribner ezen a héten jelentette meg a regény új kiadását – mind a negyvenhét alternatív befejezéssel, például azzal, amelyet F. Scott Fitzgerald javasolt. Az utolsó mondatok különféleképpen írják le Henry hadnagy érzéseit, gondolatait Catherine halálával kapcsolatban.
Ken Kesey kultikus könyve, a Száll a kakukk fészkére új kiadásának borítóját Baranyai (b) András tervezte. 1962-ben, nem sokkal a regény megjelenése után az egyik női alkalmazott abban a kórházban, ahol Ken Kesey a könyv írásának idején kisegítőként dolgozott, beperelte a szerzőt és kiadóját, a Viking Presst: állítása szerint a regény egyik mellékszereplőjét, a háromszor színre lépő vöröskeresztes hölgyet nyilvánvalóan róla mintázta a szerző. Kesey nem bonyolódott jogi vitába, hanem az érintett részeket (összesen nagyjából három oldalt) egyszerűen átírva, a színesen megfestett "vöröskeresztes libát" a jellegtelen Szóvivőre cserélte. Az Egyesült Államokban tehát, ahol a könyv több mint száz kiadást megért, csak az első kiadás birtokosai ismerhetik az író eredeti szándéka szerint megírt regényt. Az Európa Kiadó jelen kiadásában, amely csak tegnap érkezett a nyomdából, ez az eredeti szöveg olvasható.
Éjfélkor startolt az első magyar közösségi könyvcserélő oldal, a rukkola.hu, ahol a felajánlott könyveket csereberélhetik egymás között a felhasználók. A szabály: ha valaki a honlapra felrak (azaz rukkol) mások által elvihető (azaz happolható) könyvet, akkor választhat magának a többiek által feltett könyvek közül. A csereberélők felveszik egymással a kapcsolatot, így új ismeretségek is születhetnek.
Vasco Szinetar: Gabriel García Márquez, Cartagena, Kolumbia, 2010
Vasco Szinetar venezuelai fotográfus és költő 1948-ban született Caracasban. Tanulmányait a lengyelországi Lodzban, majd Londonban végezte a hetvenes évek első felében. A nyolcvanas évek eleje óta készülnek sajátos, tükörből készült művészportréi a folyamatosan bővülő Szemben a tükörrel (Frente al espejo) című sorozatban. A képeken Szinetar egyenrangú félként szerepel - néhol grimaszol - többek között Jorge Luis Borgessel vagy éppen Gabriel García Márquezzel. Egyes írókkal, képzőművészekkel többször is lencsevégre kapta magát az évek folyamán, legtöbbször szállodák előcsarnokában, mosdóiban és szobáiban.
Gömöri Gergő a világ egyik legszerencsétlenebb sráca: míg a volt évfolyamtársai lépkednek előre a karrierjükben, addig ő porosodik egy önkormányzat jogi osztályán, unja a munkáját, unja a kollégáit, csótányokkal osztja meg a lakását, örökké előjön nála valamilyen betegség, a nyolcvanas évek reklámszlogenjei idézésével próbál egyéni lenni. A kilátástalanul semmitmondó élet egyetlen értelme, Zsófi pedig lelépett a szokásos alibi dumával. A szakítást követően Gömöri Gergő lefagyasztatja magát egy évre, mély álmában azonban folytatódik a Zsófi utáni kaparás, a magányba és az önsajnálatba beleragadó fiú lejtmenete. Az olvasó végigjárja Gömöri Gergő egy évét - pontosabban végigtoporogja, mert előrelépésről, gyógyulásról nem igazán lehet beszélni. Az álom Gömörije semmivel sem elevenebb, mint amelyik mirelitként fekszik egy kapszulában.
Hosszú idő óta él a köztudatban az az Erdéllyel kapcsolatos sztereotípia, amely e vadregényes vidéket nem szimplán a történelmi Magyarország részeként, hanem a legkülönbözőbb legendák, rejtélyes és vészjósló történések helyszíneként is igyekszik láttatni. Elég, ha csak a 19. század végén felélesztett irodalmi Drakula-kultuszra gondolunk - holott a vérszomjas gróf valójában nem is Erdély, hanem a tőle délre fekvő Havasalföld rettegett uralkodója volt. Szabó Róbert Csaba negyedik, de magyarországi kiadónál most először megjelenő kötete, a Fekete Dacia szövegei vámpírokat ugyan nem szerepeltetnek - annál több élőhalottat, kísértetet és egyéb szörnyeteget -, de nagyon is tudatosan építenek a helyszínükként szolgáló vidék misztikus imázsára, és egy a kortárs irodalomból teljesen kiveszett műfaji hagyomány újrahasznosításával beszélnek az itt élők múltjáról és jelenéről.
Baráth Katalin, Kondor Vilmos, Dennis Lehane, Iain M. Banks, John le Carré , Philip K. Dick, Steven Saylor - néhány azon népszerű, kultikus szerzőből, akiket a főként kortárs krimire és sci-fire szakosodott Agave Kiadó mutatott be a magyar olvasóknak. A 2003-ban indult Agavét az idei Év Kiadója versenyben már a harmadik legjobbnak választották harmincegy kiadóból. Az alapítók - Csurgó Csaba főszerkesztő és Varga Bálint ügyvezető - célja, hogy igényes, elsősorban amerikai és brit szórakoztató irodalmat jelentessenek meg. De miért jelentettek problémát a 12 éves lányok? Miért nem mondanak a kiadók soha konkrét eladási számokat? Miért azonosítjuk Magyarországon a krimit még mindig Agatha Christie-vel? Varga Bálinttal az olvasói szokások formálásáról, a magyar piac kedvenceiről beszélgettünk.
James és Michael Fitzgerald ír grafikusok - a The Project Twins illusztrátorai, könyvtervezői - szokatlan, alig használt angol fogalmakhoz készítettek képsorozatot. Íme az A-Z of Unusual Words néhány grafikája:
Biblioclasm - könyvek vagy más írott anyag (gyakran ceremóniaszerű) megsemmisítése
Drót, Totál szívás, Deadwood és Gengszterkorzó; ezek Paul Buckley, a Penguin Books amerikai részlege elnökhelyettesének, kreatív igazgatójának kedvenc sorozatai. Kedvenc rendezői: Sergio Leone, Wong Kar Wai és Martin Scorcese. A betűtípusok közül pedig a Gotham és a Futura a favorit. Borítótervezőkről szóló sorozatunk ötödik részében egy újabb embert mutatunk be, akinek csak ízlése van.
Ebben a nagy melegben különösen csábító egy földközi-tengeri luxushajó-kirándulás többek között Monte Carlo, Pisa, Róma, Nápoly érintésével. Steiner Kristóf regényes kalandjáról írt útinaplót: egy San Diego-i nő apróhirdetésére válaszolt, aki útitársat keresett maga mellé, és akivel végül 2010 októberében együtt vettek részt egy dél-tengeri hajókiránduláson.
A Bluewater egy művészettörténeti témájú képregényalbum-sorozat kiadásába kezd: a The Milestones of Art ('A művészet mérföldkövei') első hat része Andy Warhol, Pablo Picasso, Vincent Van Gogh, Salvador Dalí, Keith Haring és Frida Kahlo életét és munkáját dolgozza fel. Willi Blöß német képregényíró és -rajzoló készíti az életrajzi albumokat, amelyek igyekeznek megidézni az adott művész egyéni stílusát is. A borítók már sejtetik, nagyjából mire számíthatnak az olvasók, érdekes kísérletnek ígérkezik.
"Eszembe jutott Maurice Sendak a Time-nak adott interjúja, amelyben azt nyilatkozta, hogy szerinte a jó gyerekkönyv elismeri és komolyan veszi a gyerekek érzéseit - ezzel nagyon egyet tudok érteni. Általánosságban kell egy jól felépített történet, igényes nyelvezettel, ami nem gügyögős, és fontos, hogy ne kacsintson össze a szerző a felnőttel a gyerek feje fölött. Egy jó gyerekkönyv kerüli a didaxist és bőven adagolja a humort. Az illusztráció akkor jó, ha kiegészíti a szöveget, és nem elnyomja azt" - foglalta össze Boczán Bea, a Prae.hu gyerekrovatának szerkesztője a Kötve-fűzvének, hogy milyen szempontoknak kell megfelelnie egy jó gyerekkönyvnek.
Al Satterwhite: Hunter S. Thompson interjút ad,
Cozumel, Mexico, 1974 március
Hunter S. Thompson (1937-2005) mindig a maga szabálytalan útját járta. Halála után fia, Juan úgy emlékezett rá egy cikkben, mint törvényen kívülire. És valóban: HST-nek többször meggyűlt a baja a törvénnyel, az újságírásban pedig sportot űzött a szakma szabályainak megsértéséből. 1970-ben részben a véletlennek köszönhetően saját műfajt alapított: a gonzó újságírást. 1970 májusában a Kentucky Derbyről tudósított Ralph Steadmannel, könyvei (pl. a Félelem és reszketés Las Vegasban) illusztrátorával, csakhogy megcsúszott a határidővel és félő volt, hogy nem tudja "hozni a sztorit".
A pár hete elhunyt kultikus író, Ray Bradbury lehet, nemcsak a könyveiben él tovább, hanem egy internetes hibaüzenetben is. Ha egy oldal nem elérhető, vagy a hozzáférés tiltott, a "404 Not Found" vagy a "403 Forbidden" kóddal találkozhatnak a felhasználók. Tim Bray szoftverfejlesztő ezek mintájára, a Fahrenheit 451 című regénytől inspirálva javasolja bevezetni a 451-es hibakódot azokra az oldalakra, amelyeket a kormányzati cenzúra miatt nem lehet elérni.
Eli és Charlie Sisters nem tudnak semmit Herman Kermit Warmról, csak annyit, hogy éppen San Fransiscóban tanyázik, és meg kell ölniük. A testvérek a titokzatos Kapitánytól kapták a parancsot, így hát 1851-ben felkerekednek Oregonból, hogy Fürge és Hasas hátán megkezdjék Odüsszeiájukat a Vadnyugaton át, hogy eljussanak a kaliforniai aranyláz szívébe. Útjuk során számos fura alakkal találkoznak, sokat meg is ölnek közülük, de ezen nem kell csodálkoznunk, hiszen a Sisters testvérek hírhedt bérgyilkosok, akik nem ismernek kegyelmet. Charlie, az idősebb, igazi veszett kutya, aki a saját öccsét is kihasználja, míg Eli amolyan "érzékeny cowboy", kicsit túlsúlyos is, tele kétségekkel, és bizony el-elmélázgat ennek az egésznek az értelmén.
Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének szereplői - Woland, Korovjov és Behemót - szerepelnek azon a moszkvai közlekedési táblán, amelyet ismeretlenek állítottak a könyv első fejezetének helyszínén, a Patriarsije Prudi parkban.
Wittmann Ildikó Könyvmutáns címmel írt kritikát Bartos Erika Bogyó és Babóca könyveiről a Magyar Gyermekirodalmi Intézetnek. A kemény hangú, szókimondó írás éles vitát váltott ki, amibe még Berg Judit, a Bartos Erika népszerűségével vetekedő gyerekkönyvíró is beszállt: "Mint a magyar gyerekirodalom egyik alkotója, szeretném a leghatározottabban kikérni magamnak a fenti kritika stílusát és szellemiségét. A fröcsögő, vagdalkozó, gyűlölettől sistergő eszmefuttatások még a magánjellegű blogbejegyzésekben is viszolyogtatók, de irodalomkritikának álcázva, a Magyar Gyermekirodalmi Intézet oldalán egyszerűen elfogadhatatlanok."
Kurt Vonnegut rövid írásait összegyűjtő kötete, a Bagombo Snuff Box (1999) előszavában nyolc viccesen furcsa tippet ad ahhoz, hogyan kell novellát írni. Az író narrációjával kísért videóban is elhangzó szabályoknak azonban nem mindenkinek kell feltétlenül megfelelnie: Vonnegut az előszóban is megjegyzi, hogy nemzedékének legnagyobb novellistája, Flannery O'Connor minden pontot megszegett. "A nagy írók hajlamosak erre" - teszi hozzá.
Szántó T. Gábor könyve valószínűleg a zsidóság tanait próbálta szélesebb kör számára hozzáférhetővé, érthetővé és érdekessé tenni a regényforma lehetőségeivel. Az Édeshármas azonban inkább arra példa, hogy ez a tartalom ezzel a formával igen nehezen illeszthető össze: olvasása nehézkes és nagy türelmet igényel. A legfőbb gond a célközönség teljes hiánya. Az író láthatólag egy élet tudását kívánja átadni az olvasóknak, azonban saját közege számára ezek a történetek ismertek, a kifejezések pedig használatosak, így számukra feleslegessé válik a könyv lexikonszerűsége, hosszas, héber és jiddis szavakkal tűzdelt magyarázatai. Azonban azok, akik a zsidó kultúrában járatlanul vágnak neki az olvasásnak, nem kapnak elegendő információt, hogy minden kis részlet a helyére kerüljön, és a könyv egésszé álljon össze.
Kimászik az ősóceánból, hogy "bütykös végtagokat, rengeteg faggyúmirigyet, méteres beleket és jó adag hájat növesszen". A szárazföldön töltött első évmilliók még lassan vánszorognak, de ahogyan rákap a véletlen felfedezések ízére, világa egyre gyorsabban fejlődik, épül, miközben a gyűlölettel vegyes félelem, a megvetés, az undor egyre inkább elhatalmasodik rajta. Mi az?
Az irodalom és a modern technológia találkozásából megszületett különleges mobiltelefon-alkalmazással rukkoltak elő a Boston College diákjai: az új fejlesztés James Joyce Ulysses című regényére támaszkodva kalauzolja végig a felhasználókat a századforduló Dublinján.
Jenny Erpenbeck kelet-berlini születésű írónő negyedik könyve, az Otthon 2008-ban jelent meg hazájában, és négy rangos irodalmi díjat is bezsebelt. Magyarul a L'Harmattan Kiadó gondozásában, a Valahol Európában sorozatban olvasható. Blaschtik Éva fordítása már-már varázslatos módon ura a nyelveknek, amelyekkel dolgozik, a német szöveget nem annyira átülteti, mintsem magyarba oldja - egyetlen mondat, egyetlen szó nincs az Otthonban, ami idegenszerűnek, mesterkéltnek hatna. Ha kell, lágy, ha kell, erős, de mindenképpen levegővétel természetességű.
