Jonathan Franzen amerikai írót a világirodalmi bulvárból már ismerhette korábban is a magyar olvasó: a Time címlap, az ellopott szemüvege, az amerikai külpolitika és a közösségi oldalak éles bírálata valamennyire előkészítette a magyar megjelenés számára is a terepet. Az Európa Kiadónál most tavasszal jelent meg Bart István fordításában Franzen legfrissebb regénye, az amerikai mítoszt lebontó Szabadság, aminek egyik első lelkes olvasója Barack Obama amerikai elnök volt.

Jonathan Franzen (1959) az egyik legsikeresebb kortárs amerikai író. Első két regénye, a The Twenty-Seventh City (’A huszonhetedik város’, 1988) és a Strong Motion (’Erős mozgás’, 2002) ugyan kedvező kritikai visszhangot váltott ki, de az igazi figyelmet 1996-os esszéjének, a Perchance to Dreamnek (’Talán álmodni’) köszönheti. Az esszében Franzen a társadalmi kérdéseket feldolgozó kortárs nagy amerikai regényt hiányolja, panaszkodik, hogy az emberek már nem olvasnak, hogy az irodalom jelentősen veszített érdekességéből, holott még mindig különös ereje van.

Öt évvel később, mintegy az esszében kifogásoltakra válaszolva, néhány hónappal 9/11 előtt, jelent meg a The Corrections regénye (Javítások, 2001), amely a kritikusok és az olvasók elismerését is kiváltotta: sikerkönyv lett, elnyerte többek között az amerikai irodalmi díjat, a National Book Awardot, és ott volt a legjelentősebb díjak nagy esélyesei között. A The Corrections a sztereotípiák szerint totálisan jellegtelennek gondolt közép-nyugati középosztálybeli család évtizedeit kíséri végig. Az idősödő apa Parkinson-kórja egyre elhatalmasodik, hozzáőrül ahhoz a világhoz, amelyet hamisan „amerikai álomnak” neveznek, holott valójában az elmagányosodás, a tehetetlenség, az ezekre szedett antidepresszánsok és az értelmetlen fogyasztás kietlen földje, ahol nyomokban azért még van remény a változásra. (A regény fordítása éppen készül az Európa Kiadónál, a Potus tavaly írt a könyvről bővebben.)

A Franzen körüli figyelmet jelentősen táplálja maga az író személye is, aki szívesen konfrontálódik bárkivel, és akiről furcsa hírek jelennek meg. Súrlódott Oprah Winfrey-vel, mert a The Corrections megjelenése után lemondta a könyvről szóló beszélgetést arra hivatkozva, hogy Oprah és Jonathan közönsége nem feltétlenül azonos. Ezen persze jól meg lehetett sértődni és elitistának bélyegezni Franzent, ami visszanézve kicsit még jogosnak is mondható, mivel a hárommillió példányban eladott The Correstions a popkultúra részévé vált, és éppen forgatják a belőle készülő HBO-sorozatot Anthony Hopkins főszereplésével. A The Corrections elképesztő sikere után persze mindenki feszült várakozással várta a következő nagyregényt, a tíz éven át írt Szabadságot – még a könyvmoly-imidzsét tudatosan építő Obama elnök is kért egy példányt belőle a hivatalos megjelenés előtt.

Bár az Oprah-afférhoz vagy Obama érdeklődéséhez képest a többi hír bulvármorzsa csak, azért Franzen időről időre remek alapot ad egy kis pletykálásra: egy könyvbemutatón például ellopták a mínusz nyolcas szemüvegét, utálja a Facebookot annak hamissága miatt, a Twittert elmondhatatlanul bosszantónak tartja, nemrég pedig arról értekezett, hogy az e-könyv rombolja a társadalmat. Nem meglepő módon a fogyasztói őrületből vezeti le a gondolatmenetét: az olvasók rászoktak arra, hogy mindenből mindig a legújabb technológia vegye körül őket, ezzel pedig elveszítik azt az állandóságérzetet, amit a nyomtatott könyv ad. Szerinte a fejlett technika és a kapitalizmus együttesen járult hozzá ahhoz, hogy az emberek kezéből kicsússzon az irányítás, és eljussunk oda, hogy Európában például bankárok hozzanak döntéseket a társadalom feje felett, miközben az emberek annak az érzésnek a foglyai, hogy „szeretik az iPhone-jukat”.

A fogyasztói társadalom, az USA közel-keleti politikája, az antidepresszánsokon élő amerikai középosztály problémái a 2010-es regényben, a Szabadságban is központi szerepet töltenek be. A könyv még jobban fogyott, mint a The Corrections, Franzen végre elbeszélgetett a kamerák előtt Oprah-val, a regény Obamának is tetszett, a legjelentősebb lapok pedig a „világ jelenleg élő legnagyobb írójaként” kezdték emlegetni. Franzen portréja ott virított a Time címlapján a „Great American Novelist” felirattal, ami már csak azért is szenzációnak számít, mert azon legutoljára tíz évvel korábban, 2000-ben szerepelt író (Stephen King). A nagy hájpba egyedül az zavart be, hogy a Szabadság nem jutott be a 2010-es National Book Prize esélyesei közé.

A most magyar fordításban megjelent, önéletrajzi elemekkel tűzdelt Szabadság középpontjában egy házaspár, Patty és Walter Berglund áll. Látszólag minden rendezett körülöttük: Patty kedves, barátságos, imádja a gyerekeit, remekül főz, csinosítja a házat, ápolja a szomszédi kapcsolatokat, eszményi feleség; Walter elkötelezett családapa, barát és környezetvédő, eszményi férj. Szépen építik liberális középosztálybeli életüket, próbálnak belesimulni a környezetükbe. Csakhogy ez nem megy. Patty és Walter boldogtalanok, konkrét elképzeléseik vannak arról, mi is a boldogság, csak éppen ezek a lila képek köszönő viszonyban sincsenek azzal, amiben élnek. Nem baj, gondolják, amire nem figyelnek, az nincs: kérdéseiket, problémákat próbálják elrejteni környezetük és saját maguk elől is, esetleg nyelnek vagy elmenekülnek a kimondás, a cselekvés elől. Az elfojtott gondok azonban lassan elkezdik szétrepeszteni az idillt, felszínre hozzák mindenkiből a szabadság utáni csillapíthatatlan vágyat.

A Szabadság látlelet a 9/11 utáni, a kétezres évek hétköznapi Amerikájának életéről, arról, milyen válaszok születnek a radikális változásokra a szexualitás, a családi élet, a barátságok, a közbeszéd, a munka területén. A társadalmi problémák keresztmetszetét adó amerikai nagyregények hagyományához tér vissza Franzen, ebben a könyvében a nyugati világ – és különösen az Egyesült Államok – alapértékének, a szabadságnak ezernyi jelentését, a megvalósítás különböző módjait bontja ki. Mit jelent a szabadság „a szuperbűntudatos liberális értelmiséginek”, az agyonszeretett gyereknek, az elhanyagolt szerelmesnek, az apja ellen lázadó kamasznak, a terror alatt tartott barátnak, a gyökeret eresztő bevándorlónak, a veszélyeztetett madárfajnak? Hogyan lehet megteremteni az egyensúlyt az egyéni és a kollektív szabadság között? A sokféle modell alapján egy dolog bizonyos: amit a szereplők a mindenkori jelenükben gondolnak a szabadságról, gyökeresen megváltozik – ami állandó, az a szabadság iránti vágy. A folytonos alakulás, változás tragédiája, hogy a boldogságról alkotott fogalom felülvizsgálatra szorulna, de túl egyszerű beleragadni az otthonról hozott értékek (vagy az azok elleni lázadás) által meghatározott elképzelésekbe.

A regény úgy rombolja az amerikai szabadságmítoszt, hogy rámutat arra, az az eszme, aminek a lelkesítő egésznek kellene lennie, pusztán egy hamis konstrukció, és a belé vetett hit, az elérésért való törekvés megkeseríti az egyéni sorsokat. Aki valamilyen ideologikus szabadságkritikát vár a könyvtől csalódni fog: a főként a fehér középosztály problémáit vizsgáló regénynek nem célja a különböző osztályok, csoportok feszültségeinek mélyebb ábrázolása, vagy akár csak elmélkedni is ezeken. A könyvben a monolit szabadságfogalom helyett az okosan kezelt, széttördelt kis szabadságok teremtik meg végül az egyéni boldogság alapját. És bár Franzen nyilatkozataiban és írásaiban is folyton nekimegy az amerikai álomról alkotott torz képnek, azért egy kis szeletéhez ő is ragaszkodik: a The Corrections-ben és a Szabadságban is erős az újrakezdésbe vetett hit.

Franzen regénye az írói nyilatkozatok hevességének ellentmondva kerüli a sommás ítéleteket. A Szabadságban két elbeszélő szemén át láthatjuk, hogyan alakul a Berglund család élete: egy kívülálló, a szereplőit objektíven figyelő elbeszélőén és egy személyesen érintett narrátorén, Pattyén. Patty pszichiátere azt javasolja páciensének, hogy írja ki magából, ami foglalkoztatja: megszületik a kézirat a regényben, amelyben Patty őszintén, belső szűrűjén keresztül írja le, hogyan lett belőle egy depressziós középkorú nő. Az életrajz megszületése vízválasztó Patty életében: lehetőség az értékelésre, hogy tisztába kerüljön korábbi döntéseivel, kitörjön az önsajnálatból és elemezzen. A terápiás célú írás azonban egyszerre lesz Patty kiegyensúlyozottságának, boldogságának alapja és rombolója is. A cselekmény négy fontosabb alak köré épül: a családanya, Patty, a csalásapa, Walter, a bálványozott egyetemi barát, a rockzenész Richard Katz és a lázadó kamasz, Joey köré. Az általuk képviselt, egymástól nagyon különböző világképek súlya közel azonos, nem lehetne kiemelni egyik karaktert sem Franzen alteregójaként vagy szócsöveként. Demokraták és republikánusok, környezetvédők és szénkitermelők, gyerekek és szülők, madarak és macskák próbálják túlélni valahogyan a hétköznapokat. Az őket kívülről, részrehajlás nélkül figyelő elbeszélő pedig csak rögzít, így kelt az olvasóban a fő- és mellékszereplői iránt egyszerre megértést és undort.

Az érzékenyen ábrázolt karakterek, a gondosan felépített, a tragédiát és a komédiát arányosan vegyítő dramaturgia együtteséből az akciószegény sztori ellenére is egy meglepően olvasmányos nagyregény született. A bő hatszáz oldalas könyv tökéletesen magába szippantja az olvasóját, aki hol remekül szórakozik, hol feszülten összpontosít. A Szabadság borítóján a The Independentet idézik, és egyáltalán nem hat túlzásnak, hogy ez a könyv „21. század nagy amerikai regénye” volna.

Jonathan Franzen: Szabadság, fordította Bart István, Európa, 2012, 638 oldal, 4500 Ft