Ebben a nagy melegben különösen csábító egy földközi-tengeri luxushajó-kirándulás többek között Monte Carlo, Pisa, Róma, Nápoly érintésével. Steiner Kristóf regényes kalandjáról írt útinaplót: egy San Diego-i nő apróhirdetésére válaszolt, aki útitársat keresett maga mellé, és akivel végül 2010 októberében együtt vettek részt egy dél-tengeri hajókiránduláson.

Az interjúkból, beszámolókból, bulvárhírekből valószínűleg sokan ismerik a részleteket: Steiner Kristóf most megjelent harmadik kötetében, a Hajónaplókban személyes hangon ír a magánéleti válságról, amelynek a közepén rátalált ez a kaland és vele egy új barátság, ami segített feldolgozni a krízist. Az olvasmányosan megírt naplóban az elbeszélő őszintén bevall mindent – legyen az „kínos, vagy sem”. Például, hogy minden egyes alkalommal megkönnyezi Kate Winslet és Leonardo DiCaprio jelenetét a Titanicban, amikor Winslet azt suttogja a jeges vízben, hogy „Soha nem adom fel, Jack!” A napló egészére jellemző a vallomásos, érzelgős hang, az ebből fakadó szerethető sutaság.

A mediterrán városok csak díszletek, amelyek itt-ott kisebb divatos kitérésekre adnak lehetőséget gasztronómiáról, kultúráról, építészetről. A legtöbb utalást azonban a popkultúrára teszi az elbeszélő, vegyesen filmekre, tévés műsorokra, Disney-rajzfilmekre, néha egy-egy klasszikus könyvre (például a Candide-ra). Egy laza oldalon elfér például a Soma Mamagésától idézett bölcsesség, A kis herceg rókás jelenete és a Scobby Doo Skipe-ja segítségével jellemzett barát alakja. A könnyed asszociációk mellett az olvasó kap egy kis gyorstalpalót a kabbalából, a spiritualizmusból, és átélheti, milyen lehetett 2011 szeptemberében várni három órán át a Velencei Filmfesztivál sajtótájékoztatójára, ahol Steiner Kristóf végre személyesen is kérdezhette a bálványozott Madonnát.

„Egyszerre éreztem magam egy kriptában és a hajó imbolygása folytán, újszülöttként, egy hatalmas bölcsőben” – írja még a kirándulás elején. A terápiás hajóút alatt felidéződnek a magánéleti krízishez vezető pillanatok, a családtól, a barátoktól való elszakadástól a párkapcsolati problémákig. Kiszakadva a megszokott környezetből, rutinból az elbeszélő Steiner Kristófnak lehetősége van rendszerezni mindazt, amit átélt, időt kap arra, hogy az érzései kikristályosodhassanak, tisztában legyen önmagával, és így dönthessen. Még előző könyvében, a 2011-es Lélekbonbonban írta, hogy „tudom, hogy sem íróként, sem kabbalistaként, sem pedig Steiner Kristófként nem vagyok »kész«.” Az új kötet Steiner Kristófja még mindig önmagát, a saját hangját keresi, a Hajónaplókban a legmegragadóbb az az őszinteség, ahogyan megosztja olvasójával a bulvárhírekből már ismert momentumok mögötti érzéseket.

Steiner Kristóf: Hajónaplók, Ulpius-ház, 2012, 165 oldal, 3499 Ft