Gyanús minőségű szeszek és kétes eredetű sült csirke elfogyasztásának intermezzójaként születik Mabanckou története a címadó alkoholista, Törött Pohár előadásában, pontok nélküli, csupa kis betűvel szedett, vesszők és idézőjelek tarkította élőbeszédszerűségben. A szöveg maga küldetés: füzet és ceruza missziója egy szakavatott szeszkazán kezében, hogy emléket állítson az Útrakelt Hitel néven elhíresült kocsmának. Az éjjel-nappal nyitva álló csehó számos megpróbáltatás után gyökeret ereszt, végül otthonává válik a Háromszáz néven emlegetett negyed szociális perioikoszainak. A hely krónikásává avanzsált narrátor egy Makacs Csiga nevű törzsvendég, aki a tulajdonos kérésére kezdi el az írást, így a történet nem annyira az épület, mint inkább az innen-onnan összeverődött törzs- és egyéb vendégek (beleértve magát az elbeszélőt is) sztorijaiból áll össze.
A szöveg zsenialitása a fentiek ellenére mégsem csupán a kocsmai közeg meglehetősen hálás témájának kifejtésében mutatkozik meg. Az elbeszélés egészére jellemző, hogy nem leplezett kajánsággal elegyíti a főként francia szépirodalmi utalásokat és idézeteket a hol bájosan alpári, hol gyomorforgatóan vaskos altesti humorral, megspékelve mindezt azzal, hogy a narrátor társadalmi státuszának megfelelően az elbeszélés meggyőző plaszticitással ábrázolja és nagy élvezettel nevezi néven a gyermeket. A szalonképesebbek közül például ilyen, amikor Törött Pohár a vigalmi negyedben jobb híján egy vén kurva, Alice putrijában – mely csodaországnak még erőszakoltabb eufemizmussal sem nevezhető – felsül, és Baudelaire Az albatrosz című költeményének soraival elegyítve számol be a tapasztaltakról: „és előhozakodott az emlékeivel fiatal prostituált korából, amikor a keze még képes volt megőrjíteni az öngyilkosság szélé álló nyomorultat, de a mozdulatai esetlenek voltak, mint az albatroszé, vizek nagy madaráé, melyet matrózi nép, kit ily csíny kedvre hangol, rabul ejt, és a vén ribi inkább gyömöszölt, mint simogatott”.
Törött Pohár egyébként a hatvanas évei közepén járó, borissza autodidakta értelmiségi, valaha volt tanár és férj, újabban nihilista jegyeket villantó, a Csinuka folyóba fulladt édesanyját gyászoló főállású nincstelen. A hangsúlyos intertextualitás, a stiláris bravúrok és csöpögő cinizmus a karakter előtörténetének maradékai, a világhoz való hozzáállása az intellektuális csömör és a fásult igénytelenség egyszerűségének borba oldott egyvelege: „nem tettem egyebet, csak helyre a dolgokat, nem tettem egyebet, csak különválogattam azt, amit szarnak ítéltem, attól, ami üdvözlendőnek tűnt”.
Minden humor ellenére valamennyi történet magában hordozza a kosz, a nyomor, a balszerencse, a vakvágányra futott élet jegyeit. A szereplők számára többnyire nem az önmaguk által választott életforma, hanem valamilyen rajtuk kívül álló ok, illetve csapás jelölte ki az irányt az Útrakelt Hitelbe. Ilyen a fickó, aki négy Pampers pelenkát kényszerül hordani az egykori feleségének köszönhető börtönévek folyományaként, vagy a Franciaországból hazatoloncolt Nyomdász, akit szintén tönkrement házassága juttatott történetünk helyszínére. Törzsvendégként a narrátor sem mentes a sorscsapások alól, bár ő az elbeszélés végén (jóllehet lezáró írásjel nem kerül ki), a „teljesített küldetés” után végül úgy dönt, végleg szakít a kocsmával, és követi édesanyját a Csinuka folyó vizén át a paradicsomba.
Alain Mabanckou Brazzaville-Kongó földjén született, Franciaországban nagy népszerűségnek örvendő, Renaudot-díjas költő és regényíró. A Törött Pohár lebilincselő humorral megírt, érdekfeszítő, élvezetes és tartalmas munka. Hiányérzetünk, ha van, éppen ebből fakadhat: Mabanckou könyve lehetett volna valamivel hosszabb is.
Alain Mabanckou: Törött Pohár, fordította Székely Éva Mária, Európa, 2012, 210 oldal, 2900 Ft
