Eli és Charlie Sisters nem tudnak semmit Herman Kermit Warmról, csak annyit, hogy éppen San Fransiscóban tanyázik, és meg kell ölniük. A testvérek a titokzatos Kapitánytól kapták a parancsot, így hát 1851-ben felkerekednek Oregonból, hogy Fürge és Hasas hátán megkezdjék Odüsszeiájukat a Vadnyugaton át, hogy eljussanak a kaliforniai aranyláz szívébe. Útjuk során számos fura alakkal találkoznak, sokat meg is ölnek közülük, de ezen nem kell csodálkoznunk, hiszen a Sisters testvérek hírhedt bérgyilkosok, akik nem ismernek kegyelmet. Charlie, az idősebb, igazi veszett kutya, aki a saját öccsét is kihasználja, míg Eli amolyan „érzékeny cowboy”, kicsit túlsúlyos is, tele kétségekkel, és bizony el-elmélázgat ennek az egésznek az értelmén.

Patrick DeWitt (1975) az oregoni Portlandben élő kanadai író második regénye igazi western, tele vérrel, porral, kurvákkal, lovakkal és lőporfüsttel. A regénynek szerencsés kontextust teremtett az utóbbi évek western reneszánsza. Az olyan filmek, mint a Ron Hansen regényéből (1983) készült Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford (2007), vagy a DeWitt által is nagyra tartott Charles Portis regényéből (1968) készült Félszemű (2010) újra felkeltették a műfaj iránti lappangó érdeklődést, amit a kétezres évek közepén az HBO Deadwood című hardcore western sorozata (2004-2006) és a Nick Cave forgatókönyvéből készült Az ajánlat (2005) című ausztrál western tartott szinten.

Ugyan a regényt több kritikus Cormac McCarthy Véres délkörökjével (1985) állítja párhuzamba, amely ráadásul majdnem évre pontosan akkor játszódik, mint a Testvérlövészek, nekem távolabbi „párhuzamok” jutottak eszembe. Például Annie Proulx Brokeback Mountainjánek (1997) érzékeny cowboyai, Ennis Del Mar és Jack Twist, akiket Ang Lee filmje (2005) kapcsán ismert meg a világ, de leginkább Peter Carey regénye, a Ned Kelly balladája (2000), amely bár Ausztráliában játszódik, mégis hamisítatlan western. Akárcsak a Sisters testvérek, Carey hősei is törvényen kívüli antihősök, mégis azonosulni tudunk velük, és végig szorítunk, hogy szerencsésen elérjék céljukat. Akkor is, ha ezekhez a célokhoz csak újabb és újabb gyilkosságok és más gaztettek árán juthatnak közelebb. Akárcsak Carey regényében, itt is egy sodródó antihős a narrátor, az ő szemszögéből látjuk a történéseket.

Eli Sisters, a Testvérlövészek elbeszélője hidegvérű gyilkos, aki bár lóháton járja a vadnyugat tájait, mégis folyton egy nyugodt, konszolidált életre vágyik: egy szerető asszonyra és egy kis boltra, amelyből reményei szerint keres majd annyit, hogy élete további részében ne kelljen gyilkolással foglalkoznia. Bátyja, a hidegvérű Charlie, nem támogatja az ötletét, de Elinek sem esik nehezére újra és újra meghúzni a ravaszt, és az sem zavarja, hogy fogalma sincs, miért is kell eltenniük láb alól, egy számukra teljesen ismeretlen embert. Elég, ha a nevét tudja: Hermann Kermit Warm. Hasas nevű rozzant lovához és iszákos bátyjához viszont tűzön-vízen keresztül ragaszkodik. Eli tehát jóval összetettebb személyiség, mint Chaerlie.

Pikareszkbe hajló vándorlásuk során találkoznak egy síró emberrel, egy fiúval, akit mindenki fejbe vág és egy cigány boszorkánnyal, aki talán rontást hoz rájuk, talán megvédi őket, de San Fransiscóba érve már csak a célpont hűlt helyét találják, pontosabban egy naplót, amelyből kiderül, hogy miért is kell megölniük Warmot. Azért küldte őket délre a Kapitány, mert ez a vörös szakállú, gnómszerű ember, aki mellesleg amatőr feltaláló, rájött, hogyan lehet hatékonyan, nagy mennyiségben kitermelni az aranyat Kalifornia folyóiból, és hát a Kapitánynak, aki bár vagyonos ember, még több pénzre, vagyis a találmányra van szüksége. A hírhedt Sisters testvérek ezen a ponton elbizonytalanodnak, és egy jó kalandregényhez méltón borul fel a tervük. Az ez után következő erőszakos és humoros fejleményeket ezúttal nem ecsetelem, maradjon némi izgalom a gyanútlan olvasónak is.

Patrick DeWitt regénye izig-vérig western, amely az O’Henry, Zane Grey és Elmore Leonard kikövezte úton halad, és bár a szerző több interjúban is hivatkozik nagy elődjére, Charles Portisra, a Félszemű részletgazdagságával nem vetekedhet ez az amúgy rendkívül izgalmas és lendületes regény. DeWitt aprólékossága furcsa módon leginkább az állatvilág leírásában, a halott vagy beteg állatok megrajzolásában érhető tetten. Egyes jeleneteknél az egészen naturalisztikus ábrázolástól sem riad vissza. Ilyen például, amikor a medvetámadást túlélt Hasas beteg szemét távolítják el: „Belevájta a kanalat a szemgödörbe, és egyetlen kanyarintással kipukkantotta a szemet az üregéből. Ott hevert a Hasas orrnyergén, óriási volt, meztelen, csillogó és nevetséges. Az öreg a kezébe vette a gömböt, meghúzta, hogy a szemizmok kifeszüljenek, aztán egy rozsdás ollóval elvágta, a maradványok pedig visszaugrottak a sötét szemgödörbe.” A Testvérlövészekben az állatok szenvednek, míg az embereket többnyire csak lelövik.

Sötét világa ellenére mégis szórakoztató, helyenként egészen humoros kalandregény ez, kiváló nyári olvasmány, amely nem kevés izgalmat tartogat a vérre szomjas olvasónak. Reméljük a film is ilyen lesz: a jogokat ugyanis már megvásárolta a szerzővel korábban is együtt dolgozó színész-rendező, John C. Reilly.

Patrick DeWitt: Testvérlövészek, fordította Orzóy Ágnes, Libri, 2012, 383 oldal, 2990 Ft