Mozgó könyvesbolt Valparaísóban

1 kontinens, 11 ország, 26 órányi repülőút, 1 év, 120 bejegyzés, 50 ezer kattintás, 28 hónap, 280 oldal. Ez csak néhány számadat Soltész Béla Clandestino - Egy év Latin-Amerikában című könyvéhez. Sajnos nem tudtam megállni, hogy így kezdjem az írásomat, ugyanis a könyv olvasása közben tökéletesen hozzászoktam a különböző adatok végtelen sorához. A Clandestino nem megkomponált szövegcsoda, hanem úti beszámoló, mégis úgy érzem magam, mintha egy kalandregényen nyargaltam volna keresztül (vagy az nyargalt volna keresztül rajtam).

2011-ből vissza 1958-ba és ottmaradni, hogy megakadályozza a Kennedy-gyilkosságot - ez vár az új Stephen King regény hősére. De kellően izgalmas-e megfigyelni az amerikai történelem egyik legnagyobb hatású gyilkosságának elkövetőjét?

Erős a gyanúm, hogy szűkebb baráti köre akár kulcsregényként is olvashatja a húszas évei elején járó Bódi Péter regényét. De az biztos, hogy a főhős-elbeszélő, a graffitis Debod Dániel középiskolás éveit átfogó mű 21. századi fejlődésregényként remekül működik. Aki például sötétedés után nem megy ki az utcára, megtudhatja belőle, hogyan élnek most a tinédzserek. Spoiler-veszély nélkül annyit elárulhatok, hogy durván. Nagyon durván.

Ruth Rendell népszerű angol krimiíró, akinél a rendteremtés helyett a bűnözővé válás folyamata kerül a középpontba. Ennek megfelelően a nyomozás háttérbe szorul, sokszor érdektelen marad, a legtöbb esetben már az első oldalakon teljesen képbe kerül az olvasó a ki mit követett el kivel szemben és hol kérdésekben. Rendell 1986-os regénye, a Sötéthez szokott szem ősszel jelent meg a Partvonal Kiadó Pszichokrimi sorozatában.

Beteg a magyar gazdaság és társadalom, ezt régóta tapasztaljuk és tudjuk is, ha máshonnan nem, hát a mutatókból és a felmérésekből. A gazdaságról szóló adatok lehangolóak, recesszióban vagyunk, nincs beruházás, magas az infláció. A társadalmi közeg sem éppen szívderítő: a bizalmatlanság, a zártság, a korrupció, az együttműködésre való képtelenség jellemző, miként az értékvizsgálatokból kirajzolódik. Igaz, legalább a költségvetés hiányát sikerült az elmúlt évtized legalacsonyabb szintjére szorítani, mind GDP-arányosan, mind pedig nominálisan. De, amint azt A bizalmatlanság hálójában - A magyar beteg című kötet szerzői - három közgazdász és három jogász - meggyőzően mutatják be, ez még kevés lesz a felzárkózáshoz.

Eraszt Fandorin, Borisz Akunyin híres orosz detektívje már ismerős lehet a magyar olvasók számára is. Nem csupán az Európa Kiadónál eddig megjelent Akunyin-kötetekből, hanem a nálunk is sugárzott Fandorin-filmekből is. A cár könyvtára főhőse is Fandorin, ám nem a 19. századi nyomozó, hanem annak késői utóda, az angol történész, Nicholas Fandorine. A könyv egyébként a Nicholas-sztorik nyitódarabja, amely oroszul 2000-ben jelent meg először és még három kötet követte, amelyek remélhetőleg hamarosan magyar nyelven is hozzáférhetőek lesznek.

Az elmúlt egy-két évben magyarul is megjelent kortárs nyugati ifjúsági regények egyik központi kérdése, hogy kezelhető-e, kioltható-e az agresszió. Janne Teller Semmi című regényében (itt írtunk róla) az agresszió tünetként jelenik meg: a tanácstalanság, a meg nem értettség hívja elő és mélyíti el. Robert Williamson Luke és Jonjában (itt írtunk róla) az elfojtott érzések robbannak ki. Patrick Ness Chaos Walking trilógiájában a magánélet lehetetlenül el, és a könyvek a kolonizáció összes erőszakos stációját végigjáratják hőseikkel. A nagyon korán, mellrákban elhunyt Siobhan Dowd könyveiben (A londoni óriáskerék rejtélye, Éles és gyors sikoly) tizenéves gyerekek szembesülnek a veszteséggel járó fájdalommal, a közösség, a normák fojtogatásával.

Izgatja-e a nőket a pornó? Ha igen (és igen) milyen fajta és miért? Mi után kutatnak a nők és mi után a férfiak a hálón? Ilyen kérdéseket tesz fel a most megjelent Pornográcia. Pornó és női szexualitás című könyv. A huszonéves szerző, Mérő Vera közvélemény-kutatást is készített arról, mi lohasztja le a nőket, hogy a szadomazót vagy a melegpornót keresik-e inkább. Úgy tűnik, Mérő tudja, milyen a jó pornó, vagy nem fél megkérdezni.

Ljudmila Ulickaja 2008-as regénye most ősszel jelent meg magyarul a Magvető Kiadónál Goretity József fordításában. Fanyar, szarkasztikus, néha igazán szemét szöveg ez főleg hétköznapi vagy azzá vált ember(ek) mindennapi tragédiáiról. Valódi dráma vagy katarzis azonban - nagyon kevés kivételtől eltekintve - nincs, akkor sem, ha lennie kellene, holott mindvégig érezzük a kimondott szavak és tettek hatalmas súlyát. Ulickaja úgy beszél öngyilkosságról, meddőségről, halálról, válásról, megcsalásról, hogy érezzük, milyen esetlegesek, milyen jelentéktelenek mindezek az univerzum egészéhez képest. Milyen pici porszemek a hatalmas sivatagban, s az általa teremtett esendő karakterek is pontosan, végtelenül önreflexíven kezelik ezt.

A Büszkeség és balítélet valószínűleg mindenkinek ismerős: Jane Austen regényében a nem túl gazdag Elizabeth Bennet és a nagyon gazdag Fitzwilliam Darcy számos viszontagság (ledér húg, vállalhatatlan szülők, arisztokrata allűrök) után végre egymásra talál. A népszerű krimiszerző, P. D. James továbbgondolta a pár történetét, és hat évvel a házasságkötés után, 1803 októberében a hagyományosan fényűző Pemberley-i bálra készülve újra találkozhatunk velük.

"A harmadik erő" - ez egy amerikai egyesület lapja volt, a magyar "harmadik út" szellemi elődei tehát valahol az USA farmergazdálkodó vidékein keresendők. A népi mozgalomról annyi minden maradt homályban az elmúlt kilencven évben, hogy most eljött az ideje annak, hogy az irodalmárok után a történészek is újragondolják a szerteágazó irányzat eszmetörténeti gyökereit.

Magyarországon úgy alakult, hogy Jonathan Franzen két nagy hatású regénye egy naptári évben jelent meg, miközben eredetileg a Javítások és a Szabadság publikálása között kilenc év telt el. Itthon azzal is borult a kronológia, hogy idén tavasszal a Szabadságot előbb olvashattuk, az Amerikában 2001-ben megjelent Javítások pedig végül a mostani karácsonyi könyvpiac húzócíme lett. Akárhogy is, a Javítások volt az a regény, amivel Franzen korábbi két könyve kritikai sikerei mellé a közönség elismerését is elnyerte, és pillanatok alatt díjnyertes, nemzetközi sztárírót csinált belőle.

Igazi nekem való csemege - ez volt az első gondolatom, hiszen aktuális világpolitikai eseményről, a közelmúlt történelméről, valamint háborúról szól, de közben nem terheli túl az agyamat. A második gondolatom pedig az: mennyire meglepő, hogy ez a könyv egyáltalán megjelent magyarul, méghozzá hihetetlenül gyorsan. Hiszen nem kapcsolódik hozzá film (például Rajiv Chandrasekaran Irak megszállásáról szóló kiváló könyvét vélhetően a Zöld zóna filmnek köszönheti a magyar olvasó - a filmről itt írtunk), nem lehet rá árukapcsolást szervezni, és nincs benne kötözéses szex.

A 13 éves kamasz, Luke számára április 11-én 16 óra 27 perckor megállt az élet. Édesanyja meghalt egy közúti balesetben. Az apja inni kezd, elmerül a veszteség miatti fájdalmában. Luke próbál a felszínen maradni, nem megadni magát, de mégis mit tehet egy gyerek annak a napnak a délutánján, amikor elhamvasztják az anyját, mit tehet, ha tudja, hogy az apja azért küldi játszani, hogy ne lássa, ahogyan leissza magát?

Az álomnő sokak számára indulhat kettős lépéshátránnyal: azon kívül, hogy már műfajával (kalandlektűr) erősen a magyar trashkultúra rétegébe húz, még celebkönyv is. Teljesen jogosan merülhet fel bárkiben a kérdés: "Miért nem marad meg valaki a műsorvezetésnél, színháznál, bulvárlapoknál?" De hát nem pont ebben áll a celebség: minél több oldalunkról csillogni?

A Los Angeles Times hasábjain állítólag az jelent meg - legalábbis a könyv borítója szerint -, hogy "a Raylan igazi remekmű: az elsőtől az utolsó oldalig". Az egyik budapesti könyvesbolt kirakatában pedig ott van a könyv, több példányban, egy kalap és figyelemfelhívónak szánt feliratokkal ellátott cetlik társaságában. Az egyiken valami olyasmi áll, hogy "Az amerikai regény »Tarantinója«". Ha ez igaz, akkor egyrészt Tarantino lehet az amerikai film Leonardja.

Másrészt meg az amerikai regény elég nagy szarban lehet manapság.

Mert a Raylan című könyvet remekműnek csak az nevezheti, aki elképzelhetetlenül hosszú időt töltött ingerszegény környezetben. Vagy el volt tiltva bármilyen szöveg olvasásától.

Gerlóczy Márton legújabb könyvében, a Check-inben külföldön átélt kalandjait írja le. Az ajánló szerint "nemcsak négy kontinens tíz országát ismeri meg és ismerteti meg az olvasóval, hanem legalább ennyire magáról és honfitársairól is izgalmas tapasztalatokra tesz szert". A 12 novella kitartóan dolgozik azon, hogy elidegenítse, megutáltassa a "csóró magyar" világturistát. Íme Gerlóczy Márton négy alapszabálya az ellenszenves hős megteremtéséhez és az antiútikönyv-íráshoz!

Sarah Gibb angol illusztrátor munkái visszafogottabban, de a giccs határán egyensúlyozva szolgálják ki a 10-12 éves lányok rózsaszínre és csillogásra hangolt ízlését, amit a mai napig a Disney, a Barbie baba és az Én kicsi Pónim által uralt piac határoz meg.

Sztorizni, úgy látszik, bármiről lehet. Még a mi kis szerencsétlen magyar tőzsdénkről is, ahol alig vannak befektetők, emberemlékezet óta nem volt látványos részvénykibocsátás, és az OTP árfolyamán meg esetleg a Magyar Telekom osztalékán kívül az utca emberét valószínűleg teljesen hidegen hagyja, hogy mi történik a parketten. Faragó József közgazdász, szabadúszó újságíró mégis meglepően fordulatos könyvecskét szentelt - Tőzsdejátszmák címmel - a magyar tőzsdének. Olyan olvasmányt, amelyet a váratlan elszunnyadás veszélye nélkül akár késő este is bátran lehet forgatni, és mindazoknak, akik valaha próbálkoztak már tétjeikkel a tőzsdén, érdemes is felütni.

A közvélekedés szerint John le Carré (1931) kémregényeket ír. Ez persze tévedés: le Carré (David John Moore Cornwell) emberekről ír: gyarló, esendő, kitartó, megbízhatatlan, okos, ügyetlen, lojális, tehetséges emberekről, akik történetesen kémek. Vagy beszippantotta őket a hírszerzés manipulációval és árulással terhelt, szürke és zavaros világa, hogy most annak perifériáján vergődjenek. Miközben se remény, se megváltás, se igaz ügy. Az persze egyáltalán nem baj, hogy le Carré könyveiben a hírszerzés adja a történetek keretét, mert a kémek élete mégis érdekesebb, mint a bútorkereskedőké.

Az el-, és félreismert költő, Karafiáth Orsolya a 2008-ban megjelent A Maffia-klub című pszeudokrimi után októberben újabb regénnyel jelentkezett. A Kicsi Lili két idősíkon játszódó biszexuális regény, a narrátor-főhős Lia két életébe tekinthetünk bele: a kilencvenes évek gimnazista lányáéba és a kétezres évek dolgozó nőébe. Durva dolgok történnek mindkét szálon.

Az utólagosan felidézett, a történelemkönyvekből tanult tragédiák legborzasztóbb vonása az, hogy elszenvedői a folyamat elején nem tudják, mi történik majd velük. Óráról órára, napról napra zajlanak az események, amelyek soha nem egyszerre zúdulnak az emberekre. A reménykedés az, amely nyomorúságos sorsukban összeköti őket: nem lesz olyan szörnyű, a civilizált világában "az" nem történhet meg. És csak lassacskán, napról napra, hétről hétre válik világossá, hogy mégis megtörténhet, de ami ennél is rosszabb, már meg is történt. Ráadásul még mindig élnek, de hogy hogyan, az már a holnap kérdése.

Vida Gábor 1968-ban született Kisjenőn, ma Marosvásárhelyen él, a Látó című folyóirat prózarovatának főszerkesztője. A kétely meg a hiába a Magvető kiadónál megjelent harmadik könyve, a Fakusz három magányossága (2005) és a Nem szabad és nem királyi (2007) köteteket követi. Történeteiben erdélyi származásának tagadhatatlanul fontos szerepe van, írásaiba közérthetően és mégis pontosan fogalmazza bele azt a román-magyar viszonyt, amelyben ő egész életét töltötte.

Roman Dirge cukiságnak álcázott lidércnyomása folytatódik, végre látszódik, hogy Dirge tényleg tud rajzolni és színezni. A Párkocka képregényblog szerzői pedig bebizonyították, hogy vannak még igényesen idióta képsorok a Kretén magazin után is.

Bret Easton Ellis az egyik legismertebb kortárs amerikai író, regényei világszerte sikeresek, ráadásul magyarul is olvasható mindegyik. A napokban Az eltűnés könyvei címmel jelent meg róla magyar monográfia. Megnéztük, hogy Ellis könyveinek újraolvasására ösztönöz-e a tanulmánykötet, illetve hogy fény derül-e a csuklyás pulcsi rejtélyére.