Gerlóczy Márton legújabb könyvében, a Check-inben külföldön átélt kalandjait írja le. Az ajánló szerint „nemcsak négy kontinens tíz országát ismeri meg és ismerteti meg az olvasóval, hanem legalább ennyire magáról és honfitársairól is izgalmas tapasztalatokra tesz szert”. A 12 novella kitartóan dolgozik azon, hogy elidegenítse, megutáltassa a „csóró magyar” világturistát. Íme Gerlóczy Márton négy alapszabálya az ellenszenves hős megteremtéséhez és az antiútikönyv-íráshoz! 

1. A véleményünket sose tartsuk meg magunknak!

A Check-inben Márczy Lajos „csóró magyar író” utazásairól olvashatunk beszámolókat, de egy percig se gondoljuk, hogy ezektől nekünk is megjön a kedvünk az utazáshoz. Senkinek nem kívánnám, hogy Márczy Lajosra mint útitársára tekintsen. Az egyes szám első személyben mesélő lecsúszott írónak mindenről megvan a véleménye: az összes nemzetről, akit meglátogat, az összes emberről, akivel találkozik, az összes ételről, amit megkóstol és az összes alkoholról, amit legurít a torkán. Bár az utazások szinte az összes kontinenst érintik, a főhős felszínes véleménye alapján minden helyszín kiszámíthatóan unalmassá és elképzelhetetlenül egysíkúvá válik. Így vergődünk el együtt Bulgáriába (Várna), Novérgiába (Trondheim), az USA-ba (Los Angeles), Csehországba (Prága), Jamaicára (Kingston), Thaiföldre (Bangkok), Francia Polinéziába (Papeete), és Tunéziába (Sousse). Magyarországnak három novellát is szentel a kötet – kettő Budapesten, egy Békéscsabán játszódik. 

2. Ne vesződjünk sokat a karakterek megformálásával!

Márczy Lajos igazi fecsegő, bárki hasába képes lyukat beszélni, szereti a szép lányokat, a jó italokat és azt, hogyha pontosan indul a vonat. Lajos mellett a mellékszereplők, az őt kísérő barátok, könnyen felejthető masszát képeznek: azt leszámítva, hogy máshogy hívják őket, nincs sok különbség közöttük. Teljesen mindegy, hogy Thaiföldön Jenő járt vagy Karcsi, esetleg Mangalica – vagy ő pont Prágában volt Lajossal? Az egyetlen közös jellemzőjük, hogy amíg lehet semmit sem tenni, lehet olcsón sört venni vagy kurvákat szerezni, addig mindegy, mi történik körülöttük. Ebben mély és igaz közösséget éreznek a főhőssel. Kidolgozatlanságuk miatt olyan, mintha csak azért tűnnének fel itt-ott, hogy Márczy veretes meglátásait ne nagymonológként, hanem könnyed párbeszédekkel hígítva olvashassuk. 

3. Ne hagyjunk kétséget olvasóinkban hősünk trendi és haladó filozófiája felől!

Ezt a szabályt követve mindenféle különösebb nehézség nélkül születhet meg hangzatos, de lila eszmefuttatás bármilyen témában – jelen esetben melósokról, a Bora Bora-i sörről, hippikről, a periférián élőkről, gátlástalanságról. Például: „Hiszen nincs semmi, amit a gátlástalan jobban megvetne és lenézne, mint a gátlást, a döntés és a hatalom soha  nem kerülhet a gátlás kezébe, a gátlás természetes állapot, a gátlástalanság a döntés hatalma, és a hatalom hazugság, és a világ hazug és gátlástalan, az ember maga a gátlástalanság: két lábra állt, pedig senki nem kérte meg erre, ő maga döntött így, és Mangalica is maga döntött úgy, hogy Bora Borára megyünk.” 

4. Sosem maradunk egyedül, ha közhelyeket használunk!

Logikusnak tűnik az, ha az általunk meg nem tapasztalt dolgokról sztereotípiákban, közhelyekben gondolkozunk. Az olaszok hangosak, a németek pontosak, az angolok udvariasak, a franciák csigazabálók és így tovább. Márczy Lajos előszeretettel vetít ki nemzetekre egyéni viselkedésmódokat. Kizárólagos eszköztára tapasztalatai tolmácsolására az erős nemzetkarakterológia, mintha a Check-in egy kényelmes fotelben íródott volna. Így válhattak a norvégok drogos, alkoholista, szüleiktől függő senkikké, a jamaicaiak hülye hippikké, akik nem csinálnak mást, csak „esznek, isznak és szívnak és bűzlik a pofájuk a három kiló gaztól”. Így vált Prága undorító, alantas várossá, ahol még mindig nincs melegvíz, vagy az USA gyermeteggé, füstössé, unalmassá. És Békéscsaba az egyetlen olyan hellyé, ahol a „borsod-szag” kellően autentikus. (Ehhez a szaghoz a negyedik novellában kellően részletes receptet is kapunk egyébként.)

*

A fentiek ellenére a Check-in mégsem működik paródiaként. Az, hogy a történetek alapját személyes élmények képezik, egyszerre ereje (nem tipikus helyszínválasztások, tényleges tapasztalat érzete) és gyengesége a könyvnek. Mivel a lapokon egy erőteljes antihős képe elevenedik meg, talán szerencsésebb lett volna nagyobb távolságot tartani az író és Márczy Lajos között. Félreérthetetlen célzások, kellő mennyiségű irónia, és tudatos távolságtartás nélkül azonban könnyen összemoshatóak, beazonosíthatók, felcserélhetők. Talán ez az oka annak, hogy miközben novelláról novellára haladtam, kezdődő mosolygásom kínos vigyorgássá, majd igazi döbbenetté vált. Ha ezt a könyvet viccnek szánták, sajnos nem elég jó. Pedig igazán megérdemelné a Márczy Lajosok sematikus gondolkodásmódja, idejétmúlt utazói magatartása, hogy tréfává tegyék.

Gerlóczy Márton: Check-in, Scolar Kiadó, 2012, 184 oldal, 2950 Ft