Vida Gábor 1968-ban született Kisjenőn, ma Marosvásárhelyen él, a Látó című folyóirat prózarovatának főszerkesztője. A kétely meg a hiába a Magvető kiadónál megjelent harmadik könyve, a Fakusz három magányossága (2005) és a Nem szabad és nem királyi (2007) köteteket követi. Történeteiben erdélyi származásának tagadhatatlanul fontos szerepe van, írásaiba közérthetően és mégis pontosan fogalmazza bele azt a román-magyar viszonyt, amelyben ő egész életét töltötte.

A kétely meg a hiába kötetet tökéletesen keretezi a borítón szereplő cím és a hátoldalon szereplő fülszöveg. Címe elárulja, hogy mely érzéseket járják körbe a novellák, a hátoldalon található magányról szóló idézet pedig pontosan idézi meg a könyv hangulatát: „a magány önzés meg hiúság: amikor a saját véleményedet is unod, amikor legszívesebben hallgatnál, de nem tudsz, hiába is tudnál, rajtad már nem segít.” Ahogy azonban haladunk novelláról novellára, ezt szép lassan elfelejtjük, nem is gondolunk rá, és csak amikor az utolsó történetben újraolvassuk a már ismert idézetet, értékeljük újra és át az olvasottakat.

Az első novellával rögtön a dolgok közepébe csöppenünk: hőse a valóságot egy törött edényben és párában alakot öltő lányalakban keresi, de végül is neki már hedwig. Az első négy novellában azzal a tipikus, erdélyi kifejezésmóddal találkozunk, amelyet például Bodor Ádámnál már megismerhetett az olvasó. Vida Gábor írásaira általában erős komponáltság jellemző, meghatározott rendszerekben dolgozik és történetei teljes egészében magukba foglalják a főhős sorsának ismertetni kívánt részeit. A novellák végén nem marad hiányérzetünk, nem teszünk fel további kérdéseket. Az igazi üzenetet a könyv egésze hordja magában. Az első, homályos, elhallgatásokkal és zárt közösségekkel dolgozó történeteket a gyerekhangon írt novellák követik. A foci, a pingpong, a sakk, a gyerekszerelem vagy épp a Bánk bán mint nyári olvasmány gond nélkül megférnek egymás mellett ezekben az írásokban. A történetekben semmi idealizált nincs, Vida Gábor egészében kívánja megmutatni a világot, amelyben felnőtt és él. Történetei tele vannak olyan ki nem mondott konfliktusokkal, amelyeket a román és magyar gyerekek szüleiktől örököltek. Ha az okokat nem is pontosan értik, akkor is mindig kínosan ügyelnek arra, hogy külön focicsapatba osszák be őket. Az utolsó két novella lassan, szépen kimunkált módon vezet vissza minket a borító és a hátoldal által határolt területre. A tökéletes biciklivel közlekedő magányos szerelmes és a tökéletes film leforgatására törekvő páros története ismét inkább az első novellákhoz kapcsolódik, és a helyszíneket illetően is visszatérünk az elsőkhöz. A havasokkal körülölelt, elhagyott házak, a folyamatos hideg és a félelem a medvéktől fontos és hatásos alakítói a történeteknek, nagymértékben hozzájárulnak ahhoz a nyomasztó hangulathoz, amelyben a szereplők mozognak és segít megérteni őket.

Valamennyi novellában közös, hogy teli vannak kétellyel és minden teljesen hiába történt. A kétely meg a hiába kötetben valaki mindig aggódik, aztán rájön, hogy az élet anélkül is megy tovább, hogy belepiszkálnánk, így hiábavaló bármiféle erőfeszítés. A fiatalok hite a szerelemben, az öregek bizalma egy régi társban, egy kisfiú emlékei a focilabda illatáról mind-mind elhalványodnak a novellák végére, és kiderül, hogy az elhagyottak hiába várnak a visszatérő autó hangjára, az elhagyók hiába bíznak az utolsó esélyben, és két kamasz hiába várja Bánk bánt, ha már Melindát úgyis megszöktette előlük Ottó. Tehát ez lenne hiába: minden, amit teszünk? Vagy higgyünk az utolsó novella negyvenhárom szavas káromkodással rendelkező hősnőjének, aki szerint minden történésnek célja van, a mi dolgunk csak annyi, hogy olyan helyet keressünk, ahol bármi megtörténhet vagy éppenséggel minden?

A kötet novellái a mindennapokról szólnak, olyan történeteket mesélnek el, amelyek bármelyikünké lehetnének. Vida Gábor a novellák során gond nélkül illeszkedik hol egy nő, hol egy férfi, hol egy gyerek szerepébe. Épp ugyanolyan szenvedéllyel beszél a szerelemről, mint az Artex-labdáról. Mondatai különösen szépen formáltak, hozzáillő lendülettel ruháznak fel minden történetet. Megtanuljuk ezt a választékos, érzékletes nyelvet, és bármilyen történetet könnyen olvasunk rajta. Ami az első novellában még töredékesnek, felületesnek tűnik, az az utolsókra egésszé, pontossá érik. A furcsa árnyék, ami kezdetben még megmagyarázhatatlan, a könyv végére szükséges kellékké válik, így lesz érthető Krasznyevszkij százados rejtélye, hogy mi a különbség sétarepülés és bevetés között, illetve hogy miért marad örökre keserű a gólok íze.

Csobod Luca

Vida Gábor: A kétely meg a hiába, Magvető, 2012, 148 oldal, 2490 Ft