Roman Dirge cukiságnak álcázott lidércnyomása folytatódik, végre látszódik, hogy Dirge tényleg tud rajzolni és színezni. A Párkocka képregényblog szerzői pedig bebizonyították, hogy vannak még igényesen idióta képsorok a Kretén magazin után is.
Korábban már írtunk a Kokik első feléről – a magyar kiadásban ugyanis nem túl szerencsés módon kettészedték a felújított, kiszínezett Lenore-képregények gyűjteményes kiadásának első kötetét. A Lenore - Kokik 1. meglehetős csalódást is okozott: az eredeti fekete-fehér rajzok is csúnyák voltak ugyan, mégis megvolt a maguk sajátos bája, a dilettáns színezés azonban csak kihangsúlyozta, hogy Roman Dirge akkoriban pocsékul rajzolt.
A Kokik 2. második felére már gatyába rázódik a rajzstílus, és mintha Dirge végre a színezésre is ráérzett volna – ez a későbbiekben még jobb lesz, és a rajzok mellett a történetek is kidolgozottabbakká válnak. Ám egyelőre még be kell érnünk néhány oldalas kis mesék füzérével, amelyek jobbára nem többek egy-egy morbid ötletnél. Önálló, rövidke képregények követik egymást a világ utolsó robotjáról, a dagi cicáról, a fiúról, akinek szíve egy dobozban volt – a történetek végére majdnem mindegyik meghal. Ha megjelenik Lenore, a cuki halott kislány, továbbra is megöl mindenféle kedves, nagy szemű állatkákat, üt, beszól, lemészárol, és ez egy idő után már nagyon nem vicces. Némi változatosságot jelent, hogy két kisállat-legyilkolás közt lassacskán színre lépnek a kiskorú zombi állandó társai: a nagyon szerelmes (és emiatt folyton legyilkolt) Hű úr mellé csatlakozik Toprongy, a játékbaba testébe zárt, száz éves vámpír és Taxidermia, a nyakán kitömött szarvas fejét viselő, egyébként rendkívül elegáns illető.
Okos döntés volt a kiadó részéről, hogy a hátsó borítóra nyomtatott 16-os karikával jelezzék, hiába cuki kislány a címszereplő, a Lenore egyáltalán nem gyerekeknek való. És nem a groteszk figurák miatt, hanem mert Dirge képregényeinek nincs könnyen behatárolható hangulatuk, sem célközönségük. Ez vér cuki! – hirdeti a fülszöveg, pedig nem a korai Tim Burton-filmek vagy az Addams Family éjsötét, mégis vicces világát idézi meg a kötet. A halállal kapcsolatos gonosz kis viccekben, némely zavarba ejtően nyomasztó képsorban semmi cuki sincs, az a két egy oldalas önéletrajzi képregény, amelyekben Dirge maga is megjelenik, pedig nem több, mint egy kellemetlen ember viccesnek gondolt, öncélú maszturbálása.
A képek alapos megnézegetésével együtt nagyjából negyed óra-húsz perc alatt ki lehet olvasni a 64 oldalas könyvet. Jobb lett ugyan a Kokik 1.-nél, de még mindig távol áll attól a Lenore-tól, amit a nagyvilágban mégis csak saját kultusz övez. Félő, hogy a magyar olvasók azt már nem ismerhetik meg.
Roman Dirge: Lenore: Kokik 2., Egmont Kiadó, 2011, 64 oldal, 2199 Ft
Ha megjelenik egy magyar képregény, pláne képregénykötet, az már önmagában nagy szó, hiszen egyre ritkábban fordul elő ilyesmi. A Párkocka – Ami a csövön elfér is gyakorlatilag az interneten elért népszerűségének köszönheti, hogy a Vad Virágok Könyvműhely érdemesnek találta könyvváltozatban kiadni.
A Kretén magazin megszűnése után igényesen idióta képsorok nélkül maradtak a rajongók – ezt orvosolta két éve maroknyi tehetséges comics strip alkotó azzal, hogy létrehozták a Párkocka nevezetű oldalt. Marabu, Göndöcs, Grafitember már egyenként népes rajongótáborral bírtak, hozzájuk csatlakozott Bélabátyó és Plá, de egy Nagy Vezér is kellett melléjük, nevezetesen Kim Ir Szen, hogy megzabolázza az öntörvényű grafikusokat, és jól adagolt bölcsességeivel az olvasókat is nevelje.
A Párkockán napi rendszerességgel jelennek meg stripek, csőnek nevezett tematikus blokkokba foglalva, a képregénycsíkok pedig az előzőeket folytatják, a rajzolók egymás munkáira válaszolnak, egymás vicceit forgatják ki, gondolják tovább. Nyilván nem lehet mind ugyanolyan magas színvonalú, de azért abban megegyezhetünk, hogy a Párkockán könnyen el lehet veszni. A kötet az első év termését közli, azonos sorrendben, megtoldva a Hír24 hírportálra készült képregényekkel. Ez még talán nem is lenne annyira érdekes, hiszen a neten is megnézhetjük ugyanezt, ráadásul színesben, viszont a kötetet úgy állították össze, hogy mindegyik képsor alá idéztek a kommentekből is. Ezek a hozzászólások nem csupán viccesek, hanem egy-egy gyengébb képsorra reagálva kiegészítik, poénossá is teszik azokat.
Mi tagadás, a borító ronda, de a tartalom annál szórakoztatóbb. És fent van ugyan a neten, de ha megnézzük az alkotógárdát, azért bőséggel akad olyan képsor, amit többször is szívesen elolvas az ember, nem kell klikkelgetni, keresgélni, csak felütni a könyvet és röhögcsélni.
Párkocka - Ami a csövön elfér, Vad Virágok Könyvműhely, 2011, 2790 Ft
