Sarah Gibb angol illusztrátor munkái visszafogottabban, de a giccs határán egyensúlyozva szolgálják ki a 10-12 éves lányok rózsaszínre és csillogásra hangolt ízlését, amit a mai napig a Disney, a Barbie baba és az Én kicsi Pónim által uralt piac határoz meg.
Sarah Gibb vizuális világát a Manó Könyvek gondozzák nálunk: a kiadó sorozatában három történet jelent meg, ebből kettő egy-egy klasszikus könnyen befogadható nyelven megírt változata. Ursula Jones saját, mesetoposzokat kiforgató története mellett újrafogalmazta a Szépség és a Szörnyeteget, ami Madame Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve interpretációjában jelent meg először a 18. században. A harmadik könyv pedig a 2010-es Aranyhaj pedig a Grimm testvérek Rapunzel meséjének feldolgozása Alison Sage-tól.
A Szépség és a Szörnyeteghez hasonlóan az Aranyhaj történetet is feldolgozta a Disney stúdió, így sokunk számára ez a végtelenül sima képi világ kötődik a mesékhez. Sarah Gibb azonban más megközelítést választott illusztrációiban: rendkívül nőies, játékos vizuális értelmezését adta a mesének. Mesekönyveiben a nagybetűs, tág sorközzel szedett, szöveggel egyenrangúként megjelenő, azt sok esetben körülölelő képek egy része színes digitális montázs. Akvarellel festett elemeket illeszt össze digitálisan létrehozott motívumokkal, felületekkel, így burjánzóan ornamentikus, dekoratív látványt kapunk. A digitális montázsokat Gibb árnyképekkel egészíti ki.
Az árnyportrék különösen népszerűek voltak a 18. és a 19. században. A papírból kivágott fekete profilok, ritkábban egészalakos ábrázolások jóval olcsóbbak voltak, mint a hagyományos portrék, így sokan megengedhették maguknak. Az árnyképek dekoratív hatásossága több művészt is megihletett a későbbiekben. Érdekesség, hogy Hans Christian Andersen is készített illusztratív papírképeket. Lotte Reininger az 1900-as évek első felében megmozgatta az árnyképeket, gyönyörű animációs filmeket készített, többek között a Hamupipőke Grimm-klasszikus adaptációját 1922-ben. A német művész minden negédességet nélkülöző, szigorúan fekete-fehér, néhol kissé groteszk képi világa erőteljesen reflektál a mese karakteire, horrorisztikus motívumaira.
Gibb saját tündérmese-értelmezéseiben sokkal lágyabban, néhol kifejezzeten édeskésre finomítva használja az árnyképeket. Mindig színezi valamilyen módon a fekete flekkeket, hol egy finom csipkedíszítést rajzol a ruhákra, hol jelzi a fekete kastélyárny körül a kék eget, sőt bele is komponálja az árnyképeket a színes képekbe. Gibb a színezéssel, a díszítéssel sajnos el is vesz kicsit a sziluettek erejéből, de még mindig a fekete árnyak maradnak az illusztrációk leghatásosabb elemei. Karaktereinek finomsága is inkább idézi az 1950-es évek divatillusztrációinak bájos súlytalanságát, mint Reininger erőteljes megoldásait.
Összességében elmondhatjuk, hogy Gibb világa is nagyon rózsaszín és nagyon lágy, hasonlóan a Disney-filmek képeihez, de az árnyképek minden finomkodás ellenére megmaradó fekete karakteressége és a digitális montázs szándékolt, reflektált nyersessége megóvja attól, hogy giccsé váljon. Érdekes, és a gyerekeket gondolkodásra késztető megoldás az is, hogy néhol bizonyos egymást követő történetelemeket egyidejűként ábrázol a rajzoló. A Szépség és a Szörnyeteg könyvben olvashatjuk azt, hogy a főhősnő apja betéved a Szörnyeteg palotájába, ahol megmelegszik a tűznél, megvacsorázik, majd nyugovóra tér. Gibb az összes mozzanatot megrajzolta egy képben oly módon, hogy ábrázol egy kastélyt, amelynek ebédlőjében az apa falatozik, a hálószobában már ugyanő alszik, de ő az is, aki hálóingben, gyertyával a kezében lépdel fölfelé a hálószobába vezető lépcsőn.
A kötetek borítói azonban menthetetlenül sziruposra sikerültek, ugyanis a könyvek tervezője fénylő rózsaszín és aranyszínű díszítést alkalmazott, ami vegyítve Gibb színes rajzaival és a cím cirkalmas tipográfiájával nélkülöz minden visszafogottságot.
A három Sarah Gibb-könyv közül a legérdekesebb talán a most második magyar kiadásban is megjelent Ursula Jones A királykisasszony, akinek nem volt birodalma című, Roald Dahl-díjas meséje. Egyszerű nyelvet használ, ami engedi érvényesülni a történet szellemességét. A királykisasszony kis szekerén járja a világot, csomagok kézbesítéséből él, és mindvégig reménykedik, hogy megtalálja a birodalmát, mert ezt sajnos nélkülöznie kell a királykisasszonyok ismert attribútumai közül: „Abban mindenki egyetértett, hogy a királykisasszony igazi királykisasszony, még akkor is, ha nincsen birodalma. Először is, mert pontosan úgy nézett ki, mint egy királykisasszony, arról nem is beszélve, hogy különben miért szólították volna királykisasszonynak?”. Utazásai során eljut Vilhelmina királyné udvarába, ahol a ravasz, idős uralkodónő nem engedi, hogy a fiatal lány találkozzon a fiával, mert nem lenne jó parti a számára. Természetesen mégis találkoznak, és Polo herceg udvarolni kezd főhősünknek. Még párbajba is keveredik miatta, noha a herceg valódi motivációja erősen nárcisztikus, ugyanis akkor jön ki a sodrából, amikor a rivális kérő saját birodalma nagyságával kérkedik a lánynak. Végül a királylány a vagyontalan udvari bolond személyében találja meg szíve választottját. A királykisasszony meg is kéri szerelme kezét, és végül boldogan járják a vidéket, azaz birodalmukat, mivel időközben az Imitt, Amott és Mindenütt uralkodópárjává nevezték ki magukat.
Ursula Jones sorra forgatja ki a mesék unásig ismert toposzait. A gonosz királynő csak annyira gonosz, hogy a második legjobb teáskészletével terít a szegény királykisasszonynak, a királyfi nem hősies, a párbajt nem karddal, hanem süteménnyel vívják, a főhős királylány kéri meg a hagyományosan mellékszereplő, de itt főszereplővé vált udvari bolond kezét. Ráadásul a birodalom sem csupán az anyagi, hanem a szellemi és érzelmi gazdagság metaforájaként jelenik meg. A gyerekek így ráismerhetnek a megszokott karakterekre, történésekre, de indirekt módon azzal is szembesülhetnek, hogy a (mese)irodalom hogyan képes újraértelmezni saját hagyományait.
Hajdú Anna
A Sarah Gibb illusztrációval megjelenő sorozat könyvei:
Ursula Jones: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma, fordította Totth Benedek, Manó Könyvek, 2009, 32 oldal, 2490 Ft
Alison Sage: Aranyhaj, fordította Totth Benedek, Manó Könyvek, 2011, 32 oldal, 2490 Ft
Ursula Jones: Szépség és a Szörnyeteg, fordította Totth Benedek, Manó Könyvek, 2012, 32 oldal, 2490 Ft
