Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

A kémíró nem kér a díjakból



John le Carré brit kémregényírót életműve elismeréseként jelölték az angol nyelvterület legrangosabb irodalmi díjára, a Man Bookerre, de a szerző kérte, vegyék le a jelöltek listájáról. A 79 esztendős Le Carré azt mondta, az elismerés hízelgő, de nem versenyez irodalmi díjakért. A zsűri elnöke visszautasította a kérést, John le Carré neve marad a listán. Minden évben elismerik az azévi legjobb regényt, és minden második évben egy életmű-díjat is kiosztanak. Ez utóbbira jelölte a háromtagú zsűri a kémszerzőt. John le Carré mellett még 12 író szerepel az esélyesek listáján, többek között Philip Roth is (itt az összes jelölt). A díj 60 ezer fonttal (18,2 millió forinttal) jár. A végső győztest május 18-án hirdetik ki. John le Carré több mint 20 könyvet írt, Graham Greene mellett ő a kémregény másik nagy klasszikusa. Le Carré maga is dolgozott hírszerzőként a brit hadseregben. Hírnevét az 1963-ban megjelent A kém, aki bejött a hidegről című regényével alapozta meg, legnagyobb művének a Karla-trilógiát tartják. Magyar nyelven az Agave adja ki műveit. (MTI)

Tovább
0

A tetovált lány kalandjai Grönlandon folytatódnának



Lisbeth Salander Grönlandra menne A tetovált lány-sorozat negyedik részében, hogyha a 2004-ben elhunyt svéd író, Stieg Larsson családja és egykori élettársa nem marakodnának a jogokon - legalábbis ez derült ki egy újabb interjúból. A szerző barátja az Expressen nevű svéd napilapnak elárulta, ő úgy tudja, a negyedik részben fontos szerepet fog játszani Camilla, a punk hackerlány Lisbeth Salander féltestvére, aki eddig csak a második kötetben bukkant fel. A barát azt is elmondta, Larsson Grönlandra akarta küldeni Lisbeth Salandert - bár azt elismeri, nem tudja, melyik részben, a negyedikben vagy az ötödikben. A most infókat szivárogtató barát  Millenium mintájáként szolgáló Expo nevű antirasszista lapnál dolgozott együtt az íróval.

Még nyáron egy másik barát pedig arról beszélt, Larsson egy e-mailben mesélt neki terveiről, amely szerint Lisbeth Salander egy észak-kanadai elzárt szigetre (Banks Island) került volna a negyedik részben. Az író állítólag hosszan írt a szigetről, ahol kutatásai szerint 134 ember, 48 ezer pézsmatulok és 1500 jegesmedve él, és az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal egy repülőgép, ami hetente kétszer közlekedik. Az író élettársa nemrégen megjelent könyvében azt írta, az ő laptopján van a következő regény 200 oldalas kézirata, amit ő szeretne befejezni, már munkacímet is adott neki: God's Revenge (Isten bosszúja). De amíg Larsson családja birtokolja a jogokat, addig az újabb könyv biztos nem fog megjelenni - fogadkozott az élettárs.

Korábban: Stieg Larsson a sikerével viccelődött halála előtt
Stieg Larsson élettársa akarja folytatni A tetovált lány-sorozatot

Tovább
0

Nem csökken az e-könyvek ára Magyarországon



Fotó: Hajdú D. András [origo]

Nem várható 2011-ben sem a magyarországi e-könyvek árának csökkenése, mivel a tavaly ősszel megszavazott törvényt most úgy egyértelműsítették, hogy az e-könyvek nem tartoznak a kedvezményes áfakulcs alá tartozó termékek közé. Vagyis az e-könyv nem könyvnek, hanem elektronikus szolgáltatásnak minősül, ellentétben a fizikai adathordozón árusított könyvvel.

Tovább
0

Mi is elhagyunk ma három könyvet!



Harmadik születésnapját ünnepli ma a Veszíts el egy könyvet! mozgalom. A játék lényege, hogy választasz a könyvespolcodról egy könyvet, beleragasztod a kezdeményezés logóját (regisztrálás után itt letölthető), a matricán szereplő számot pedig közéteszed a honlapon. Aki megtalálja, szintén regisztrál majd, így figyelheted a könyved vándorlását. A mozgalom honlapján városok szerint csoportosítva lehet nyomon követni, mely könyveket regisztrálták a könyvelhagyók. Mi is választottunk a Kötve-fűzve könyvespolcáról három jó könyvet, amit mi is szerettünk, és jó szívvel ajánlunk mindenkinek. A fotón még az irodai ablakban láthatók, de délután már szórjuk szét őket a városban. Aki megtalálja, annak jó szórakozást kívánunk, majd nézni fogjuk mi is, ki találta meg!

Tovább
0

Kate Winslet egy kalapról ír könyvet



Kate Winslet könyvet ír - ez még önmagában nem lenne akkora hír, hiszen naponta jelenti be egy-egy újabb amerikai híresség, hogy önéletrajzi köteten dolgozik. Az Oscar-díjas színésznő viszont egy egészen különleges ötletre építi a 2011 novemberére ígért The Golden Hat című könyvét. A címben szereplő "arany kalap" egy olyan mágikus hatalommal rendelkező képzeletbeli fejfedő, ami a történet szerint segít egy kommunikációra képtelen autista kisfiúnak beszélni.

Tovább
0

Paolo Coelho egy szibériai vonatúton világosodott meg



Két és fél hét hét múlva, április 11-én érkezik a legújabb Coelho-könyv, az Alef, amelyben a világhírű brazil író a Transz-szibériai Expresszen egy zöld szemű török lánnyal együtt utazva világosodik meg a Moszkvától Vlagyivosztokig tartó 9000 kilométeres út alatt.

Tovább
0

Fű helyett turistatérkép: így fog kinézni Michel Houellebecq új könyve



A Magvető most rakta ki Facebook-oldalára a provokatőr francia író legújabb könyvének magyar borítóját, ami szerintünk igen pofásra sikerült, külcsínben veri az eddig megjelent külföldi kiadásokat (igaz, az angol nyelvű fordítás még nem jelent meg, borítót sem találtunk hozzá). A borítót Pintér József készítette. A térkép és a táj hazájában tavaly sok vitát kavart a plágiumvád és a valós szereplők szerepeltetése miatt, szerzője viszont megkapta érte a franciák legnagyobb irodalmi díját. Nálunk az áprilisi Könyvfesztiválra fog megjelenni.

Tovább
0

Ingyen könyvek iPadre



Az Apple store-ból ingyen le lehet tölteni az iPadre azt a MEK Book nevű, frissen fejlesztett, magyar nyelvű alkalmazást, amely elérést biztosít a Magyar Elektronikus Könyvtár 9068 darab könyvéhez. A könyvek között virtuális polc segítségével lehet böngészni, de a szoftver igazi érdekessége, hogy a letöltött könyveket az iPhone-okról ismerős módon lapozgatva lehet olvasni.

Tovább
0

A költészettel lehet a legjobban csajozni



Fiatal filmesek saját pénzből csináltak dokumentumfilmet, amelyben 44 költő beszél arról, miért lehet értelme 2011-ben is az irodalomnak. A dokumentumfilm párjaként készül egy rövidfilm is Trill Zsolt és Petrik Andrea szereplésével. A rendező szerint izgalmas problémákat piszkáltak meg, az anyag "ütni fog". A két film április 11-én, a költészet napján debütál a neten.

Tovább
0

Jönnek a tojásfejű angol mesefigurák



Belép a gyerekkönyv-piacra az Agave és az Ulpius is, bár egyelőre mindkét kiadó csak egy-egy sorozattal jelentkezik. Jönnek a kis színes figurák és Végh György.

Tovább
0

Ingyenes magyar irodalmi lap indul New Yorkban



Színházjegy és múzeumi belépő mellé osztogatná a kortárs magyar irodalmi folyóiratot a Megint Nobel Alapítvány. Céljuk, hogy ismét legyen magyar szerző, aki "Magyarországon folytatott tevékenységéért kapja meg a Nobel-díjat" - nyilatkozta a kiadó vezetője az MTI-nek.

Tovább
0

A francia botrányíró szépen énekel



A neten is meg lehet hallgatni Michel Houellebecq Le Film Du Dimanche című új kislemezét, amelyen a friss Goncourt-díjasfrancia botrányíró két füstös-franciás sanzont énekel Serge Gainsbourg és Jacques Brel modorában. A szövegeket ő maga írta, bennük kiábrándultságáról és fáradtságáról panaszkodik.

Tovább
0

Filmre viszik J. K. Rowling életét



Tévéfilmben mutatják be J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írójának életét - adta hírül a Guardian. Az írónőt a Nyomtalanul krimisorozatból ismert Poppy Montgomery alakítja majd, Skócia helyett viszont Kanadában forgatnak.

Tovább
0

Tavasszal érkezik a Norvég erdő a magyar mozikba



Örömteli hír Murakami Haruki népes magyar rajongótábora számára: végre kiderült, hogy Magyarországon is bemutatják a japán író Norvég erdő című regénye alapján készült filmet. Ezen fellelkesülve összegyűjtöttük, milyen más regényadaptációk várhatók a következő hónapokban a magyar mozikban.

Tovább
0

Trianon-drámát írt Csurka István



Forrás: MTI/Földi Imre

A MIÉP alapító tagja és elnöke, Csurka István József Attila-díjas drámaíró két évtized után új darabot írt, amely a trianoni béketárgyalások különtermeibe kalauzol. A cím - A hatodik koporsó - arra az üres koporsóra utal, amelyet Nagy Imre 1989-es újratemetésén az 1956-os forradalom és az utána következő megtorlások során elhunyt névtelen áldozatokra emlékezve állítottak fel, és amely Csurka darabjában a fantasztikus időutazás közlekedési eszközéül szolgál. A dráma a MIÉP Magyar Fórum című hetilapjának irodalmi különszámában jelent meg.

Tovább
0

Újratemették Raymond Chandlert



Forrás: AFP

Több mint ötven évvel halála után temették újra Raymond Chandler amerikai krimiírót. A hosszú álom szerzője most már neje mellett nyugszik.

Tovább
0

22Pécs: Ulickaja is részt vehet a programban



Forrás: AFP

Huszonkét európai író töltött el egy-egy hónapot Pécsett 2007 szeptembere és 2010 júniusa között a Writers in Residence program vendégeként - az ott született naplóikat 22xPécs címmel antológiába gyűjtötték. Lesz folytatás, Ljudmila Ulickaja is jöhet az idén.

Tovább
0

Csőd fenyegeti Amerika második legnagyobb könyvesbolt-hálózatát



A piacvezető amerikai könyvterjesztő- és könyvesbolthálózat, a Barnes&Nobles legnagyobb vetélytársa, a Borders a csőd szélén áll - adta hírül a Wall Street Journal.

Tovább
0

Lackfi János verset ír a neki küldött szavakból



Az Országos Széchenyi Könyvtár február elején jelentette be, hogy ezentúl a közösségi internet használatával próbálja meghódítani a fiatalokat. A héten el is indult az első közösségi akció, a Közös Költemény kampány, amelynek lényege, hogy az e célra létrehozott honlapon február 28-ig bárki küldhet szavakat Lackfi János költőnek, aki az ezekből véletlenszerűen kiválasztott tíz szó felhasználásával fog verset írni. A regisztrált felhasználók maguk is írhatnak költeményeket, és szavazhatnak a többiek alkotásaira. Az összesítésben legtöbb pontot kapott tíz mű bekerül a Közös Költemény verseskötetbe is.

Tovább
0

KGB és disszidensek Ulickaja új regényében



Nincs év Ljudmila Ulickaja új könyve nélkül: már lehet tudni, 2011 őszén megbízhatóan jön a következő. A regény Oroszországban is csak 2010 decemberében jelent meg, tehát elég gyorsan kézhez kapjuk a magyar fordítást, pedig ez is elég vaskos könyv, eredetiben 600 oldalas. A regény témája nagyon izgalmasan hangzik, főleg mert úgy tűnik, az írónő most többet foglalkozik a szovjet történelemmel.

Tovább
0

Nabokov evolúciós elmélete beigazolódott



Vladimir Nabokovot legtöbben íróként ismerjük, pedig a Lolita szerzője szenvedélyes lepke-szakértő is volt. 1945-ben állt elő evolúciós elméletével, amely szerint az általa vizsgált lepkecsoport Ázsiából érkezett volna Amerikába. Akkoriban nem sokat foglalkoztak felfedezésével, de az utóbbi évek genetikai kutatásai bebizonyították, hogy Nabokov teóriája helyes volt.

Tovább
0

Ismeretlen Dashiel Hammett-novellákra bukkantak



A texasi egyetem könyvtárában Dashiell Hammett 15 eddig ismeretlen novellájának kéziratára bukkant egy krimimagazin szerkesztője - adta hírül a Guardian. Néhány novella jócskán eltér a megszokottól.

Egy novella már most megjelenik a The Strand krimimagazinban, a többit egy kötetben szeretné kiadni a megtaláló Andrew Gulli, aki szerint a szövegek között vannak nagyon jók, sőt olyanok is akadnak, amelyek felülírhatják a Hammettről kialakult képet. Gulli szerint a lelet azt bizonyítja, hogy Hammett sokoldalúbb író, mint gondoltuk.

A kéziratokon nincs feltüntetve dátum, ezért egyelőre rejtély, mikor születtek, és hogyan kerültek Texasba. Dashiel Hammettet az ún. hardboiled krimi atyjának tartják, legismertebb műve A máltai sólyom, amelyből Humphrey Bogart főszereplésével film is készült. Hammett - akárcsak hőse, Sam Spade - maga is dolgozott detektívirodában 1915 és 1922 között, csak ezután kezdett el írni. 1961-ben hunyt el tüdőrákban. Detektívtörténeteit magyarul az Agave adja ki. 

Olvasnivaló: A krimiszakértő Gulli ebben a cikkben azt magyarázza, ha nincs Hammett, sem Simenon, sem Sue Grafton nem lett volna.

Tovább
0

Erotikus versek népszerűsítették a szépirodalmat



Az oxfordi egyetem irodalomkutatói pornográf költeményeket találtak egy 18. századi angol versgyűjtemény kötésébe rejtve. A lelet azért nagyon érdekes, mert módosíthatja azt, amit eddig a korabeli olvasási és irodalomfogyasztási szokásokról gondoltak a szakemberek. A szóban forgó verseskötet ugyanis nagyon népszerű volt a maga korában, húsz alkalommal nyomták újra. A kutatók most azt találgatják, vajon a kor sikeres szépirodalmi kiadványai népszerűségüket a hozzá csomagolt ponyvának köszönhetik-e.

Tovább
0

"Éjszakára verseibe takaródzik" - elhunyt Rába György



Hosszú betegség után, életének évében 2011. január 29-én elhunyt Rába György Kossuth-díjas költő.

Tovább
0

McCain jobbkeze írta Obama könyvét



Hetek óta találgat az amerikai média, ki állhat a titokzatos "O" című könyv mögött, amely Barack Obama amerikai elnökről árul el bennfentes információkat. Most kiderült, John McCain szenátornak, a 2008-as választás republikánus elnökjelöltjének jobbkeze volt a szerző.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS