Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Képregényes pszichoterápia szétesett családoknak



Magyarországon képregényt kiadni kockázatos vállalkozás, ezért nem nagyon jellemző, hogy egy-egy kiadvány szinte a semmiből bukkanjon elő. A rendszeresen képregényt olvasók már jó előre kiszagolják és számon tartják a várható megjelenéseket, ám időnként bizonyos kiadóknak mégis sikerül meglepetést okozniuk. Így tett a Könyvmolyképző Kiadó, amikor a Twilight-sorozat mangásított változata mellett két hatalmas méretű, gyönyörű albummal is megörvendeztette a műfaj kedvelőit.

Tovább
0

Lovagmesék felnőtteknek



Szerkesztője a tavalyi év legjobb könyvének nevezte Italo Calvino három kisregényből álló, Eleink című kötetét. Kiderült, nem véletlenül. Bár a könyv külseje nem sokat mutat, kincsre bukkantunk.

Tovább
0

"Egy titkos szerverről töltjük le" - interjú a Wikileaks-könyv magyar kiadójával



Itt a Wikileaks-könyv magyar bortíója! A Nyitott Könyvműhely vezetőjét, Halmos Ádámot is kifaggattuk, hogy szerezte meg a könyv jogait. Kiderült, hihetetlen gyorsan történt minden, a jogok nem voltak őrülten drágák, és most egy titkos szerverről szedegetik le a fordítani való újabb és újabb adagokat.

Tovább
0

Magyarul is jön a Wikileaks-könyv



A nemzetközi kiadással egy időben, február elején magyarul is megjelenik a WikiLeaks második emberének könyve, WikiLeaks - A leleplezés, Hogyan működtettük a világ legveszélyesebb weboldalát címmel a Nyitott Könyvműhely gondozásában. Daniel Domscheit-Berg egészen szeptemberig volt a bizalmas dokumentumokat kiszivárogtató WikiLeaks szóvivője és második embere. Akkor állítólag azért lépett ki a WikiLeaks csapatából, mert több konfliktusa is volt a vezető Julian Assange-dzsel (a fenti képen ők ketten láthatók, Assange bal, Domscheit-Berg jobb oldalon).

Tovább
0

Perverzből sok lesz! Ezeket a könyveket várjuk 2011-ben



Nem kell sokat várni a Murakami-eposzra, jön Houellebecq botránykönyve, és végre kiadnak egy sokat emlegetett melegregényt. Megjelenik magyarul Tony Blair életrajza, Rakovszky Zsuzsa pedig egy transzszexuális nőről írt regényt. A kiadók egyelőre csak az év első felének megjelenéseit osztották meg velünk, de már ennek alapján is elmondhatjuk, jó lesz 2011. Huszonöt könyv a következő fél évből.

Tovább
0

Jobb lett volna férfinak születni



De ha már ez nem jött össze, próbáljunk meg szembenézni a nőiségünkkel. Ismerkedjünk meg a testünkkel. Először is a vaginánkkal. Beszéljünk róla. Aztán beszéljünk a testünkről, a nagy hasunkról, a kis mellünkről. Meddig vagyunk hajlandóak elmenni, hogy elérjük a vágyott tökéletességet? Gimnasztika vagy mellműtét? Bulimia vagy fogyókúra? És beszéljünk a kamaszlányokról is. Hogy hogyan élnek a világ különböző pontjain, milyen alaptalan és megalapozott félelmek gyötrik őket. A Nyitott Könyvműhely díszkötésben adta ki A vaginamonológok szerzőjének három könyvét, köztük a színházban is bemutatott mű eredeti vágatlan változatát is.

Tovább
0

A töritanárunk egy ufó! Mark Haddon titka



Mark Haddon gyerekeinek igazán nehéz dolguk lesz, mikor normális kamaszként, alkalomadtán apjuk fejéhez kívánják vágni, hogy a faternak fogalma sem lehet arról, min mennek keresztül. Az író papa ugyanis, minimum két saját kötet felmutatásával tudja majd cáfolni a vádakat. Persze ha Haddon valóban olyan jófej és őszinte, mint amilyennek A kutya különös esete az éjszakában és a nemrég megjelent Bumm! alapján elképzeljük, akkor könnyen lehet, hogy sosem kerül ehhez hasonló, szorult helyzetbe.

Tovább
0

Mit csináltak a nők a szocializmusban?



A traktoroslánytól az országgyűlési képviselőnőig, az 56-ban kivégzett forradalmárnőtől a panelban élő kismamáig: a szocializmus korszakának nő sorsai jelennek meg hét tanulmányban egy kötetben. Izgalmas témák jelennek meg a Kádár leányai című kötetben tudományos alapossággal feldolgozva, csak a nyelvezet nehezen emészthető.

Tovább
0

Dörzsöld meg a pöttyöt! 2010 legjobb könyvei



Megkértünk hét, az irodalommal hivatásszerűen foglalkozó embert, hogy válasszák ki az elmúlt év számukra legfontosabb könyveit. Íróemberek, irodalomkritikusok, kiadóvezetők, könyvesbolt-tulajdonosok foglalják össze számunkra 2010-et könyvcímek formájában. Sci-fi, gyerek, kortárs - ami belefér.

Tovább
0

2010 száz legjobb gyerekkönyve a Csodaceruza szerint



A Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat 47. számában listát tett közzé a tavalyi év száz legjobb mesekönyvéről, külön korcsoportokra bontva az ajánlott könyveket. A válogatás szerencsére a lap online verziójában is elérhető, lehet nézelődni a kiadványok között.

Tovább
0

Két nagypapa sopánkodik: Umberto Eco és Carriére beszélgetőskönyve



Azt gondolnánk, hogy két olyan széles látókörű, intelligens ember, mint a szemiotikus professzor-író Umberto Eco és a Bunuellel, Hanekével együtt forgatókönyveket író Jean-Claude Carriére korszerűen és bölcsen gondolkodnak a világról. De nem. Két nagypapa sopánkodik az adathordozók gyors elavulásán.

Tovább
0

Martin Amis minden politikust elküld a búsba



Ki Oszama bin Laden kedvenc filozófusa? Melyik amerikai elnökre hasonlít leginkább Máhmúd Ahmadinezsad iráni államfő? Hogyan készült Tony Blair a hajléktalanlétre? Mindezekre, és számos még inkább húsbavágó kérdésre is választ kapunk Martin Amis angol író A második gép című könyvéből, melyben a World Trade Center elleni terrortámadással és annak világpolitikai következményeivel foglalkozó írásait gyűjtötte kötetbe. És amelyben jóformán minden politikust, akinek a nevével az évtized első felében tele voltak a híradók, nemes egyszerűséggel elküld a búsba. Emlékezetes irodalom, nem csak politológia szakos olvasóknak.

Tovább
0

Maga miért ragaszkodik azokhoz, akik a halálát akarták?



Konrád Györgyöt nem kell bemutatni. A látogatót, A cinkost vagy A városalapítót az is ismeri, aki nem is olvasta. És mindenki szembesült már politikai tevékenységével. Konrád György napjaink egyik legismertebb magyar írója külföldön, főleg Németországban. Azt talán kevesebben tudják, hogy filmekben is vállalt szerepet. Életművében mindig is nagyobb hangsúlyt kapott az esszé, mint a szépirodalom: új könyvében a zsidó létről gondolkodik.

Tovább
0

Milyen könyvet vegyek karácsonyra?



Még mindig nem találtál jó ajándékot a fa alá? A könyv tuti siker, adunk is rögtön néhány ötletet, melyiket érdemes választani. Divatos vámpír-thriller, beszélgetőskönyv, ínyencreceptek, képregény - az idei karácsony slágerei.

Tovább
0

Per Olov Enquist svéd író lesz a jövő évi Könyvfesztivál díszvendége



A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szervezői hivatalosan még nem jelentették be, de már tudni lehet, a következő évi Könyvfesztivál külföldi díszvendége a történelmi regényeiről híres svéd szerző, Per Olov Enquist lesz.

Tovább
0

E-könyv olvasókat lehet kipróbálni a Széchényi Könyvtárban



December 7-től tíz e-könyv olvasót próbálhatnak ki az Országos Széchényi Könyvtár látogatói. Az olvasókat egyelőre csak a könyvtáron belül lehet használni, de a hosszú távú cél az, hogy később kaució ellenében haza is lehessen vinni. A My Ebook nevű készülékeket egy miskolci forgalmazó cég ajándékozta a könyvtárnak, ők cserébe tartalmakat kapnak majd a Magyar Elektronikus Könyvtártól. A készülékeken egyelőre csak szabadon elérhető könyveket lehet olvasni; a könyvtár célja első körben az, hogy felmérje, mekkora az érdeklődés az olvasók részéről az új lehetőség iránt. "A könyvtár hisz abban, hogy az e-könyv olvasó az általános vélekedéssel ellentétben modern, olvasóbarát kezdeményezés, amely nem gyengíti, éppen ellenkezőleg, erősíti a könyvtárak pozícióit" - szerepel az OSZK sajtóközleményében. A könyvtár a jövőben saját kiadványait, állományának ritka dokumentumait (például kódexekről készült fotókat), illetve web- és digitális tartalomszolgáltatásait is szeretné bemutatni olvasóinak az olvasó segítségével.

Tovább
0

E-könyvet karácsonyra



Akár valaki még csak gondolkozik, hogy érdemes-e e-könyv olvasót vennie, akár már döntött arról, hogy beszerez egyet (vagy már be is szerezte korábban), jól jöhet az ünnepek előtt egy gyors e-könyv körkép. Kutakodtunk egy kicsit az e-könyvesboltokban, mit és mennyiért lehet vásárolni. A helyzet nem túl rózsás, de kis erőfeszítéssel össze lehet rakni egy tisztességes karácsonyi csomagot villanykönyvekből is. Sőt, kincsekre is bukkantunk kutakodás közben.

Tovább
0

Bret Easton Ellis blöfföl, de jól csinálja



Huszonöt évvel a Nullánál is kevesebb után Bret Easton Ellis megírta, mi lett negyvenes éveikre a regény közönyös, sivár és tehetetlen tinédzsereiből. Aki az előzményhez hasonló erejű korrajzot vár, csalódni fog. A Királyi hálószobák nem korrajz, csak pár furcsa szerelem és pár még furcsább gyilkosság története. Annak viszont nem rossz.

Tovább
0

Gerhes Gábor: A könyv érzéki tárgy



Fotó: Hajdú D. András

Arculatváltáson esett át az utóbbi hónapokban az Európa Könyvkiadó: szokatlan, formabontó borítók fémjelzik az új művészeti vezető, Gerhes Gábor vizuális reformját. A képzőművész-dizájner szerint a könyvnek tizedmásodpercei vannak, hogy hasson, a kortárs irodalmat megjelentető Európának pedig külalakjában is igazodnia kell a trendekhez. Gerhes Gábor hatáskeltő trükkökről és a fiatal művészgenerációról mesélt nekünk, és közben elárulta azt is, új köntösben folytatódik a legendás Modern Könyvtár-sorozat, modern dizájnnal adják ki újra az összes Bret Easton Ellist és Pelevint, sőt az Európa hagyományos Agatha Christie-szériája is frissül. Interjúnkból kiderül, hogy készül a kortárs világirodalom új ruhája.

Tovább
0

Gyerekkönyvnek álcázzák magukat



Forrás: [origo]

Nem szerencsés, amikor egy gyerekkönyv túl direkt módon kacsintgat a szülőkre, mintegy cinkosként: "a gyerek úgysem érti, de, ugye, mi igen". Úgy látszik azonban, kezdenek divatba jönni az ilyen könyvek: az elmúlt időszakban három gyerekkönyvnek álcázott, valójában felnőtteknek szóló verseskötet is megjelent.

Tovább
0

Még vitatkoznak, hogy jövőre olcsóbb lesz-e az e-könyv



Forrás: AFP

A törvényt megszavazták, de értelmezésén még vitáznak - ez a helyzet e-könyv-ügyben. Ha győz az e-lobbi, jövő évtől az e-könyv - a papíralapú könyvekhez hasonlóan - öt százalékkal adózhat a mostani 25 százalék helyett, vagyis jóval olcsóbban lehetne hozzáférni a letölthető könyvekhez. A hangoskönyvek viszont már egészen biztosan kedvezményes (ötszázalékos) áfakulcs alá esnek 2011. január 1-jétől.

Tovább
0

Királyi hálószobák: így néz ki az új Bret Easton Ellis-könyv



Az Európa Könyvkiadó hírei szerint november utolsó hetében fog kijönni magyarul Bret Easton Ellis régóta várt Királyi hálószobák című új regénye, addig is itt a letisztult, minimalista borító (Cuba Gergő munkája). A Királyi hálószobák Bret Easton Ellis hetedik regénye, és az első könyvének, az 1985-ös Nullánál is kevesebb-nek a folytatása. Épp ezért a kiadó a Királyi hálószobák megjelenése alkalmából a Nullánál is kevesebb-et is kiadja megint, méghozzá új, a folytatáshoz passzoló borítóval, lásd a képen. Az iPhone kicsit furán mutat a borítón, de nyilván a jelen egyik ikonikus tárgyaként a két regény között eltelt időt hivatott jelezni (a Királyi hálószobák 25 évvel később játszódik), és ez tök jó, hogy így megkomponálják a vizuális összhangot. (Ráadásul a főszereplő mindig a telefonjára kap furcsa üzeneteket, és ezeknek fontos szerep jut a regényben.) Egészében véve pofás a borító, főleg így a Nullánál mellett. A Királyi hálószobák esetében egyébként a magyar változat meglepően gyorsan követi az eredetit (M. Nagy Miklós fordította), hiszen a könyv - Imperial Bedrooms címmel - csak idén nyáron jelent meg angolul is. Akik már olvasták, azt mondják, jobb, mint az utóbbi évek Bret Easton Ellis-könyvei, szóval bizakodhatunk. Nemsokára jön kritikánk is!

Tovább
0

Tutyimutyi pasi nyavalygásba menekül az élet elől



Jean Mattern vén rókának számít a könyvszakmában, hiszen a francia Gallimard kiadó szerkesztőjeként hosszú évek óta mennek át a kezén a legnagyobb írósztárok művei. Negyvenes éveibe lépve rájött, hogy őbenne is feltolultak történetek, egy hétvége alatt vetette papírra első kisregényét, a Király fürdőt. Egy gyermekkori trauma feldolgozatlansága és a magára hagyott terhes feleség már éppen elég alapanyag lehetne a rövid történethez, de az identitáskeresés témájával a szerző végül túl sokat markol - és sehova sem jut.

Tovább
0

Megjelent Barack Obama gyerekkönyve



November 16-án, kedden kerül a boltok polcaira Barack Obama amerikai elnök Of Thee I Sing, A Letter To My Daughters (Rólad énekelek, Levél lányaimnak ) című gyerekkönyve, amelyben 13 kiemelkedő jelentőségű és példamutató amerikait mutat be lányainak, többek közt George Washingtont, az Egyesült Államok első elnökét, Jackie Robinson fekete baseball-legendát, Ülő Bika sziú sámánt, Billie Holiday dzsesszénekesnőt, Martin Luther King fekete szabadságjogi harcost és Georgia O'Keeffe festőnőt. Lapozz bele!

Tovább
0

"Hajléktalannak lenni felér egy teljes munkaidős állással"



Forrás: hajlektaland.hu

Paradoxonnak tűnik úgy írni a hajléktalanok életéről, ahogy a legmenőbb útikönyvek írnak a legmenőbb úticélokról, ráadásul szórakoztató formában. A HajléktaLand című könyvben néhány szociológusnak, szociális munkásnak és hajléktalannak ez mégis sikerült. A fotókkal illusztrált könyv 2700 forintos árát megfizetni képes lakcímkártyával rendelkező olvasóknak útikalauz, a hajléktalanságba kényszerülteknek Arany Oldalak.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS