Huszonöt évvel a Nullánál is kevesebb után Bret Easton Ellis megírta, mi lett negyvenes éveikre a regény közönyös, sivár és tehetetlen tinédzsereiből. Aki az előzményhez hasonló erejű korrajzot vár, csalódni fog. A Királyi hálószobák nem korrajz, csak pár furcsa szerelem és pár még furcsább gyilkosság története. Annak viszont nem rossz.

Van egy lemez, New Order, amit bármikor hallgatok, rögtön Bret Easton Ellis regényei jutnak eszembe. Valahogy így lehet Bret Easton Ellis Elvis Costello lemezeivel, hogy folyton eszébe jut róluk egy Ellis-regény. Huszonöt évvel ezelőtt Costellótól vette kölcsön első, rögtön sikert hozó regénye, a nyolcvanas évek gazdag Los Angeles-i tizenéveseinek közönyét szikár egyszerűséggel és hatalmas erővel megjelenítő Nullánál is kevesebb címét, és most a folytatásnak, a Királyi hálószobák-nak is egy Costello-lemez címét adta. Ezt jó tudni, mert különben könnyen előfordulhat, hogy a könyv végére érve hülyén néz az olvasó, ha a regényből próbálja megfejteni a címet. Csak a mottó árulkodó, ami a címadó Costello-lemez nyitó száma, a Beyond Belief első sora: "megismétel mindent a történelem".

Elsőként mindjárt azt, hogy Clay, a narrátor karácsony környékén, négy hónap távollét után érkezik vissza Los Angelesbe. A regény indító jelenete, a reptérről vezető út is éppúgy prófétikus, mint a Nullánál is kevesebb-ben; egy dzsip követi, miközben folyamatosan sms-eket kap a telefonjára. Ellis végig a Nullánál is kevesebb nyomán írta meg új regényét, finom párhuzamokra és ellentétekre építve. Érdemes újraolvasni előbb a Nullánál is kevesebb-et (az Európa Kiadó most újra kiadta új borítóval), mert különben elvész az apró, játékos visszhangok többsége.

Clay negyvenes, magát öregedő tinédzsernek látó forgatókönyvíró, aki egy készülő filmje szereplőválogatására érkezik vissza Los Angelesbe. Ellis rettentő bájosan szokta kikérni magának, ha a szereplőivel azonosítják, de itt erősen rájátszik erre: Claynek például nemcsak a foglalkozását adta kölcsön, de a Királyi hálószobák-ban beköltöztette a saját Los Angeles-i lakásába is, aztán a regény amerikai megjelenése után rögtön a lakására invitálta a tőle interjút kérő újságírókat, hogy ráismerjenek a helyszínre, és az egész világnak szétkürtöljék ezt a kis trükköt. A helyzetet a könyv elején tovább bonyolítja azzal, hogy ügyesen felmondja a posztmodern irodalom egyszeregyét, és ír pár bekezdést arról, Clay mennyire utálja az írót, aki világhíres lett az ő történetével.

Clay hidegsége, szenvtelensége a fiatalságával együtt eltűnt, a Nullánál is kevesebb hangulatát hozó narrációiban folyton magát elemzi, a közöny helyett nárcizmus és "szomorúság - az van mindenütt".

Los Angeles meg, mint volt - partik, forgatások, pletykák és drogok. Megvannak a többiek is, Blair és Trent összeházasodott, Rip narancssárgára szoláriumozta és felismerhetetlenre műtette magát, itt van Alana, Kim, no meg Julian is, aki ugyanolyan titokzatos ügyletekben utazik, mint huszonöt éve. Első ránézésre legfeljebb annyi változott, hogy amíg 1985-ban mindenkinek Wayfarer napszemüveg takarta a szemét, most mindenkinek folyton a mobil kijelzője ragyogja be az arcát. (A két regény új, minimalista borítóját tervező Cuba Gergő nem véletlenül rakott iPhone-t a Királyi hálószobák címlapjára. ) A telefon itt nemcsak ikon és korfestő elem, hanem a történetnek is fontos része.

Mert hogy itt van történet. Amíg Ellis a Nullánál is kevesebb-ben úgy tudott tökéletesen leírni egy kort, hogy semmit nem mesélt, a Királyi hálószobák a párhuzamosságok ellenére sem korrajz - néha úgy tűnik, Ellis azért keveri furcsa szerelmi és gyilkossági ügybe szereplőit, mert 2010-ről nem tud az iPhone ragyogásánál többet mondani.

A történet cammogva indul, Clay összejön egy fiatal, buta, tehetségtelen, de szép színésznővel, aki szerepet szeretne tőle a filmjében. A nem túl mozgalmas kapcsolatot csak az bonyolítja, hogy Clay beleszeret a lányba, vagy legalábbis ezt állítja, mindenesetre szeretne tőle valamit, de a szerepet, amiért a lány vele van, nem tudja odaadni neki. Mindeközben valaki folyamatosan figyeli, névtelen üzeneteket kap a telefonjára, átrendezik a lakását, amíg nincs otthon, van egy visszajáró halottja, ráadásul úgy tűnik, ő az egyetlen egész Los Angelesben, aki nem tudja, mi történik vele és miért. Ellis egyszerű, banális eszközökkel épít thrillerbe illő feszültséget, de a könyv közepére mintha elfogynának az ötletei, vagy nem tudná, merre tovább.

Nem könnyíti meg ennek a résznek az olvasását, hogy itt a legszembetűnőbbek M. Nagy Miklós fordításának gyengeségei. M. Nagy sokszor nem találja Ellis hosszú, áradó mondatainak sem a ritmusát, sem a megfejtését, és ami az angolban könnyű, minden bonyodalomtól mentes hétköznapi szövegelés, abból a magyarban rejtvényszerűen szövődő mellékmondatok lesznek, amelyek megtorpanásra, újraolvasásra, az alany és az állítmány visszafejtésére kényszerítik az olvasót. Van, ahol félrefordítással tesz a magyarban teljesen értelmetlenné egy párbeszédet. M. Nagy nem mozog túlságosan otthonosan a kortárs nyelvben; élő ember nem nevezi például csuklyásnak meg kámzsásnak a kapucnis pulóvert, kabrioletnek a kabriót, és időbe telt, mire egyáltalán leesett, mit akar azzal mondani, hogy "hajrálányszerelés".

Szerencsére pont mire még a feltétlen rajongók is elkezdenék unni az egészet, Ellis kapcsol, az unalmas liftzene helyett megszólalnak a gitárok, kicsivel később a láncfűrészek is, és a könyv harmadik harmadában már senki nem figyel arra, milyen a fordítás. Clay elkezdi összerakni a képet, egyre többet tud, és ő is egyre többet mutat. "Ez nem egy forgatókönyv. Nem jön ki belőle valami. Nem fog minden szépen összeállni a harmadik felvonásban" - figyelmezteti Julian Clayt, de ezt az olvasó is nyugodtan veheti fenyegetésnek, ez nem az a krimi, aminek a végén bilincsben elviszik a gyilkost.

Ellis felmond mindent, amit várunk tőle, de néha az enigmái egyszerű blöffnek tűnnek. Akárhogy is, egész jól csinálja, így csak nevettem, amikor a fináléban Julian azt kiabálja Claynek, "haver, ez már vicc, de tényleg. Mindenféle szart beadsz az embereknek, mindenféle szart megígérsz, és lehet, hogy közelebb juttatod az embert valamihez, de akkor is, haver, te állandóan hazudsz".

Jó, jó, elviszi a vége, a várakozás és a rajongás, de azért nagy szerencséje Ellisnek, hogy már huszonöt éve, a Nullánál is kevesebb-bel megvette a világot. 2010-ben a Királyi hálószobák-kal tuti nem menne ez a mutatvány.

Bret Easton Ellis: Királyi hálószobák, Európa Könyvkiadó, 2010, 224 oldal, 2700 Ft (ford. M. Nagy Miklós)