Fotó: Hajdú D. András (Origo)

Daniel Banulescu a kortárs román irodalom egyik legismertebb alakja. Költőként kezdte a nyolcvanas években, versei egy részét erős szexuális tartalmuk miatt be is tiltották. 1994-ben robbant be, ekkor jelent meg a Csókolom a segged, szeretett vezérünk! című regénye, amelyben provokatív, szatirikus, mágikus-realista stílusban örökítette meg Ceausescu rendszerét. Banulescu tucatnyi nyelvre lefordított könyve most először magyarul is olvasható. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk vele, többek között arról, hogy mi a különbség a balkáni és a volt kommunista mentalitás között, illetve hogy a románok miért kezelik lenéző közönnyel a titkosszolgálati iratokat.

Bárhol olvasni önről, mindig kiemelik, hogy verseinek egy részét betiltották a nyolcvanas években. Miért tiltották be?

Ceausescu olyan őrült volt, hogy mindent megtiltott. Az uralkodásának utolsó nyolc évében szinte semmi se jelent meg. Akkoriban már a szerzők fényképe sem kerülhetett fel a borítókra, csak az övé.

A könyvében azt írja: “A tény, hogy Romániában már nem közöltek irodalmat, eltüntette a különbségeket azok között, akik tényleg írtak, és azok között, akik csak ábrándoztak arról, hogy írnak.” Hogyan látta belülről az irodalmi életet?

A nyolcvanas években megjelent egy új generáció, a “farmeresek”, akik nagyon erős, realista irodalmat csináltak. Korábban a romániai németek írtak hasonlóan értékes regényeket, például Hertha Müller és William Totok. Utánuk jöttek a nyolcvanas években ezek az új román írók, akik úgy írtak, mint az amerikaiak, például Cartarescu. Nekik még sikerült nagy nehezen egy-két könyvet kiadni. Később viszont már szinte semmi se jelent meg. Én pont az utóbbi korszakban próbáltam íróként érvényesülni. A román nép sosem tudta elképzelni, hogy Ceausescunak valaha vége lesz.

Miért fordult a versírás felől a regények felé?

Amikor az első szövegeim megjelentek, azzal viccelődtem, hogy a világirodalomnak három lehetősége van: Daniel Banulescu, a költő, Daniel Banulescu, a regényíró és Banulescu, a drámaíró. Persze nem viccből kezdtem mást írni, pénzt is kellett keresni. Úgy képzeltem, olyan leszek, mint Balzac, ülök otthon, írok és kapom a pénzt.

A Csókolom a segged egy nagyobb sorozat kezdete volt, mit lehet tudni a folytatásról?

Pillanatnyilag ez egy trilógia, de hamarosan érkezik a folytatás, és visszatérnek bennük szereplők a Csókolomból, nemcsak Ceaucescu, hanem több más karakter is. A Csókolom után jött a Bukarest hét királysága, majd a Minden idők legjobb regénye. (Ezek egyelőre nem olvashatók magyarul.)

A könyvében azt írja egy helyen, hogy a román nép “lusta és kényelmes”, és hogy fejlett humorérzékkel fitymálja le a munkát. Volt kommunista országokban nem hallotta még, hogy ez róluk is szólhatna? Ha ez a könyv magyar lenne, és a Kádár-rendszerről szólna, simán szerepelhetnének benne ezek a mondatok.

Ez a jellemvonás inkább a balkáni, mint a volt kommunista országokra jellemző. Magyarország nem Balkán. A magyarok nem balkániak. A balkánizmus az, hogy mindenen tudsz kacagni, mindenre lenézéssel tekintesz. Egy szép történet erről, amikor a második világháborúban a németekkel egy oldalon harcoló románok szimfonikus koncertet szerveztek a bukaresti Athénébe. A meghívókat viszont úgy küldték ki, hogy a magas rangú német katonáknak nyolcra szólt, a románoknak viszont hatra.

Romániában tizenöt éve törvényi szabályozással felügyelik a Securitate iratainak feltárását. A megismert iratok milyen hatást gyakorolnak a társadalomra?

Szerintem Romániában nem működik az állambiztonsági múlttal való szembenézés. Hiába lettek nyilvánosak a titkos dossziék, amikor az emberek megtudták belőlük, hogy ki kicsoda volt, nem igazán érdekelte őket. Sarkítok persze, de lenéző közönnyel kezelték az egészet, sokszor csak annyit láttak, hogy aki régen besúgó volt, az most valamilyen vezető tisztséget tölt be, az élet pedig folyik tovább.

Fotó: Hajdú D. András (Origo)

Ezt a közönyt, az élet változatlan továbbfolyását talán az is erősíti, hogy még mindig áll a kommunista korszak olyan emblematikus épülete, mint a Ceausescu-palota?

Ez így van. Nagyon igaza volt a diktátor legkisebb fiának, Nicunak, amikor azt mondta, hogy amit az apja három hónap alatt épített, az öt követő politikusoknak 15 év sem lesz elég, hogy kifessék belülről. Ez sokkal hosszabb távon bizonyult igaznak, de most már talán mi is építkezünk. Ceausescu utóéletéről viszont érdemes tudni, hogy a forradalom előtt nem gyűlölték annyira, mint az azt követő években, inkább mint egy idős nagybácsiként tekintettek rá, akit senki sem szeret, de mindenki nevet rajta. A forradalom ezt megváltoztatta, és évekig magas fokon izzott ellene a gyűlölet, de aztán megkezdődött a szerecsenmosdatás. Megszépült a múlt, Ceausescu pedig pozitív figurává alakult át. Egy felmérés szerint, ha ma is élne és indulna a választásokon, akkor a szavazatok 65%-át megkapná. Paradox a helyzet, a kutatások azt mutatják, hogy évek óta egyszerre szerepel a legkedveltebb és leggyűlöltebb román politikai személyek listáján.

A Csókolom a segged, szeretett vezérünk! a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg.