Várakozás előzte meg Ungváry Krisztián történész új könyvét. A Horthy-rendszer mérlege jelentős mértékben eltér minden korábbi a témával foglalkozó munkától. A könyv hármas alcíme (Diszkrimináció, szociálpolitika, antiszemitizmus Magyarországon) azt sugallhatja, hogy a Horthy-rendszert az antiszemitizmus szempontjából teszi mérlegre. Ez azonban nem egy holokausztkönyv.

„Azt próbáltam megírni, hogy az a típusú gondolatvilág, ami társadalompolitikai kérdéseket a társadalom úgymond szociális alapú átalakításával kíván megoldani – és ami mind mai napig, teljes joggal lehet politikai program –, milyen zsákutcákba torkollhat, illetve milyen fatális következményekkel járhat” – foglalta össze a pénteki bemutatón Ungváry Krisztián.

A Horthy rendszer mérlege az első olyan magyar történeti munka, amely a zsidóság kifosztásának szellemi előzménytörténetét, a tettesek oldalát elemzi. Előképe Götz Aly és Christian Gerlach történészek megközelítése, akik a kilencvenes évek közepén forradalmasították a német holokausztkutatást. A kilencvenes évekig tehát az, hogy ezt a történetet ne az áldozatok, hanem a tettesek oldaláról írják meg, fel sem merült Nyugat-Európában sem. Ungváry szerint ez természetes, hiszen ha a recski koncentrációs tábor történetét akarná megírni, elsőre biztosan az áldozatok szempontjából közelítené meg. Erre a megközelítésmódra, amely Németországban is nagy vitákat váltott ki, mégis szükség van.

A Horthy-rendszer szociálpolitikája e könyv szerint nagyon nagy részben egy etnicista, faji alapú újraosztásra épült, és az a modell, ami történetesen 1944 előtt Magyarországon leginkább a zsidókkal szemben működtethető volt, másokkal is működött ugyanabban a korszakban és később is. „Közismert, hogy például abból kívántak társadalmi reformot csinálni, hogy a zsidókat kizárták az egyetemről és helyettük több keresztényt vettek fel. Ezt az ötletet ugyanúgy fel lehetett vetni például a magyarországi német nemzetiségűekkel szemben, és ami egészen elképesztő, hogy adott esetben ugyanazon személyek, akik a holokausztot tervezik és végrehajtják, személyükben is megalapozzák a ’45 utáni német kitelepítés ötletét. Ez mindjárt mutatja, hogy itt nem csak a holokausztról van szó. Magyarországon a társadalom egyik része csak a kommunista, a másik része csak a náci bűncselekmények iránt érdeklődik, és a kettő között semmilyen kommunikáció nincs: az egyik csoport járhat a Terror Házába, a másik a Holokauszt Emlékközpontba. Ezt fatális tévedésnek tartom, ugyanis mindkét múzeum valahol egy tőről fakad, ezt az egy tövet akartam ebben a könyvben megírni.” (A kötet szerkesztője, Csordás Gábor itt egy cinikus viccet említett a Rákosi-korszakból: Mi a szocializmus? A zsidótörvények kiterjesztése az egész lakosságra.)

Nem írható le primitív bunkók működésével

Heller Ágnes szerint a holokauszt egy semmihez sem hasonlítható, felfoghatatlan, történelmen kívüli esemény – a történész szerint, ha ezt elfogadjuk, csakugyan nem kell megérteni a tetteseket. De Ungváry kiemelte, ami akkor történt, ma is végrehajtható, nemcsak a zsidó néppel, hanem bárkivel szemben. Hogy az áldozatot tarkón lövik vagy gázkamrába zárjak, ebből a szempontból mindegy. Vannak felelősök, lehet a folyamat ellene védekezni, de ehhez meg kell érteni a tetteseket.

Ungváry Krisztián úgy gondolja, a nácizmus nem írható le primitív bunkók működésével, több volt annál, mint hogy Nidosi Imre tyúkszemvágó a Dunába lövette a zsidókat, sok intellektuálisan izgalmas, tehetséges magyar náci is volt. A Horthy-rendszer mérlege szerint nem elég elítélni a történteket, meg is kell érteni, különben nem lehet védekezni az ellen a társadalmi dinamika ellen, ami bizonyos elemeiben máig népszerű. Csikós-Nagy Bélát emelte ki példaként, aki Teleki Pál alatt kezdte a karrierjét, majd az Árhivatal elnöke volt közel harminc éven át és a Kádár-rendszer egyik meghatározó arca. 2005-ben halt meg, néhány éve adott interjút 168 órának, ahol megkérdezték, mégis hogyan élte meg, hogy Gerő Ernőtől Biszku Bélán át minden rendszerben meg tudott maradni ezen a poszton. Azt mondta, lojálisnak kellett lenni, ennyi az egész. 1945-ben a háborús bűnösök internálótáborából a Budapest ellátásáért felelős kommunista politikus, Vas Zoltán szabadította ki, a pletykák szerint azzal, hogy aki jó volt Telekinek, az jó lesz neki is. Csikós-Nagy a szabályozott tervgazdaság iránt lelkesedett, éppen ezért kompatibilis volt mind egy náci, mind egy szovjet típusú rendszerrel.

A konzervativizmus életmentő lehetett volna

Ungváry a könyvhöz való kutatások során több meglepő, kiábrándító ténnyel szembesült. „Az egyházi antiszemitizmus mélységei megleptek. Azt pedig el sem tudtam képzelni, hogy a magyar politikában azok, akik nem támogatták az ilyen típusú szociális alapú társadalmi újraelosztási programokat, mennyire kisebbségben voltak. Nem voltam tisztában azzal, hogy Bethlen István és a köré csoportosuló, félfeudálisnak csúfolt elit hősies küzdelmet vívott ebben az országban. A könyvem alapján a korszakról így egy negatív és egy pozitív kép is kirajzolódik. Negatívat ad a magyar társadalomról, egészen szörnyűt a középosztályról, pozitívat a magyar arisztokrata elitről. Aki tényleg konzervatív, ezt a könyvet borzasztó örömmel olvashatja, mert azt bizonyítja, hogy az, amit Magyarországon ténylegesen konzervativizmusnak (és nem jobboldaliságnak) nevezünk, mennyire életmentő lehetett volna akkor, ha többen vállalják. Pont az volt a baj, hogy a harmincas évek jobboldali, nem pedig konzervatív volt. A polgári értékek – hogy egy ilyen szót használjak – képviselői számára ez egy megnyugtató visszajelzés lehetne arról, hogy ha azokat az értékeket képviselik, amik ténylegesen a konzervativizmust jelentik, valóban életmentőek lehetnének.”

Magáról Horthyról is kettős képet ad a kutatás. 1944. március 19-ig Horthy pozitív figuraként tűnik fel, nem lelkesedik a zsidótörvényekért, igyekszik mérsékelni azokat, próbálja menteni az embereket, kemény harcot folytat azért, hogy legalább a zsidó tartalékos tiszteket ne hívják be munkaszolgálatra és így tovább. „Ha a történet véget érne március 19-cel, akkor még a szoborállítás se lenne jogtalan Horthy Miklósnak. De hát nem ér véget, és ami utána derül ki róla, az borzasztó lesújtó: nemcsak antiszemita, hanem nem is érdekli ez az egész, mert megsértődik” – hangsúlyozta Ungváry.

A nőket akarták kizárni, nem a zsidókat

A Horthy-rendszer mérlege tehát az eseménysort egy új narratívába helyezi. Ungváry szerint a narratíva nem állhat a tények fölött, de újabb jelentéseket adhat hozzájuk, például: „A 20. század történetét meg lehet írni csak női szempontból, így olyan dolgokat tudhatunk meg róla, amit egy politikatörténeti narratívából nem. Nem annyira ismert, hogy 1920-ban, amikor a numerus clausus először tárgyalásra került, hogy korlátozzák az egyetemi férőhelyek számát – mert borzasztó értelmiségi túltermelés volt, amiért az elcsatolt területek kirúgott magyar értelmisége is menekült vissza az országba –, akkor először nem az merült fel, hogy a zsidókat kell kizárni, hanem hogy a nőket. Érdekes módon a nők nagyobb érdekérvényesítő erővel bírhattak: a keresztény nemzeti kurzusnak Tormay Cécile-hez hasonló jellegzetes női képviselői voltak, akik bizonyára nem örültek volna, ha a nőket korlátozzák, és a kor szellemében jobban benne volt, hogy a zsidókat zárják ki.”

A zsidóság és a modernitás nagyon szervesen összefonódó fogalmak, de amíg a Gründerzeit lendülete a modernitást nem tette ab ovo negatív jelenségé, nem vetették meg őket. Attól kezdve, hogy a modernitás egyre aggasztóbb jelenségeket produkált és az emberek elkezdtek félni a következményeitől, a zsidó a modernitás, és elsősorban annak káros következményeinek hordozójává vált már az első világháború előtt.

„Szembe került egymással a hagyományosan a szabad pályákat választó zsidó polgárság és a hivatali értelmiséget adó keresztény középosztály. Bibó Istvánnal mondva szerencsétlen társadalmi találkozások sorozata alakult ki. A harmincas években a végrehajtó és az ügyvéd, akik licitálták a birtokot, az esetek többségében zsidók voltak. Azok, akiknek a birtokát eladták, alapvetően csak akkor találkoztak zsidókkal, amikor licitálták a birtokot. Pro és kontra számos példát lehet még mondani. Ugyanez van most a cigány-magyar viszonyban: mindkét fél kölcsönösen negatív társadalmi tapasztalatokat szerez egymásról, sok áthallás van ebből korszakból a mostani társadalmi viszonyokra is.”

Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege, Jelenkor, 2012, 652 oldal, 3900 Ft