A Vérvörös olyan témákat érint, amiket az ifjúsági irodalom ritkán, mint például az iskolai erőszak. Úgyhogy bár tele van fogyatékosságokkal, mégis érdemes elolvasni.  

Salla Simukka finn írónő első könyvét 22 évesen jelentette meg Kun Enkelit Katsovat Muualle (Amikor az angyalok félrenéznek) címmel. A magyarul most megjelent Vérvörös az ún. Hófehérke-trilógia első része. Finnül már olvasható a második rész, a Hófehér, ez november 10-én jelenik meg itthon, és 2015 tavaszán érkezik az Ébenfekete című harmadik rész. 

A trilógia főhősnője egy kívülálló, független kamaszlány, Lumikki Andersson, aki elköltözött a szüleitől, hogy egy másik város, Tampere elitgimijébe járhasson. A szöveg minden alkalmat és eszközt megragad arra, hogy érzékeltesse Lumikki másságát kortársaival szemben. A rávetülő megvető pillantások, a divatot tökéletesen figyelmen kívül hagyó különc öltözködés, a különös, megrögzött szokások és a múlt sötét titkai mind a lány magányosságát támasztják alá. A Vérvörös hősét sokan Lisbeth Salanderhez, a skandináv krimi mai legfelkapottabb alakjához hasonlítják. A hasonlóságot Simukka is elismeri, bár Stieg Larsson regényét nem olvasta. A Lumikki múltjára vonatkozó utalások pedig folyamatosan sejtetik, hogy a lánynak a tudatos egyedüllétre alapos oka van.

Épp ezért megrázó számára, hogy belekeveredik három osztálytársa kalamajkájába, ami 60 darab véres 500 euróst foglal magába. Tuuka, Kasper és Elisa egy házibuli után utóbbi udvarán talál egy pénzzel teli nejlonzacskót, és úgy döntenek, a legokosabb dolog, ha a suli sötétkamrájában lemossák róla a vért, kiteregetik száradni, háromfelé osztják, és boldog élnek vele. Miután Lumikki épp rossz pillanatban sétál be a sötétkamrába, nem igazán van más választása, minthogy a gyerekkora óta fejlesztgetett képességeit az ügy szolgálatába állítsa, és segítsen kideríteni, hogy miért volt a pénz az udvaron, és kinek lenne fontos, hogy az eredeti címzetthez kerüljön. A nyomozás során sokkal sötétebb, drogokkal, gyilkosságokkal és emberrablással teli világot fedez fel, mint amit egy átlagos tamperei gimis várhatna.

Az ifjúsági krimi amellett, hogy hozza a szokásos borzongatós, temetői jeleneteket, jelmezbálozó gonosztevőket, hóban terjengő vértócsákat, sokban túl is mutat saját műfaján. A már első könyvében is két kamaszlány egymás iránt érzett szerelmét megíró Simukka most sem a mainstream kamaszregények témáiból merített. A Vérvörös feldolgozza az iskolai erőszak témáját, és kiemelkedő szerepet tulajdonít neki a kamaszok jellemfejlődésében. A cselekmény másik fontos eleme az Oroszországtól Finnországig nyúló drogmaffia bemutatása, ahol a szerző kifejezetten ügyel arra, hogy ne egyszerűsítse le a felmerülő kérdéseket, és írjon le azonnal karaktereket, csak mert drogügyletbe keveredtek. A Vérvörös karakterei szinte egytől-egyig egy-egy fejezet alanyává válnak, az egyes szám harmadik személyű elbeszélőnek hála sokat megtudhatunk életükről, céljaikról, gondolataikról.

Amiről viszont zavaróan keveset tudhatunk meg, az a gyerekszereplők motivációja. A felnőtteknél általában megáll a gondolkodás ott, hogy “kell a pénz”, de a kamaszoknál mégis többet várna az ember válaszul a kérdésre, hogy mégis miért nem teszik vissza oda a pénzt, ahol találták, és felejtik el az egészet. A regény nagy részében ezt úgy tehetnék meg, hogy senkinek nem esne bántódása. Még akkor sem gondolkodnak el ezen a lehetőségen, amikor kiderül, hogy az egyikőjük apja mélyen benne van az egészben, és számára nem is igazán végződhet jól a nyomozás. De a Lumikkin kívüli gyerekszereplők igazából a regény nagy részében egyáltalán semmilyen gondolatot nem fogalmaznak meg, jelenlétük meglehetősen súlytalan a történetben. Személyiségük sablonos, mintha az írónő egyáltalán nem akart volna időt pazarolni arra, hogy megformálja őket, inkább csak már létező karaktereket emelt a történetébe. Így lett szereplő a gazdag, laza, igazgató-fia sármőr, a játék- és drogfüggő, valóságtól teljesen elszakadt link és a rózsaszín-imádó, nyávogós, titokban fodrásznak vágyó csitri. Lumikkinél viszont egyértelmű, hogy a kíváncsisága hajtja előre: tudni akarja, hogy az osztálytársa apja hogy került bele az egészbe, ki az a fiatal lány, akit ölelget a képeken, miért akarták őt elrabolni és betuszkolni egy kisteherautóba.

A gyerekszereplők esetlegességén kívül nagy hibája még a regénynek a nyelvezet kidolgozatlansága is. A leggyengébb szövegrészek egyértelműen a fejezetindító mini-mesekezdetek, mint például a könyv hátoldalán is szereplő “Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki megtanult félni”. A történethez ezek a levegőben lógó mondatok semmit nem adnak hozzá, idegenek a szöveg teljes egészétől, és idegesítően semmitmondóak. Egyébként ez az egész mese-párhuzam sántít egy kicsit a regény kapcsán, hiába sulykolja belénk a szerző olyan didaktikusan, ahogy csak lehet. A címen és a regény végén lévő tematikus bálon kívül csak néhány helyen találkozhatunk mesebeli utalásokkal, de olyankor viszont garantáltan kiszúrják a szemünket.

Furcsák és szövegidegenek még a regényben angol nyelven szereplő mondatok is. Persze, vannak olyan kifejezések, amik már a magyar élőnyelvbe is átszivárogtak, és főleg a könyv olvasóközönsége gond nélkül értelmezi a win-win kifejezést, de a Top secret, my love-féle félmondatoknál nehéz felgöngyölíteni, hogy mégis mit ad hozzá a jelentésükhöz az, hogy angol nyelven vannak.

Hatásosak azonban a tél és a hideg leírását szolgáló bekezdések, mondatok. A Vérvöröst olvasva az ember gyakorlatilag végig didereg, függetlenül attól, hogy Lumikki épp egy kávézóban ül vagy egy fagyasztóban, esetleg egy térdig érő hóval borított erdőn szalad végig. A borongós, jeges atmoszféra, ami a skandináv regényeket általában amúgy is jellemzi, remekül működik a Vérvörösben is.

Gyengeségeivel együtt tehát a Vérvörös egy fontos ifjúsági könyv. A témák, amiket érint - és melyeket szervesen illeszt a történetbe -, fontos kérdéseket vetnek fel, hiába mellőzik őket általában a hasonló kategóriájú könyvek. A könyv sok vonásával kiemelkedik a mai ifjúsági regények közül, és bár közel sem a legjobb, a trilógia hátralevő két része esélyt adhat a fejlődésre.

Salla Simukka, Vérvörös, 2014, Atheneeum Kiadó, 242 oldal, 2490 Ft