Fotó: Szabó Balázs [origo]

Cserna-Szabó András író, gasztrofilozófus, étteremkritikus szerint első regényének, a most megjelent Szíved helyén épül már a Halálcsillagnak nem ő a főhőse, csak divat lett úgy olvasni az irodalmat, mintha az egy igényesebb Blikk lenne. Mi a közös a Facebookban és az alkoholizmusban? Mikor ír az író, ha egész nap nőkkel hempereg és a vécékagylóba okádik? Miért gyanús Magyarországon, ha egy regény humoros? Interjú méregerős paprikával, Albatrosz-könyvekkel és a Hamis csöcsök nevű zenekarral.

Mi volt az ebéd?

Ma nem ebédeltem.

Hogy bírod?

Nehezen. Elég szarul vagyok. Három napja képtelen vagyok kijönni a náthából. Kihagytam az ebédet, tegnap is kihagytam a vacsorát. Legutóbb, amikor főtt ételt ettem, csináltam egy füstölt tarjás lencselevest. Úgy gondoltam, a savanyú ilyenkor jót tesz. Teleraktam kicsi, méregerős, ecetes paprikákkal, apám készíti, direkt csorbába való, ez iszonyatosan kitisztítja a fejedet. Szétcsavarja. A románok ilyet tesznek a pacallevesbe például. Nem csak erősíti, de savanyítja is.

Mi lesz a vacsora?

Szerintem a vacsit is kihagyom. A legközelebbi ebéd, amit, ha majd jobban leszek, meg akarok csinálni, ököruszály leves lesz. Marhafarok. Most jövök Madridból, cikket írtam madridi vendéglőkről. Ott a bikafarok, a rabo de toro különleges ínyencség. A nagy aréna melletti kocsmákban ilyeneket lehet kapni, párolva, raguval. Állítólag a bikaviadalon megölt jószág húsa finomabb, a vérben lévő adrenalin fanyar íze miatt. Az ököruszály leves a legjobb gyógyszer egyébként.

Sosem értettem, hogyan lehet másnaposan sütni-fűzni. Még ha tudnék is enni.

A másnapos főzés nem az evésről szól, hanem inkább az ivásról. Meg arról, hogy az ember megpróbálja hasznossá tenni magát, próbál visszakéredzkedni az életbe. Ezzel a lelkifurdalást is tudod egy kicsit csökkenteni: újra hasznos polgár vagy, mert főzöl a családra. Ha készítesz egy kis savanyú levest, vagy csinálsz egy pörköltet, abba kell egy kis vörösbor. Akkor nyilván te is iszol egy kicsit, attól már jobban vagy. Van az a klasszikus mondása Para-Kovácsnak, hogy a negyedik gyógysör az már tömény. Találó.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

A Szíved helyén épül már a Halálcsillag elején úgy tűnt, mintha egy az egyben megírtad volna magad. Ez mennyiben igaz?

Van ebben igazság, de kevés. Ami ebben a könyvben én vagyok, azok inkább a külsőségek, a részletek, a díszletek, a helyszínek, meg az a környezet, ami engem körbevesz. A főhős nem én vagyok. Az, hogy ez a Király utcán játszódik, vagy felismerhető benne egy kiadó, vagy azok az emberek, akik engem körbevesznek, az csak annak köszönhető, hogy ezt ismerem, ezt tudom biztonsággal megírni. Nyilván nem Zuglóban fog lakni a főhős, mert azt nem ismerem. Nem romantikus Romana-regényeket fog olvasni, mert azokat se ismerem. A cél nem az volt, hogy saját magamat írjam meg.

Ugyanakkor mi mást tehettél volna, mint hogy magadat írod meg?

Igen, de az olvasóban van egy lustaság. Ez a legkönnyebb olvasási mód: ha valaki egyes szám első személyben ír egy könyvet, akkor az az író. Főleg, ha még ráadásul író is a könyvben. Mondjuk a részletek közül igaz az, hogy írok étteremkritikákat, vagy olvasok szakácskönyveket, de az például nem igaz, hogy a Metal Hammernek írok. Soha életemben nem írtam a Metal Hammernek.

De szeretnél?

Mindig is szerettem volna. Imádom azt a nyelvezetet. Tudod, az hogy "karcol a legújabb album". Tehát egy csomó olyan részlet van, ami igaz, de nem törekedtem arra, hogy minden igaz legyen. Én is szeretek szenvedni, de úgy, ahogy Emlék Bundás szenved, ahhoz én kisdobos vagyok. Egy regény az mindig fikció, még akkor is, ha egyes szám első személyben mondom el a történetet. És szerintem az a legkevésbé érdekes, hogy mondjuk az én valós életemből mennyi fedi le ezt a fikciót.

Nem volt sosem olyan törekvésed, hogy életet és irodalmat közel hozd egymáshoz?

Nem. Ez nagyon változó, hogy mikor mennyire van köze a kettőnek egymáshoz. Egy csomó olyan írásom, novellám van, aminek semmi köze a saját életemhez. Itt most nyilván egy kicsit közelebb került a kettő, de nem hiszem, hogy ez olyan fontos lenne. Ez most egy nagyon divatos olvasási mód, hogy az írónak az életét és a szerelmeit kutatjuk a művekben, mintha az irodalom egy kicsit igényesebben megírt Blikk lenne, ahol az író bevall mindent, csak nem Ferinek hívja magát, hanem Petinek. Bizonyos dolgok ott vannak, bizonyos dolgok meg nem. Egyébként meg semmi olyat nem tudok leírni, ami nem én vagyok.

A 16 éves fiad olvasta már a könyvet?

Nem tudom, de kapott már belőle. Én azért megpróbálom nagyon szelíden adagolni magamat a saját gyerekemnek, tehát nem várom el tőle, hogy lájkoljon a Facebookon vagy rajongjon az írásaimért.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Korábban novellákat írtál, ez az első regényed. Három évig dolgoztál rajta. Amikor elkezdted, már akkor tudtad, hogy regény lesz, vagy így alakult, esetleg kiadói unszolás volt?

Például a regény elején az egész kiadói rész nem igaz. Mindig volt egy ilyen kimondatlan kiadói unszolás, de azt mind a ketten tudjuk, hogy az a műfaj, amit én művelek, az egy eladhatatlan műfaj. Ugyanúgy, mint a vers, vagy az esszé. Egyszerűen elkezdtem írni novellákat, abból többet el is adtam, és volt négy-öt novella, ami kezdett egy zsinórra fűzve létezni. Amikor elkezdtem ezeket ide-oda pakolgatni - ez körülbelül egy év volt - kezdett összeállni egy figura, és mellette írtam a westernt. A western egy nagyobb, egységes valami volt, abból nem is adtam el semmit, mert valahogy nem voltak olyan kerek részletek benne, amit novellaként el lehetett volna passzolni. És akkor egyszer csak az is belekéredzkedett, és onnantól kezdve, hogy rájöttem, körülbelül mit akarok ezzel a kettővel, szóval akkortól már csak két, két és fél év volt, hogy ezt az egészet összepakoljam.

A westernbetét regénynek indult?

Az is novellának indult, de elkezdett elképesztően növekedni. Félreraktam, elővettem, aztán megint félreraktam, megint elővettem és egyre nagyobb lett. Éreztem, hogy nem novella. Nem is novellisztikusan építkezik, nem is lehet részekre szedni, nem is novellafüzér. Elkezdett burjánzani, mint egy rákos sejt. Furcsa volt, mert én nem tudtam regényt írni. Nem tudom, hogy most tudok-e. Ahogy a novelláknál is, az embernek saját magának kell ezt az egészet megtanulnia. Csinálod, ide rakod, oda rakod, nem jó. Ide írsz egy kicsit, onnan elveszel, nem jó. Egészen odáig, amíg valami elkezd derengeni. Furcsa volt, hogy itt valahogy mindig úgy éreztem, hogy csak egy jó megoldás van, amit meg kell találnom. Hogy csak egy felé mehet tovább a dolog. Hogy nem én írom, hanem csak meg kell találnom azt, melyik az a megoldás, ami abból következik, amit én leírtam. Van sok premissza, és meg kell találnom azt az egy konklúziót, ami ebből következik.

Ha a fikció keretein belül hiteles akarsz maradni?

Igen, és ezt a novellánál soha nem éreztem. Abban sokkal szabadabb vagyok. Ott végig azt érzem, hogy én irányítok, arra kanyarodik, amerre az én képzeletem kanyarodik, és nem egy belső logikát követek. Baromira nem vagyok realista író. Abban a pillanatban, amikor valami olyasmit akarok megírni, ami igaz, amit szó szerint megéltem, valami nagyon realista dolgot, szóval abban a pillanatban már a mondataimnak a szagától hányok. Nem tudom például, hogy az, amit Bukowski leír, tényleg igaz-e, vagy pedig egy felépített imidzs.

Talán is-is.

A fene tudja. Könnyű azt mondani, hogy az író és az elbeszélő azonos. De én ezeket nehezen hiszem el. Ha valaki reggeltől estig be van baszva, görnyed a vécé fölött, nőkkel hempereg, az nem tud egy terjedelemre is ilyen súlyos életművet hagyni maga után. Valamikor ezeket meg kellett írni. Ez így van Krúdynál is. Mégiscsak több mint száz kötetes életművet hozott létre. Ha folyamatosan ott ült volna a vendéglőkben hulla részegen, nemigen ment volna. Valamikor csak dolgozott. A prózához egy nagyon koncentrált élet kell. Bächer Iván mondta, hogy írni csak írás közben lehet, ez a legnagyobb probléma vele.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Neked hogyan ment ez a koncentrált életmód? Ciklikusan, vagy folyamatosan tudsz dolgozni?

Folyamatosan tudok dolgozni. Két dolog van, ami rendet tart az életemben: a gyerekem, és az, hogy melóznom kell, mert ebből élek. Nem csak az irodalmi meló, hanem annak a környéke is: a szerkesztés, az étteremkritika, a gasztronómiai írások, némi kis könyvkritika. Én ezeket komolyan veszem. A regényíráshoz kell a folyamatosság, olyankor minden mást (írka-firkát, ahogy Szép Ernő mondja), félre kell tolni. Csak akkor lehet abbahagyni, amikor már nem tudsz a szöveggel mit kezdeni. Nálam is volt egy pont, amikor úgy éreztem, kilóra megvan a könyv, csak éppen szar. Akkor letettem hónapokra, és nem is mutattam meg senkinek, mert magamtól is tudtam.

És akkor elmentél Kolozsvárra.

Úgy éreztem, csak akkor fogom megtudni, miért szar, ha mindent itt hagyok, és teljesen másképpen nézek az egészre. És Kolozsváron tényleg minden nap regénynap volt. Mégiscsak egy tablót kell egyben látnod. A novellában csak egy kaviccsal foglalkozol. Abban a kavicsban megírod az egész világot. Azt a kavicsot sokkal könnyebb - legalább is nekem - látnom, mint egy nagy tablót, ahol van ötven szereplő, meg van egy szétágazó cselekmény, ami ráadásul éveken keresztül zajlik. Reggel kilenckor elmentem a könyvtárba. Ebédelni, egy sörre vagy egy kávéra kiugrottam, de négyig-ötig stabilan ott voltam. Jó idő volt, márciustól szeptemberig voltam Kolozsváron. Többnyire a kertben tudtam dolgozni. Este 8-ig, amíg jöttek az emberek, még úgy elpötyögtem. Ott nem volt semmi egyéb dolgom, csak a regény. Itt meg azért mindig van valami más feladat, és lopod az időt a fődolgodra. És azt hiszed, a fődolog ráér, mert ott nincs olyanod, hogy azt keddre le kell adnod. Pedig az az egy nem ér rá valójában.

Ösztöndíj volt?

NKA. A régi villanegyedben egy ódon, kertes villa kupolás padlásterét béreltük a barátnőmmel. Egy kör alakú lakás, körben ablakokkal a Fellegvár alatt. A 82 éves román professzornő lakásában gyönyörű antik bútorok. Nem egy bukowskis környezet.

A western-fejezeteket olvasva Bukowski és Rejtő ugrott be, és a filmek: Jesse James meggyilkolása például. Milyen jó westerneket láttál az utóbbi tíz évben?

A néma revolverek városa Rejtőtől természetesen alapminta volt, annak ellenére, hogy ez a könyv nem tartozik a legjobb Rejtők közé. Általában az irodalomban azért nem annyira erős a western. Pedig ez a műfaj már a vadnyugati legendák életében megszületett. Sok filmben szerepel is az író figurája, aki éppen írja, szemtanúként jegyzi a történéseket, gondoljunk csak a Nincs bocsánatra. De irodalomban nem nagyon tudsz mondani egy remekművet, ha csak nem vagy fanatikus Karl May-rajongó. Filmben a műfaj sokkal erősebb. Az utóbbi idők nagy dobásai szerintem: a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford, aztán nagyon szeretem Nick Cave ausztrál westernjét, Az ajánlatot, a Coen fivérek Félszeműjét, Tarantino új filmjét, a Djangót. Szerintem ezek az utóbbi időkben a nagy westernek. Nyilván ennek a műfajnak a csúcsa a spagettiwestern. Persze, a komolyabbik része, nem a Bud Spencer–Terence Hill vonalra gondolok. A két Sergio: Corbucci és Leone. Meg Clint Eastwood filmjei: A törvényenkívüli Josey Wales és a Nincs bocsánat. De a klasszikus amerikai westernben is vannak nagy dobások. Például a Délidő az egy kibaszott nagy film.

A könyv borítója a ponyvákra emlékeztet, a populáris műfajokat hozza be.

Szerintem, amit én írok, az csak a fele a könyvnek, a másik fele az a tárgy. Ahogy beleülök a fürdőkádba egy Albatrosz-könyvvel, azt soha nem tudnám egy tablettel elképzelni.

Kinek az ötlete volt, hogy a borító az Albatrosz-könyvekre hajazzon?

Baranyai András készíti a könyveim borítóját, ez már az ötödik könyv, amit együtt csináltunk. Én odaadom jó előre a kéziratot, ő is agyal rajta és én is mondok ötleteket. Én abszolút ezt az Albatrosz-könyves hangulatot erőltettem, mert ugye rengeteg popkulturális dolog megjelenik benne a krimitől a westernig, a horrortól a metálig. De András tehetsége mindig elkápráztat. Az volt a lényeg, hogy lejöjjön, hogy ez egy játék a populáris műfajokkal, közben meg szándéka szerint maga is egy populáris könyv lenne. Én nem gondolom azt, hogy szét lehetne ezeket választani, hogy van a szépirodalom, meg van a ponyva, a lektűr. Én nem bírom az unalmat. Én nem tudok elképzelni olyan könyvet jó irodalomnak, ami unalmas. Csak olyat, ami szórakoztató. Úgy érzem Magyarországon az mindig gyanús, ha valami humoros, izgalmas és szórakoztató, közben ennek alapnak kéne lenni. Ettől nem rosszabb lesz egy könyv, hanem jobb. Nagyon komoly emberektől hallottam olyan mondatokat, hogy a Hajnali háztetők az lektűr. Ilyenkor alig kapok levegőt.

Pedig a magyar irodalom lektűrt nem tűr.

Miközben egy filmnek sokkal többet megengednek.

Mire gondolsz?

Egy film már lehet szórakoztató. A zenénél már közhelyszámba megy, hogy nincs komoly, meg könnyű zene, csak jó zene van. Irodalomban még nem jutottunk el idáig. Lassan száz éve megy ez, hogy most irodalom-e a Rejtő, vagy nem. Csak azért mert vicces. Karinthyt is úgy kezeljük, hogy egyébként nagyon tehetséges volt, meg rengeteg minden benne volt ebben a csávóban, de hát azért eljátszotta a tehetségét vicceskedésekre, meg Így irtok tire, meg ilyen humoros dolgokra. Egyébként ugyanez megy a novella-regény szembeállításnál. A regény az egy nagy, értékes műfaj, a novellát a fiatal írók írják, amíg nem tudnak regényt írni. Ez persze nem igaz. Éppen ezért van, hogy rengeteg novellista életmű süllyed el, teljesen indokolatlanul. Miközben mindenki ismeri Hemingway hosszú, didaktikus, nyálas regényeit, amiből nagyon szép amerikai filmeket lehetett forgatni, alig tudja valaki, hogy óriási novellista volt. Az egész kisprózát a feje tetejére állította. Bodor Ádám ugyanúgy nem lenne, mint ahogy Carver, vagy Bukowski sem, ha nem lett volna Hemingway. Mindenki ismeri a Csehov-drámákat, de alig ismerjük Csehovot, a tökéletes novellistát. Így van ez magyar irodalomban is: elsüllyedt Hunyady Sándor, elsüllyedt Tömörkény, pedig milyen elsőrangú szakemberek voltak.

Az internet és a számítógép miért nincs jelen ebben az amúgy teljesen mai világban, amit létrehoztál?

Nekem ehhez a főhőshöz nem illett az internet. A regényben rendes posta van, Emlék Continental-írógépen ír. Van is egy ilyen kérdés a regényben, hogy kell-e korszerűnek lenni? Egy székely vendéglőssel beszéli meg a főhős. Hogy vagy nagyon előre kell szaladni, vagy le kell maradni. Szerintem ez a főhős inkább a lemaradásban hisz. Nekem ebbe az Emlék Bundásba abszolút nem fért bele az, hogy előveszi az okostelefonját és a Facebookon küld egy üzenetet a szerelmének. Nekem ez az egész olyan illúzióromboló. De az is illúzióromboló számomra, hogy én facebookolok. Egyszer pár hónapra le is jöttem.

Milyen érzés volt?

Gondolom, minden leszokott alkoholista, leszokott dohányos ezt mondja: és rájössz, hogy nem is hiányzik. Tényleg nem hiányzik. Igazából nem kapsz tőle semmit. De ma már nem lehet azt megcsinálni, hogy megírsz egy könyvet és magára hagyod. Az nem fog eljutni az olvasóhoz. Amit lehet, azt ki kell használni. Például a Facebookot. Egy ilyen könyvpiacon, ahol pár ezer példányról beszélünk eladásnál, kiraksz egy linket, ezerhatszáz ismerősöd látja abban a pillanatban. Csináltam is oldalt a könyvnek. Most más világ van, mint mondjuk '72-ben, amikor Mészöly vagy a Csurka megírta a dolgait és hátradőlt. Egyszer-kétszer elment dedikálni, vagy író-olvasó találkozóra. Folyamatosan azt olvasod, hogy válság van, hogy egyre kevesebben vesznek könyvet, mert nincsen pénzük, és egyre kevesebben tudnak olvasni is. Aztán bemész egy könyvesboltba, és az valami hihetetlen, hogy mi van ott. Még egy műfajon belül is követhetetlen, akkora a dömping. Például a gasztronómiában: kettőt pislogsz, és van ötszáz új szakácskönyv. Ki kell találni, hogy kinek akarod, kihez szeretnéd eljuttatni a könyvet, az ő figyelmét hogyan tudod felhívni erre az egészre. A cím, a borító, Facebook – ezek ma nagyon fontos részei a könyvnek.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Honnan jön a Szíved helyén épül már a Halálcsillag cím?

Kitaláltam egy zenekart, ez a Hamis Csöcsök, ami előtte Vérnősző Barmok volt. Ennek is megvannak a mintái, de nem igazán felismerhetőek. De mind a ketten tudnánk mondani elkurvult zenekarokat szép számmal. Ki kellett találni egy-egy szöveget a zenekar lemezéhez. Azokat a szöveget én találtam ki. Voltak egyébként, akik segítettek más szövegeknél. Például van benne egy „szamárinduló”, amikor dugják a western rész kupijában a szamarat a szalonban, akkor éneklik a kurvák és kánkánt járnak rá. Amikor írtam, mellettem dolgozott Márkus Andris, fiatal kolozsvári költő, ott ült a könyvtárban. Fölálltam és odamentem hozzá, hogy figyelj már, Andriska, van egy kis problémám, egész nap ezzel baszakodok, hogy összehozzak egy szamárindulót, amire kánkánt járnak a kurvák a szalonban. Két versszak legalább, valamennyit megírtam belőle, és nagyon béna, nem tudnál segíteni? Miről van szó, kérdezte. Mondom, basznak sokan hátulról egy Molly nevű fehér szamarat. Ó, semmi probléma, mondta és öt perc alatt írt egy szamárindulót. Kolozsváron ez azért megy. De azt, hogy Szíved helyén épül már a Halálcsillag, azt én találtam ki. Úgy folytatódik, hogy „kicsinállak, elpusztítlak, kicsicsillag”. Mégiscsak egy punkzenekarról van szó.

A Halálcsillag-szimbólum jól működik a címben. Miért?

Ez a mi nemzedékünkről szól. Azzal nem mondok semmi újdonságot, hogy mi már nem egy latinos műveltségben nőttünk fel. Nekünk a Star Wars olyan, ahogy egy humanista költő dobálózott az antik mitológiával, görög mítoszokkal meg istenekkel, vagy ahogy egy keresztény szerző a Bibliával. Mi ugyanúgy vagyunk Csubakkával. Azt mindenki el tudja képzelni, ha valaki olyan szőrös, mint Csubakka, vagy olyan gonosz, mint Darth Vader, vagy olyan öreg, mint Yoda. A Halálcsillag is egy gyönyörű nagy szimbólum. Kicsit olyan, mint a sárkányfog-vetemény.