Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Michel Houellebecq az idei könyvfesztivál díszvendége - annyiszor írtuk már le, hogy lassan puskázás nélkül is megy a nevének lebetűzése. A legismertebb kortárs francia író legendásan nehéz interjúalany: hosszú hümmögés után vagy valászol, vagy nem. Őszinteségét, nyers modorát akár provokatívnak is érezhetnénk, de a gyorsan mögé tett mosoly talán inkább azt jelzi, hogy egyszerűen csak nem akar maszatolni. Legyen szó olvasmányélményről, prostitúcióról, gyerekkori félelmekről, vagy az anya helyett őt felnevelő nagymamáról. Az interjú után kiderül az is, miért Houellebecq a népszerű mém, a kiábrándult értelmiségi ideális arca.

Ha jól tudom, van egy kutyája.

Nem, már meghalt sajnos.

Mit tart a legnagyobb elismerésnek, amit a könyveire mondanak?

Nem egy olyan dicséretet kaptam, aminek örültem. Például az Egy sziget lehetőségében van egy részlet, ahol az egyik szereplőnek, Eszternek születésnapja van. Ott az egyik jelenetben elhangzik a Stop that! angolul. Az egyik kritikusom azt írta, ez jól mutatja azt a távolságot, amit az egész könyv érzékeltetni akar. Nagyon örülök, amikor az ilyen kis részleteket valaki észreveszi, az ilyen finom megfigyeléseknél azt érzem, nem dolgoztam hiába.

Olvasott mostanában olyan könyvet, ami meghatotta, ami nem hagyta aludni?

Igen, Emmanuel Carrère regényét, a D’Autres Vies Que la Mienne-t.

Miért szerette?

Nehéz megfogalmazni, hogyan váltja ki valami az emberből ezt az élményt. De tegnap például együtt ültünk a kiadói munkatársakkal, hallgattam egy dalt, amiben a boldogságról volt szó, akkor éreztem ugyanezt. A regény a cunami környékén játszódik, és két nőről szól, akik együtt éltek, de az egyikük meghal, elvesztik egymást. Az a pillanat volt végzetesen megható számomra, amikor képbe került két csésze, amelyeken rajta volt mindkettejük neve.

Irigyli, amikor ezeket a jól sikerült pillanatokat másnál olvassa?

Nem.

Megosztó személyiség és a könyvei is azok. Provokatív, gyomorforgató jelzőkkel is illetik a stílusát. Mit gondol, mivel vált ki ellenérzést?

Az ellentmondás és az ellentmondásosság olyasmi, amit a franciák különösen szeretnek, és én vagyok az egyik téma, amiről szeretnek vitatkozni, és ha elkezdik, egészen biztosan hamar felélénkül a beszélgetés.

Megosztottságának lehet-e az alapja esetleg az, hogy a témái, a szerelem, szeretet és a gyász, elmúlás sokszor tabunak számítanak, nehezen nyílunk meg velük kapcsolatban, és emiatt megrendítő, megdöbbentő lehet, ha ezekről kendőzetlenül, nyersen ír valaki?

Ez a fajta ellentmondásosság, ezek a témák más könyvekben is léteznek, nem csak nálam. Meglehetősen realista vagyok, talán a realizmusom más, mint amit megszoktak.

Mi váltja ki a leginkább a szorongást ma az emberekből? Az Elemi részecskék 1998-as, ott a magánnyal való küzdés az egyik fő probléma, ma mit választana?

Nem igazán változott semmi sem azóta. És nem is fog.

Olvastam egy interjút, amelyben a prostitúcióról azt mondja, az egy win-win szituáció.

Ez abszolút így van.

De ez mégis mit jelent?

Arról van szó, hogy legtöbb esetben mind a két fél beleegyezik a kapcsolatba és mindenféle előnyük származik ebből. Ilyen egyszerű.

Azért ez talán nem mindig ilyen egyszerű. Mi van, ha valakit belekényszerítenek egy ilyen helyzetbe?

Én olyan eseteket ismerek csak, amikor mind a két fél beleegyezik.

Hogyan definiálná, mit jelent a szabadság ma?

Filozófiai témákban nem vagyok túl jó. Annyi mindent írtak már ebben a témában, hogy beleszédülök, ha átgondolom.

Amikor egy könyvfesztivál díszvendégeként be van osztva az utolsó perce is, az milyen érzés?

Nyilván dolgozom most, a munkám érdekében teszem. A napom nem szabad, este tízkor szoktam szabad lenni, de akkor meg elalszom.

Az előbb gyorsan beleszívott az e-cigijébe, mióta használja?

Ezt tegnap vagy tegnapelőtt kaptam, nem rossz.

És általában mikor kezdte?

Néhány éve.

Segít a leszokásban?

Egyáltalán nem próbálok meg leszokni a dohányzásról, ezt arra találták ki, hogy a fedett helyeken is rá lehessen gyújtani. Ez segít elviselni a szenvedést. Ez is egyfajta módja annak, hogy a megszorításokkal együtt lehessen élni, ha már állandóan korlátozzák az ember szabadságát.

Mi a mai ember két legnagyobb félelme?

A kettő túl sok, egy van. Az emberek félnek az elszegényesedéstől, hogy elvesztik mindenüket és hajléktalanként kell élniük. Annyival erősebb ez most a többi félelemnél, hogy nem érdemes a többiről beszélni.

Kérdezhetem a nagymamájáról?

Tulajdonképpen igen.

Milyennek emlékszik rá?

Túl sok mindent lehetne mondani, nem mondok inkább semmit.

Gyerekként mi volt a félelme?

Nem voltam félős gyerek, mindig volt tériszonyom, van is, azon kívül sokszor álmodtam arról, hogy egy szakadékba zuhanok, ettől eltekintve gyerekkoromban nagy biztonságban éreztem magam, boldog voltam.

Hisz abban, hogy a gyerekkor és a felnőttkor szembeállítható az alapján, hogy felnőttként elfelejtjük, hogyan lehet boldognak lenni?

A kettő között azért ott van egy serdülőkor, amikor az ember rájön, hogy a boldogságért küzdeni kell. És ha az ember elkezd küzdeni, elvész az ártatlansága. Ezt Schopenhauer nagyon jó elmagyarázta.

Olvasott már könyvet magyar szerzőtől?

Valószínűleg még nem.

Kedvet hoz hozzá a mostani látogatása?

Ez nem így működik, egy szerzőnél fontos a nemzetiség, de az csak egy kis, elhanyagolható részlet. Fogalmam sincs, mikor és miért fogok egyszer magyar szerzőt olvasni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Tolmács: Láng Zsolt 

A kiábrándult értelmiségi prototípusa

Houellebecq Magyarországon egy népszerű mémnek, a kiábrándult értelmiséginek az arca is. A mémek kitalálóját, a kiabrandultertelmisegi.tumblr.com bloggerét – aki magáról csak annyit árul el, hogy társadalomtudományt tanult – kérdeztük arról, miért éppen a francia írót választotta.

„Kb. másfél éve olvastam Houellebecq-től egy regényt, azt hiszem, aki ismeri a könyveit, az tudja, hogy ő maga is egy kiábrándult értelmiségi, aki őszintén, rettenetesen cinikusan, jól megmondja mindenkinek. Én is ilyen vagyok. Teljesen egyértelmű volt, hogy ő lesz az arca a társadalom- és értelmiségkritikának szánt mémeknek. Ráadásul a megjelenése is passzol: Magyarországon szeretjük azt hinni, az értelmiségiek BTK-n tanító, kiégett negyvenes férfiak.

Az oldal a tipikus fotelforradalmárokról szól. A témák nem hemzsegnek mindig, vannak hullámvölgyek, amikor sem a közéletben, sem az agyamban nem történik semmi. Sokat merítek az ismerősök egyetemi, munkahelyi dolgaiból, és persze az aktuálpolitika sok ihletet ad. Nagy ritkán írnak a rajongók is ötleteket.

Nem számítottam a népszerűségre, nagyon meglepett, különösen a gyorsasága: november 8-án este pattant ki a fejemből a mém, amit rá pár napra már a legolvasottabb oldalak vettek át, írtak róla. De rengeteget köszönhet a könyvfesztiválnak is: sokan, az olvasók és a cikkek is, a kiábrándult értelmiségivel kapcsolták össze a díszvendéget.”