A mesekönyvek illusztrációi gyakran elvontnak, felnőtt szemmel nézve inkább félelmetesnek, ridegnek, nem gyereknek valónak látszanak. A szöveggel együtt (vagy akár csak második belelapozásra) azonban mégis harmonikus, szerethető vagy legalábbis pontos lesz az összkép. Nem lehet megúszni, hogy ne beszéljünk a gyerekekkel a félelmetes, rettegett, szomorú dolgokról. A gyerekirodalom segíthet feldolgozni azokat a témákat, amik nagyon nehezen megfogalmazhatók, de mégis meg kell érteni őket.

Összegyűjtöttünk néhány kortárs gyerekkönyvet, amelyek bár ijesztőnek tűnhetnek első ránézésre, valójában pont segíteni akarnak.

Dezső Andrea: Mamuska

Bemelegítésként vegyük előre Dezső Andrea mesekönyvét, amelyet ő írt és rajzolt is. Valójában ez az összeállítás kakukktojása, mert már első pillantásra is látszik, hogy ez egy kedves történet lesz moncsicsikre hajazó szörnyecskékkel, kontyos kislánnyal. A fekete-fehér borító és illusztrációk kevésbé tűnhetnek vonzónak, mint egy gazdag színekkel hívogató mesekönyv. Dezső Andrea rajzai a régi fényképeket idézik fel, ahogyan kislány hőse fantáziájában elképzeli a nagymama gyerekkorát. A valóság és a képzelet összemosódik, a vőlegényvásár, a képzeletbeli barátok éppolyan valósnak tűnnek a kislány számára, mint a kerti hinta. És így múlik el az a csend is, ami a nagymama elvesztése után maradt. (Csimota, 2010, 6 éves kortól)

Károlyi Imre: A láthatatlanná vált királyfi

A népmesékből tudjuk, ahhoz, hogy minden szép és jó legyen, egy kis királyfinak minimum le kell győznie a sárkányt, túl kell járnia az ördög eszén, ha szerencséje van, segítségére siet a táltos paripája, esetleg egy csúf öregasszony. Ezekből az elemekből építkezik Károlyi Imre meséje. Naphold királyfi édesapjának segít a királyság irányításában. Eljön az idő, amikor a király átadná az ország vezetését, ezért felszólítja a fiát, hogy járja helyette a vidéket, és ahol kell, tegyen igazságot. Próbatételek, szépséges királykisasszony, népmesei szörnyek, boldog és tanulságos lezárás.

Nagy Zita árnyékrajzai kifejezetten hatásosak: az ördögfiókák sziluettjei félelmetesen hatnak, ugyanakkor a fekete flekkek pajkosságot, esetlenséget is sugároznak. Az ősi népmesék és a 18-19. századra jellemző árnyékképek ötvözése még csak nem is anakronisztikus: párosuk a népmesegyűjtés aranykorát, a Grimm fivérek idejét idézi fel. Gyereknek és felnőttnek is érdekes élmény. (Pongrác, 2011, 5 éves kortól)

Stian Hole: Garmann nyara

A legenyhébb negatív jelző, amit hallottam már a Garmann nyaráról, a visszatetsző és a bizarr volt. Közhely, hogy a gyerekek szeretik a bizarr dolgokat. De tényleg bizarr volna ez a könyv? A szeretetteljes mese egy hatéves, iskolakezdés előtt álló kisfiú és három idős hölgy élete között von párhuzamot.

A kollázs technikával készült illusztrációk, hasonlóan a mese szövegéhez, nem szépítenek, nem idealizálnak: Garmann úgy néz ki, mint az átlagos hatévesek, a nénik fogsora úszik a pohárban, Garmann fél az ismeretlen iskolától, a felnőttek az elmúlástól. Érdekes, mi miatt láthatja egy felnőtt visszatetszőnek ezt a könyvet. Mert Stian Hole norvég grafikus ki meri mondani, hogy az idősek ráncosak, hajlottak? Mert a kisfiú – legyen bár szőke is – soványka, maszatos, itt-ott még horzsolásai is vannak? A bátor királyfik és szépséges királykisasszonyok mellett miért ne volna helyük a szorongó kisfiúknak és a zsugorodó, protézises nagynéniknek is? (Scolar, 2012, 6 éves kortól)

Horváth Viktor: Diótörő

A német irodalom egyik legsikeresebb, legtöbbször fel- és átdolgozott szövegét a legborzongatóbban talán Horváth Viktor adaptálta. A verses Diótörő leszámol a karácsonyi giccsel: ahelyett, hogy finomítana az erőszakon, elkendőzné az igazságtalanságot, visszatér az eredeti Hoffmann-meséhez. Az egerek és babák háborúja kevésbé játékszerű Horváth Viktor Diótörőjében, itt ugyanis „gurultak a fejek, és folyt a vér”, és mindezt Marika is szépen végignézte.

Az illusztrációkat egy akkor végzős gimnazista, Vincze Luca Fanni készítette, és ha lehet, ezek még hatásosabb eszközei a giccstelenítésnek, valódi rémmesei hangulatot teremtenek. Hogy lesz ebből mégis gyerekkönyv? Horváth Viktor egy interjúban mondta azt, hogy „[m]ég az újkori mesélők és mesegyűjtők, Perrault, Grimmék, Hoffmann, Andersen sem hitték volna, hogy belőlük gyerekszerzőt csinálunk, hiszen amit írtak, az merő horror. Vagy épp ezért válhattak gyerekek számára kinevezett szerzőkké? Hiszen a gyerekek mágikus univerzumában természetes az, amit mi horrornak tekintünk.” (A könyvről itt írtunk. Jelenkor, 2011, 9 éves kortól)

Neil Gaiman: Farkasok a falban

Gaiman plasztikusan ír a gyerekkori félelmekről (például a szülők elvesztéséről, az érzésről, hogy nem szeretnek eléggé, a kiközösítésről). A Farkasok a falban főszereplője Lucy, az idősebb testvér, aki farkasok hangját hallja kiszűrődni a falból. A család úgy tesz, mintha nem venné komolyan a kislányt, miközben mindenki tudja, ha a farkasok kijönnek a falból, eljön a vég. A farkasok ki is jönnek, Lucy talpraesettségének köszönhetően viszont a család visszafoglalja a házat. De Lucy azt a tanulságot vonja le magának a történtekből, hogy jobb, ha inkább már nem mond el semmit senkinek, úgysem hisznek neki, úgysem veszik komolyan. És hallgat is a következő veszély előjeleiről.

Dave McKean illusztrációi a kislány belső világát tükrözik (pl. a félelmet a rajzokon az árnyak adják vissza), kollázsos technikája pedig azt az abszurd világot idézi meg, amelyet Gaiman alkotott a történethez. (Agave, 2011, 9 éves kortól) 

Patrick Ness: Szólít a szörny

Conor O’Malley édesanyja rákban szenved, a harc a betegség ellen egyre kilátástalanabb. Conor haragszik, dühös, sértődött, konok és magányos – ki akar törni a burokból, le akarja vezetni a feszültséget, ezért folyamatosan provokálja környezetét. Ebben a zaklatott időszakban szólítja egy hatalmas, a világgal egyidős szörny, aki történeteket akar mesélni a fiúnak. A szörny történeteiben azonban semmi nem úgy történik, ahogyan Conor várja: a kis királyfi például lehet jó akkor is, ha gyilkol.  A fiú összezavarodik, majd ráébred, hogyan veri át saját magát, hogy nem tagadhatja tovább az érzéseit.

A Szólít a szörnyben egy kamasz gyerek önvédelemből megalkotott párhuzamos, nehezen dekódolható világa elevenedik meg. A lendületes, intenzív érzések visszaadására koncentráló szöveget Jim Kay illusztrálta, akit a fekete-fehér filmek, különösen az 1922-es Nosferatu ihletett meg. A képeken csak a szörny és Conor alakja tűnik fel, ezek is pusztán jelzésszerűen, arcok, meghatározó részletek nélkül. Az érzéseket, hangulatokat a mozdulatok, az árnyékolás technikája fejezi ki. (A könyvről itt írtunk. Vivandra, 2012, 12 éves kortól)