Hogy a művészemberek, így az írók-költők is olykor szívesen nyúlnak a pohár után, nem meglepő. De hogy melyik író pontosan milyen fajta alkoholra volt rákattanva, azt már nem mindig tudjuk. Összeállításunkban tizenhárom magyar és külföldi író bűnös szokásairól lebbentjük fel a fátylat. Ferencvárosi koktél és Krúdy-fröccs.

Ernest Hemingway

Kedvenc ital: Mojito

 

Az öreg halász és a tenger írója legendásan nagy ivó volt. Élete utolsó felében, amikor Havannában élt, már hajnal ötkor talpon volt és elkezdett írni. Közben persze már iszogatott, majd délelőtt 11 körül átvonult kedvenc bárjába, a Florida bárba, ahol koktélokat szürcsölgetett. Egy csomó ital említenek Hemingway kedvenceként – például a daiquirit is -, de ami leginkább az ő nevéhez köthető, az a mojito, amit kubai éve alatt előszeretettel fogyasztott. Saját változatot is kifejlesztett a rumból, citromból és cukorból készült italból.

Idézet: „Az ivás egy módja a nap befejezésének.”

 + + +

William S. Burroughs

Kedvenc ital: vodkakóla

A beatgeneráció legendás alakja, a Meztelen ebéd kultikus szerzője nem csak a heroint kedvelte, az alkoholhoz is szoros barátság fűzte.

Idézet: „Nemzeti drogunk az alkohol. Abba az irányba tartunk, hogy minden más drogot különleges iszonyattal szemlélünk.”

+ + +

Szergej Jeszenyin

Kedvenc ital: vodka

A fekete ember és más versek költője kurta életének – mindössze 30 évet élt – utolsó két évét folyamatos delíriumban töltötte. A korábbiakban sem vetette meg az alkoholt, így elsősorban zaklatott magánéletével (öt házasságából négy gyereke született) és alkoholfüggőségével szerzett magának hírnevet nyugaton. Utolsóelőtti felesége a híres amerikai táncosnő, Isadora Duncan volt, akit állítólag meg is ütött részegségében, ahogy erről írtak a korabeli lapok.

Idézet: „Korhely vagyok, kópé és garázda.”

+ + +

Raymond Chandler

Kedvenc ital: gin

Philip Marlow alakjának megalkotója, az Elkéstél, Terry! és sok más legendás detektívtörténet írója főhőséhez hasonlóan igencsak szerette az italt. Zűrzavaros magánélete nehézségei elől nem egyszer menekült ivásba, melynek következtében újabb bonyodalmakba keveredett.

Idézet: „Az alkohol olyan, mint a szerelem. Az első csók csodálatos, a második meghitt, a harmadik megszokás.”

+ + +

Bohumil Hrabal

Kedvenc ital: sör

Kedvenc cseh írónk, a Sörgyári capriccio, a Táncórák idősebbeknek és haladónak és a Szigorúan ellenőrzött vonatok szerzője – ahogy azt remekműveiben is megörökítette – kora gyerekkorától szoros barátságba keveredett a csehek nemzeti italával. (Talán ennek egyik oka az lehet, hogy egy sörgyár mellett nőtt fel.) Idejét legszívesebben a prágai Arany tigris sörözőben töltötte italozgatva. A későbbiekben komplex elméletet dolgozott ki a másnapossággal kapcsolatban.

Idézet: „Közép-Európában jobb nem kijózanodni…”

+ + +

Gerald Durrell

Kedvenc ital: brandy tejjel

Nem gondolnánk a nagy természetbúvárról, rengeteg kedves ifjúsági könyv szerzőjéről, hogy alkoholproblémákkal küzdött, pedig első felesége is nagyrészt ezért vált el tőle, és későbbi betegségét is – májrákban szenvedett – az italnak köszönhette. Már édesanyja is hajlamos volt alkohollal kúrálni depresszióját. Fián a hatvanas évek végén uralkodott el a betegség. Ügynöke visszaemlékezett rá, hogy Durrell nyolckor már brandyt fogyasztott reggelire sok tejjel.

Idézet: „Tegnap este használtam az orvosság és ma reggel is, de nincs javulás eddig. A köhögés csinál nekem kellemetlenség, ha erre tudsz orvosság, kérlek küldd el nekem a levél vivőjével. Azt hiszem, a whisky is fog segíteni, de még nem tudom biztosan. Ha van gined, kérlek küldjél. Ágyon fekszem. Jó barátod, a bafuti Fon” ( Állatkert a poggyászomban)

+ + +

Hajnóczy Péter

Kedvenc ital: sör és bor

A magyar irodalom leghíresebb alkoholistája. Nála többet senki sem írt a részegség, a lerészegedés, a delírium stációiról, valójában egész életműve középpontjában saját alkoholfüggősége áll. A Halál kilovagolt Perzsiából című önéletrajzi ihletésű kisregénye, amely egy alkoholista férfi lerészegedését mutatja be, máig kötelező olvasmány az addiktológusok körében. Masszív önpusztítása hamar végzett vele, 39 éves volt, amikor elhunyt.

Idézet: „Egyetlen őszintén átélt szenvedést ismerek, a részegséget.”

+ + +

Petri György

Kedvenc ital: bor

A Horatiusnak rossz napja van és számtalan más remek vers félelmetesen tehetséges költője a magyar irodalom másik nagy alkoholkedvelője. Az ital segítségével volt csak képes elviselni a nyomasztó hétköznapokat. Eörsi István mondta róla: „Petrivel, amíg össze nem esett, Hegelről lehetett beszélni”.

Idézet: „Az ismert kivételek ellenére mítosz, hogy alkohol inspirál, az írásban segít. A létezéshez kell mint szorongás- és feszültségoldó…”

+ + +

Ady Endre

Kedvenc ital: konyak, bor

A kor szokásainak és általa felvett szerepnek megfelelően egész életében folyamatosan ivott - mikor mit. Hiteles tanú igazolja, hogy Csinszkával kötött házassága idején egy üveg konyak, három liter bor és száz cigaretta volt a napi adagja.

Idézet: „Két fajtájú mámora van a bornak... Az első mámor olyan, mint akárkié, kitüzesít bennünk minden örökhajlandóságot s nagyon hatalmasak vagyunk. Ezután jön az éjszakavégi, hajnali alvás, furcsa sok ébredéssel... S mikor alkonyul, egyszerre csak, bárhol járunk, nyugtalan s tovább is nyugtalannak maradó agyunkat, szívünket befogja a mindenség. Ez már egészen művész-érzés... Hangsúlyozom ez másnap este jön, a legnagyobb emberi érzékenység, ez a szinte legnagyobb titkokat is kiadó egy vagy két óra. Ehhez nincs köze az alkoholmérgezésnek, a mámornak, ez az idegek perverz bűvészmutatványa.”

+ + +

Weöres Sándor

Kedvenc ital: bor

Nem igazán közismert, hogy a máig egyik legnépszerűbb költőnk igen szoros és egész életre szóló barátságot ápolt az alkohollal. Némi utánajárással legendás történetek sejlenek fel kedvenc gyerekverseink szerzőjéről, miszerint felesége szekrénybe zárta, hogy ne juthasson szeszhez, kötelezvényt íratott alá vele, hogy napi fél liter bornál nem iszik többet és még folytathatnánk a sort.

Idézet: „Az alkohol nem serkenti a költészetet; saját tapasztalatomból tudom, hogy részegen nem tudok verset írni, csak firkálni s a részeg firkálmányok lélektanilag érdekesek és önleleplezők, de művészileg vacakok...”

+ + +

Krúdy Gyula

Kedvenc ital: fröccs

Szindbád legendás alakjának megteremtője nagyra értékelte a jó borokat és az ínycsiklandó ételeket. Nála érzékletesebben senki sem tud megjeleníteni egy amolyan régi fajta, komótos étkezést, szinte látjuk, ahogy rezeg a velő a velőscsontban. Természetesen némi bor is dukál hozzá. Krúdy nevéhez egy fröccsfajta megalkotása is fűződik, ami olyan tömény, hogy a fröccs elnevezés inkább a vicc kedvéért van ráaggatva, a méretek pedig egyszersmind Krúdy örök szomjáról is tanúskodnak. A róla elnevezett fröccsben ugyanis 9 deci bort kell 1 deci szódával keverni. (A fröccs szót pedig Vörösmarty Mihály találta ki, mert nem tetszett neki Jedlik Ányos spriccerje. Egyébként Vörösmarty is nagyivó volt, mint ahogy erről átéléssel zengett bordalai is tanúskodnak.)

Idézet: „Az embernek csak az első lépést kell megtenni a züllés útján, a második lépés már természetszerűleg következik.”

+ + +

Pilinszky János

Kedvenc ital: Vörösbor

A mélyen vallásos, sziklaszilárd tartású Pilinszkyről előbb gondolná az ember, hogy következetes absztinens volt, mint hogy részeges. Pedig nem vetette meg az italt. Igazi szenvedélye azonban a cigaretta volt: napi 30-40 szálat is elszívott. A bor iránti rajongását több idézet is őrzi: „Ha körülnézel a pincében, vajon gondolsz arra, hogy isteneket őrzöl hordóidba zárva? Minden borospince a halhatatlanság szigete.” Élete vége felé alkohol helyett inkább az altató-feketekávé kombinációval próbálta beállítani bioritmusát.

Idézet: "Részeg vagyok. Rosszul vagyok. / Elnézően elfogadnak és / elnézően hazatessékelnek. / A két szoba közül melyik üresebb" (Kötetben meg nem jelent töredék, 1974)

 

+1

Moldova György: Ferencvárosi koktél


A magyar irodalom egyik legtermékenyebb írójának Ferencvárosi koktél, H. Kovács történeteiből című könyvében, melyben egy Fradi-drukker alakját vázolja fel élénk színekkel, alkotta meg ezt a különleges italt: „egy rész rum és két rész rum, de jól összerázva”.