Háy János legújabb regénye a felnőtté válásról szól. Ez azonban nem tenné önmagában különlegessé. De azáltal, hogy könyve egyszerre a huszadik század krónikája, a falusi életmód leírása, népszokások gyűjteménye és a jellemformálódás dokumentációja, már igen.
A Napra jutni főhőse egy kisfiú, rajta keresztül megismerjük családjának három generációját. A vele egy fedél alatt élő anya, apa, nagymama, nagypapa állandó szereplői a történetnek. A könyv szerkezeti egysége is ezt a folyamatosan fennálló kapcsolatot képezi le: a három nagy fejezet (az Apák, az Apa fia és a Családállítás) pontosan modellezi a viszonyokat, amelyek a szereplőket összekötik, és felállítja azok fontossági sorrendjét is.
A középső nagy fejezet mind a harminchat novellájával egy az egyben a gyereké, akit születésétől kezdve ismerünk. Bár az elbeszélő egyes szám harmadik személyű - ebben tér el az első, Apák című fejezettől, ahol egyes szám első személyben ír a gyerek - mégis a fiú gondolatait írja le, és az ő szemével láttat mindent. Nyelvezetében szintén egy gyereklogika mentén szerveződő szöveget képez le a könyv, ami erősen az élőbeszédet idézi, illetve az elbeszélést gyakran szövik át mesei motívumok is. Mégis, annak ellenére, hogy az egész könyv szinte egy hosszú, folyamatosan mondott mondatnak tűnik, maga a szöveg erősen komponált, a kimerítőbb leírások és a tőmondatok pont megfelelő ritmusban követik egymást.
A novellákat nyelvi folyamatosságukon kívül azonos törekvésük is összeköti: a napra jutás, azaz a felnövés akarása. A gyerek cselekedetei mind-mind közelebb viszik őt az önállósághoz, a függetlenséghez, és a saját élethez. A sercegő zsírral leforrázott has, az ijesztő, botozó mikulások, a kedves disznó leölése, az öngól keserűsége és egy pesti lány érdektelensége egy-egy fok, amit meg kell mászni a saját, senkitől nem függő boldogság eléréséhez és a felismerésig, hogy nem kell annak lennie a világ rendjének, amit megszoktunk. És ez a felismerés magával hozza a kritikus hozzáállást, illetve az apától való távolodást is.
De hiába gyerektörténeteket olvasunk, és hiába egy kisfiú szemén keresztül látjuk a valóságot, a Napra jutniban mégis ott van a felnőtt elbeszélő, aki már végigbotladozta a felnőttléthez vezető utat. Maga az elbeszélés sok tekintetben reflexívebb, mint egy kisgyerek az őt körülvevő történésekre. A felnőtt szól akkor is, amikor olyan, a gyerek számára érthetetlen, az ő ingerküszöbét valószínűleg el sem érő, de a felnőtt olvasó számára könnyen dekódolható eseményekről esik szó, mint kommunizmus, a téesz kényszere vagy a téesz elnök vendégsége a háznál. Emellett pedig a könyv gyűjteménye is azoknak a falusi életet szervező folyamatoknak, népszokásoknak, amik a kisfiú életét is meghatározzák. A külső hangnak köszönhetően a gyerek életét befolyásoló folyamatokat nem egyéni, hanem társadalmi szinten tudjuk értelmezni.
Ezért válik a gyerek története nagyon sajátos, különleges történetté és minden gyerek történetévé egyszerre. A konkrét események vele esnek meg, a huszadik század második felének döntéseit neki és a szüleinek kell meghoznia, de ugyanakkor felnőnie minden gyereknek fel kell. Azzal, hogy Háy névtelenségben tartotta a szereplőit, megteremtett egyfajta általánosságot is a művének, mely bár sok rétegen keresztül, mégis egyértelmű állításokat fogalmaz meg szülőségről, gyerekségről, magyarságról.
Háy János: Napra jutni, Európa, 2014, 264 oldal, 3490 Ft.
