Kétféle ember van: aki használ könyvjelzőt, és aki nem. Gyorsan körbekérdeztünk az írók, költők között, ők melyik csoportba tartoznak. Egyesek megadják a módját és egzotikus helyekről származó kincsekkel, mások hivatalos papírokkal, fecnikkel jelölik, éppen hol tartanak. De kiderül az is, mit találhatnak a régészek és rágcsálóirtó kisvállalkozók a könyvekben.

Cserna-Szabó András

Igen, használok könyvjelzőt. Isztambulban vettem kb. 15 éve, azóta ezt használom. Nagyon szép, szerintem, magában is. De azzal a könyvvel, amit most olvasok, különösen jól mutat. Mellékelek 2 fotót, hogy érthető legyen, amit írtam. (Lásd nyitóképünket és lent.)

Szécsi Noémi

Nemhogy használok könyvjelzőt, de kisebb kultuszt űzök belőlük, mint minden papírtárgyból (kicsit kényelmetlenül érzem magam, ha nem fekete tintával, és nem sárgásbarna újrapapírra kell írnom, és rajongok a "múlttal" rendelkező leharcolt könyvekért.)

A legflancosabb általam birtokolt darabot az Ermitázs amszterdami "lerakatában" vásároltam kemény eurókért, és  a 19. századi divatos udvari festő, Franz Xavier Winterhalter Varvara Muszina Puskina grófnőről készített arcképét ábrázolja teljes báli díszben (ld. a lenti képet). A félbehajtott lapocska mindkét oldala mágneses, egymáshoz vonzódva szorították a lapot, ahol az olvasást abbahagytam. Az akkor hétéves lányom elkérte az olvasókönyvébe, s mivel egy anya nem sipíthatja irigy óvodás módjára, hogy "nem adom kölcsön, mert elveszíted!" – az anyáknak mindig nagyvonalúnak kell lennie –, ezért kölcsönadtam. Elveszítette.

Aztán van egy másik szép darab Élisabeth Vigée Le Brun (1755-1842) lányával festett önarcképével, és persze szóba jöhetnek még egyszerű reklámkönyvjelzők, női ruhák bilétái, post-it note-ok és üres borítékok.

Azért a mélypont az volt, amikor lustaságomban egy darab fogselymet téptem le, és dugtam két lap közé, hogy ne kelljen megkeresnem az ágy alá beesett könyvjelzőmet.

Benedek Szabolcs

A könyvespolc egyik szegletében, az ottani könyvek tetején gyűjtöm a könyvjelzőket. Ezek nem mind gyári könyvjelzők, hanem bármi hasonlatos, ami ilyesmire bevethető. Abba a könyvbe például, amit most olvasok, az április 16-i Bp. Honvéd-Ferencváros (1-0) belépőjét dugtam bele. Aztán van olyan is, amit a lányaim rajzoltak és vagdostak ki. 

Soha nem tudatosan választok könyvjelzőt, hanem odanyúlok, a polc ama szegletéhez, és ami elsőként a kezembe akad, az lesz a szerencsés. Vagyis szerencsétlen, mert  gyűrődnek, rongyolódnak rendületlenül. Ennek ellenére könyvjelzőt még soha nem dobtam ki, legföljebb elhagytam.

Van egy különleges darab, egy idős barátomtól kaptam, mívesen megmunkált fa könyvjelző, olyan szép, hogy még egyszer se mertem használni. Az is ott van a többi között, de amikor nyúlás közben a kezembe akad, inkább papírt választok helyette.

Ja, és nemrég felfedeztem, hogy ha az új Kindle jobb felső sarkára koppintok, akkor ott megjelenik egy jel, mintha be lenne hajtva a lap széle. Nem tudom, hogy könyvjelző-e, vagy mint amikor az ember az úgymond fontosabb gondolatoknál behajtja a könyv egyes oldalait. Föltétlen tanulmányozni fogom.

Sirokai Mátyás

Saját tervezésű könyvjelzőt használok, a kivitelezés egy grafikus barátom keze mukáját dicséri. Több példányos nyomdatermék, rendszeresen benne hagyom mások könyveiben. Minimál stílusú flyer, ami azt üzeni, hogy az irodalom, de főleg a költészet menő, trippy dolog, amivel a legegzotikusabb helyre, a kollektív tudattalanba utazhatunk. Az a minta szerepel rajta, amit magamra tetováltattam (itt meg is lehet nézni), azaz a Lelkigyakorlatok világirodalmi versblog logója, és egy idézet Fernando Pessoa Végül is című verséből: „Az utazás legjobb módja végül is az érzékelés.”

Pion István

Nem mondhatom, hogy mindig, de az esetek túlnyomó többségében igen, használok könyvjelzőt, általában múzeumi ajándékboltokban vásárolom őket, a Petőfi Irodalmi Múzeumtól kezdve a Szépművészeti Múzeumig mindenhol szereztem már be magamnak ilyen kis apróságokat, úgyhogy az irodalmi emlékházak és a fotóművészet kiemelkedő alkotásai mind megtalálhatók a könyveimben és a könyvespolcaimon is. Előfordul, hogy egy-egy könyvjelzőt könyvben felejtek, akkor már szeretem ott is hagyni őket, hadd maradjanak a legjobb helyen, de amikor dolgukra várnak, nem csinálnak mást, mint a könyvespolcon pihennek, közvetlenül a könyvek előtt, hogy amikor tétlenek, akkor is tudják, hová kell majd költözniük.

Kántor Péter        

Többnyire kis papírslejfniket használok, A/4-es papírok felhasználatlan részeiből vagdosom le őket ollóval, de néha egy-egy szebb meghívó vagy képeslap is szolgál egy ideig könyvjelzőként. Ezek aztán valahogy összeszoknak az adott könyvvel, rendszerint benne is maradnak, mint egy jó házasságban. A papírcsíkok természete viszont olyan, hogy szeretnek kihullani a könyvből, ám ez nem vészes, mert általában könyvjelző nélkül is tudom, hol tartok. Más dolog, ha valamilyen szempontból fontos részeket jelölök meg magamnak papírcsíkokkal, és kipotyognak a jelzések. Az nagyon bosszantó tud lenni, de annyira nem, hogy ragasztót használjak. Egyetlen állandó, könyvről könyvre vándorló könyvjelzőm, mint a fentiekből is kiderül, nincsen.

Baráth Katalin

Nagyjából ötven oldalig tart az optimizmusom, hogy úgyis emlékezni fogok rá, hol tartottam. Aztán megpróbálok trükközni az ujjammal vagy a könyvborítóval, de ez csak addig tart, míg rá nem jövök, a) szükségem van az ujjamra b) a szép borítót le kell hámozni a könyvről, különben hamar kivégzik a ridikülös hányattatások. (Tényleg, használja valaki a borítót könyvvédelemre?) A következő fázisban bekanyarodik a sarkon a busz, föl kell mutatni a bérletet, hisztis kaparászás a táska vagy a zseb mélyén, kezembe akad a kidobni nehezen bírt vonat-, mozi-, koncertjegy, szórólap, és végre nyugodtan össze lehet csapni a könyvet. (A bolti blokk alkalmatlan, egy masszívabb könyvben csak a régészek és rágcsálóirtó kisvállalkozók képesek megtalálni.) Az alkalmi könyvjelzőt később szeretem benne felejteni a könyvben, hogy amikor újra előveszem, az első olvasás idejéhez hozzáadódjon egy másik egyidejű emlék is. (Ide kéne egy hasonlat a virágként lapok közé préselhető időről, de az ilyesmi nem az én asztalom.)

Berg Judit

Rengeteg könyvjelzőt használok, mert párhuzamosan mindig több könyvet olvasok, ráadásul itt-ott szeretem megjelölni azokat a részeket, amelyek nagyon tetszenek vagy elgondolkodtatnak. Szerencsére a gyerekeim rendszeresen gyártanak nekem rajzolt, ragasztott vagy ollóval csipkézett könyvjelzőket, de ha efféle becses darab nincs kéznél, bármit hajlandó vagyok a lapok közé csúsztatni a lyukas buszjegytől kezdve a hivatalos levelekig, úgyhogy elég gyakran a könyvek közt kell keresnem az elvesztett iratokat.

Lackfi János

Épp Strasbourgban vagyok, könyvjelzőnek mindenféle papírkákat, cetliket használok, némelyik emlék, repülő beszállókártya, másokra fel is jegyzek ezt-azt, és ezek a fecnik keringenek, előkerülnek, eltűnnek. Olyik könyvet meg össze-vissza tűzdelek kis ragadós papírkákkal, és aláhúzogatok fontosabbnál fontosabb szövegleleteket. A valódi könyvjelzőhasználatában talán leginkább a módszeresség hiánya gátol...

Háy János

Nem használok könyvjelzőt, de sokszor bennehagyom a ceruzám a könyvben, amit olvasok, merthogy általában aláhúzogatva szoktam olvasni.

Dés Mihály

Lényegre tapintó kérdésükre megpróbálok kiegyensúlyozott választ adni: bizonyos értelemben használok könyvjelzőt, bizonyos értelemben pedig nem. A rövid válaszom tehát: is-is. Mert amennyiben csak azok az egzotikusan vagy humorosan dekorált lapocskák számítanak könyvjelzőnek, melyeket bizonyos személyek és intézmények bosszantó előszeretettel ajándékoznak az embernek, akkor azt jelenthetem, hogy az ember azokat igyekszik továbbajándékozni, lehetőleg érzelmesen az ajándékozott szemébe mélyedve, hogy érezze: ez az apróság kizárólag neki szól. Amennyiben viszont a közönséges, de lehetőleg 3/b puhaságú Koh-I-Noor ceruza is könyvjelzőnek számít, akkor arról tájékoztathatom a kedves olvasóikat, hogy mániákus, fanatikus és neurotikus könyvjelzőhasználó vagyok. A bennem lakozó szerkesztő még a Tesco reklámfüzetet se engedi nekem aláhúzás és széljegyezetelés nélkül olvasni, úgyhogy muszáj, hogy legyen kéznél egy lehetőleg 3/b puhaságú Koh-I-Noor ceruza. A brit empirikusok által oly kedvelt dedukciós módszerrel a fentiekből ki lehet következtetni, hogy a cerkát használom könyvjelzőnek. Ennek megvan az a hátránya, hogy minden könyvem púposodik, szétesik, darabjaira hull, viszont az az óriási előnye, hogy mindig tudom, hol tartok. Vegyék ezt (könyv)jelzésértékűnek.

Horváth Viktor

Kétféle könyvjelző van.

1. Valami papír, pl. igazolás, szerződés vagy akármilyen lap, aminek a hátuljára lehet firkálni -- ha netán olvasás közben eszünkbe jut valami.

2. Fának vagy bokornak a levele, ha nincs a közelben ilyesmi, akkor pl. búza, kukorica, napraforgó, rozs, bab, petrezselyem, ha ilyen nincs, akkor szélesebb levelű gyomnövénynek a levele, kutyatej vagy pl. sás, ha ilyen sincs, akkor pl. fűszál, ha pedig fűszál sincs a környéken, akkor tél van és hó, és akkor az egész nem tart sokáig a hideg miatt, akkor viszont annál hamarabb kellene a könyvjelző, de mégsincs – szóval ez a második eset az, amikor az ember erdőben, mezőn, tóparton, ligetes ártéren, hegytetőn, mocsárban olvas. Télen még lehetséges az avar is. 1 db avar.