1816 karácsonya előtt jelent meg E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meséje a Kinder-Märchen című kötetben. A Diótörő a német irodalom egyik legsikeresebb szövegének bizonyult az elmúlt két évszázadban: a karácsony nélkülözhetetlen kiegészítőjévé vált, számtalan nyelvre fordították, különböző adaptációk készültek mindenféle műfajban és platformra. A Diótörő és Egérkirály gazdag utóéletét most egy újabb magyar átdolgozás is gyarapítja: idén novemberben jelent meg Horváth Viktor verses adaptációja, a Diótörő, amely leszámol a giccsel és az eredetit minden szinten kiforgató rémmesével riogat.

Az adaptációk során Hoffmann eredeti meséje jelentősen átalakult: gyökeres szerkezeti változtatásokkal dolgozták fel, hogy a Diótörő és Egérkirály mind inkább belesimuljon abba a furcsán puha és steril mesevilágba, amelyet a gyerekeknek szóló történetek esetében éppen biztonságosnak gondoltak. Így herélte ki teljesen Hoffmann igazságtalansággal, erőszakkal és félelemmel teli meséjét például a Barbie-s animációs film – de az eredeti szöveg magyar fordításai is meglehetősen önkényesen ültették át a Diótörő és Egérkirály-t. A MEK-en elérhető Sárközi György és Juhász Andor fordításából például nem derül ki egy, a rémisztő hatáshoz fontos részlet, az, hogy Drosselmeier keresztapa félszemű és fekete kötést hord beteg szemén.

Horváth Viktor viszont ahelyett, hogy finomított volna az erőszakon, elkendőzte volna az igazságtalanságot, pont fordítva járt el: visszatért Hoffmann meséjéhez, sőt az elhallgatott és csak sejtetett részeket is nyíltan elmondja. A verses elbeszélés – Hoffmann narrátorával ellentétben – nem fordít különösebben energiát arra, hogy elválassza egymástól az álom és az ébrenlét állapotát, vagy arra, hogy az erőszakos jeleneteket inkább az álom világa felé próbálja tolni. Éppen ellenkezőleg: a kettő közti határvonal teljesen elmosódik, Marika álmát és valóságát egyre nehezebb szétszálazni. Ezzel együtt az egerek és babák háborúja is kevésbé játékszerű Horváth Viktor Diótörő-jében. Míg például a Diótörő és Egérkirály az igazán véres összecsapást, a hétfejű Egérkirállyal való leszámolást áthelyezi egy másik, az olvasó (és Marika) számára láthatatlan szobába, addig Horváth Viktor verses elbeszélésében „gurultak a fejek, és folyt a vér”, amikor részletesen leírja, hogyan kaszabolta darabokra Diótörő az Egérkirályt – amit Marika is szépen végignézett. A gyerekek játékai ellen indított első egértámadáskor pedig ezt olvashatjuk: „egy elit egérkommandó/ titkon felfejlődött az ágy mögött,/ és váratlan rajtuk ütött;/ vérfürdő volt ott… vagy ahhoz hasonló.” A király bosszúja a szalonnáját felfalt egerek ellen pedig maga a „pusztulás és terror”.

A Stahlbaum testvérek, Marika és Frici (Vincze Luca Fanni rajza)

Az eredeti rémmeséhez azonban Horváth Viktor nemcsak visszatér az ábrázoláson keresztül, de annak cselekményét jelentősen át is alakítja. A verses Diótörő feszesebb szöveg az eredetinél, elhagy számos részletet, egyszerűsít a történeten és a szereplők viszonyain. A feszesítés mellett az igazán radikális változás Marika alakjának megrajzolásában mutatkozik. Hoffmann Marie-ja jólelkű, de meglehetősen passzív, gyenge szereplő: elsősorban szemlélőként és nem cselekvőként vesz részt az eseményekben, szavakkal és tettekkel is könnyen sebezhető. Horváth Viktor Marikája már jóval aktívabb és erősebb karakter: ő az, aki kardot szerez Diótörőnek, végignézi az Egérkirály lemészárlását, azt követően pedig eltakarítja a vért, hogy a család ne vegyen észre semmit. Az egerek első támadásakor Horváth Viktor Marikáját nem sebzi meg az üveg, nem a vérveszteségtől ájul el, hanem az álom és az ébrenlét határai mosódnak még inkább össze a szövegben. Horváth Viktor Diótörő-jében a szerepek azonban nemcsak Marika esetében cserélődnek fel vagy egészülnek ki: a királyné helyett itt a király őrül meg az átokkal elcsúfított gyermekük láttán, a kis trónörökös pedig nem egy világszép királykisasszony, hanem egy világszép királyfi – a csavar pedig lehetővé teszi, hogy Diótörő ne a királykisasszony megmentésére érkező legény, hanem az átokkal sújtott királyfi legyen.

A szokványos meseelemek felülírása mellett látványos giccstelenítésen esett át Hoffmann története. Nem pusztán a cselekmény ábrázolásán, a szikár versnyelven keresztül érezhető ez, hanem az elbeszélő csipkelődő megjegyzésein, kikacsintásain is. Hoffmann elbeszélője ki-kiszól az olvasóihoz, mindezt a romantika kedvelt eszközeivel, pátosszal, alázattal teszi. Horváth elbeszélője mindenféle dísz nélkül tesz megjegyzéseket, például a fogmosás fontosságáról. Parodizálja Diótörő édességbirodalmát is, ahol a sok cukortól kilyukad az alattvalók foga, meghíznak a tejszínhabtól és a sok mézbe könnyen bele is fulladhatnak. Egy most végzős gimnazista, Vincze Luca Fanni rajzai azonban ennél is hatásosabb eszközei a giccstelenítésnek. A gyerekkönyv-illusztrációk konvencióinak ellentmondó összkép, a fekete, fehér és szürke árnyalatok közé kevert piros színek megteremtik a feszült rémmesei hangulatot. Az illusztrációkon megelevenedő egyszerre groteszk, bizarr és morbid figurák pedig igazán ügyesen gúnyolják mindazt a rózsaszínű cukormázat, álszent szépséget, amelyek az át- meg újraírások során Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meséjéhez tapadtak.

A Krakatuk Diót feltörő herceg (Vincze Luca Fanni rajza)

Horváth Viktor Diótörő-je a habos-babos átalakítások után – de az illusztrációk miatt még a romantikus díszletbe helyezett gótikus Hoffmann-meséhez képest is – egyenesen rémisztően hathat. Emiatt újra felteheti az irodalomtörténetben már unalomig boncolgatott kérdést, hogy gyerekeknek való-e egyáltalán a Diótörő és az Egérkirály története. Horváth Viktor és Vincze Luca Fanni kötete tehát valóban nem az a klasszikus szépségű karácsonyi mese, amely csillogó díszletekkel, szemérmes hölgyekkel és bátor férfiakkal varázsolja el a gyerekeket, hanem egy 21. századi, modernizált rémmese – 9 éves kortól mindenkinek.

Horváth Viktor-Vinvze Luca Fanni: Diótörő, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2011, 118 oldal, 2900 Ft.