Adott egy jómódú, de elhanyagolt, Berlin egyik kertvárosában élő 14 éves fiú, Maik Klingenberg; adott továbbá csöves kinézetű, látszólag mindenbe beleszaró, zűrös hátterű, a reggeleket egy felessel indító orosz emigráns osztálytársa, Csikk. Utóbbi Wolfgang Herrndorf regényének címe is egyben.
Sem Maik, sem pedig Csikk nem tartozik az osztály véleményvezérei közé, inkább amolyan outsiderek, akik eleinte egymással sincsenek különösebben jóban. Az egyes szám első személyben fogalmazó főhős, Maik attól retteg, hogy „eszelősen unalmas”, és persze reménytelenül szerelmes legmenőbb osztálytársnőjébe. Korából fakadó önértékelési problémáihoz hozzájön a zűrös családi háttér - elvonóra járó anyával és a bizniszeibe éppen belebukó, szeretőt tartó apával.
A szünidő elején összesodorja őket az a kellemetlenség, hogy Maik szerelme egyiküket sem – és szinte csak őket nem - hívja meg a születésnapjára. Elkötnek egy kopott Ladát, fekete szigetelőszalaggal bajuszt ragasztanak maguknak és elindulnak Havasalföld felé.
Az idősíkokat végig keverő roadmovie-szerű történetben megjelenik a 2010-es német valóság: Berlin az a hely, ahol kínosan ügyelnek a multikulti működésére („Csikknek ugye nehéz sorsa volt, és mivel a PISA-teszt után mindenki be akarta bizonyítani, hogy még egy részeges orosz is kap esélyt egy német gimnáziumban, soha nem róttak ki rá komoly büntetést.”), és ahol egy lepapírozott építkezést könnyedén elgáncsolhatnak a zöldek, mert a területen találnak „három kihaltnak hitt rovarfajtát, egy békát meg valami ritka fűszálat”.
Onnantól, hogy kezdetét veszi az utazás, a racionalitás karikatúraszerű, komikus alakokkal és helyzetekkel keveredik. Összefutnak egy csomó flúgos emberrel: egy sokgyerekes családanya az ebédnél például különös pedagógiai kvízzel dönti el, melyik gyereke kapja az epres desszertet; egy exnáci-kommunista (!) aggastyán rájuk lő, segítségükre pedig később egy víziló testalkatú beszédterapeuta nő siet.
Az egykori kelet-német földutakon és autópályán száguldozó srácok igazi roadmovie-szerű kalandokat élnek át. Útközben inkább megtörténnek velük a dolgok, semmint alakítanák őket. Egy hét alatt pedig egy csomó mindent elsajátítanak az autóvezetéstől a közlekedőedények működéséig.
Gördülékeny Wolfgang Herrndorf történte, könnyű kézzel megírt regény, alig lehet letenni. A borítón (és a német sajtóban) olvasható Salinger Zabhegyezőjéhez történő hasonlítgatás viszont kicsit túlzás, ha valakiben, akkor már inkább az egykori kelet-német íróban, Ulrich Plenzdorfban keresném az előképet. Plenzdorf Az ifjú W. új szenvedései című regényének főhőse ugyanis szintén tinédzser, ő is otthagyja az unalmas berlini mindennapokat. Egyes szám első személyű történetének stílusa is hasonló, bár őt a nyomasztó és fenyegető NDK öleli körül, miközben hőseink boldogan, totális szabadságban száguldoznak a német földön. Érdekes összefüggés, hogy Plenzdorf főszereplője a túlvilágról, míg Maik a kórházból kezdi történetét.
Wolfgang Herrndorf Csikkje abban is hasonlít az előképhez, hogy mindkét főhős sokkal inkább egy fiatalos felnőtt perspektívájából fogalmazza meg a gondolatait, semmint egy tinédzseréből. Ugyanakkor Maik is olyan dolgokról értekezik részletesen, amikről csak 14 évesen szokás. Például Hannáról, a libanoni ápolónőről: „Fekete haját rövidre vágatta, és normális alsóneműt hord. Ez is marha jó: a normális alsónemű. Mert a másféle fehérnemű mindig egy kicsit szomorúan néz ki. A legtöbb lánynál, ha nincs éppenséggel olyan alakja, mint Megan Foxnak, valahogy kétségbeejtően tud kinézni.”
Az elbeszélés stílusa nagyon friss, hozza az aktuális szlenget, nem olyan, mint amikor idősek teszik magukat nevetségessé azzal, hogy megpróbálnak fiatalosan beszélni. Például: „Nagyjából ez volt a legizgalmasabb és legklasszabb hét egész eddigi életében (mondta Csikk a főhősnek), aztán elkezdtünk beszélgetni életünk legizgalmasabb és legőrjítőbb hetéről, és tényleg alig lehetett kibírni, hogy most nyilván véget ér.”
A Csikk 2010-ben, megjelenése után hetekig vezette a német bestseller-listákat. Még ugyanebben az évben a szerzőnél agytumort állapítottak meg, aki azóta itt blogol a mindennapokról és gondolatairól.