A gonosz pórul jár, a jó elnyeri jutalmát – valami ilyesmi történik a vakonddal is, akinek a fejére kakiltak: az alapos nyomelemzéssel, az alibik bizonyításával és a szakértők bevonásával folytatott nyomozás során kiderül, hogy melyik állat volt a tettes, így a vakond visszaadhatja a kölcsönt.
A német szerzőpáros, Werner Holzwarth és Wolf Erlbruch könyve alapos elemzésre törekszik: a ház körül élő állatok székletét nemcsak állaguk, méretük, szaguk szerint különbözteti meg, de az ürítést kísérő hangok alapján is. Az először 1989-ben megjelent, mára világszerte hatalmas klasszikussá lett könyv csak most, az idei könyvfesztiválra jelent meg magyarul. Hiába egy évtizedek óta hódító, többmilliós példányban eladott meséről van szó, a Pozsonyi Pagony részéről mégis nagy bátorságra vall, hogy kiadta.
Nem a Pagony az első, aki kakis gyerekkönyvvel próbálkozik a szokatlanra kevésbé nyitott magyar piacon. A progresszív Vivandra Kiadó vállalta be, hogy megjelenteti a svéd Pernilla Stalfelt négy tabudöntögető gyerekkönyvét (Szeretlek könyv, Ne bánts! könyv, Halál könyv, Kaki könyv). Osztatlannak éppen nem lehetett nevezni a Kaki könyv (2006) sikerét. Volt, aki örült, mert végre kapott egy könyvet, ami segíthet beszélni arról, ami az élet természetes része, de nehéz válaszolni az ezt érintő gyerekkérdésekre (ezt hívják biblioterápiának), segíthet átlendülni a székletvisszatartós időszakon. A többség viszont inkább megütközött rajta, mondván, ilyen beteg dolgot nemhogy lefordíttatni, megírni sem kellett volna.
Most, hét évvel később nagyon hasonló véleményeket lehet olvasni a Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére című könyvről, például: „Felháborító! Ma már minden megjelenhet?” „Feleslegesnek, és nevetségesnek tartom, hogy erről mesekönyv jelenjen meg. Mi lesz a következő? "A hercegnők is kakálnak."???”
Pedig ezeknek a könyveknek nem az a céljuk, hogy „hülyeségre tanítsák a gyereket”. A Mese a vakondról éppolyan építő jellegű, tanulságos mese, mint Pöttyös Panni bárányhimlőjének története vagy a születésről szóló Sehány éves kislány. A tárgya szokatlan és nem gusztusos – de az üzenete nem értéktelen. Okosabban nevel, mint Füzesi Zsuzsa tanulságos illemtankönyve, a Beszélgetőkönyv, amelyben a rókafiú például olyan rendetlen, hogy este nem készíti ki a tiszta zoknit, így felemás zokniban megy reggel az óvodába, ahol „társai persze kinevetik” (itt elolvasható az egész).
A Mese a vakondról nyilván nagyon vicces lehet egy óvodásnak, amiért minden oldalán kakil valaki. Ha csak ennyi lenne az egész, a gyönyörű illusztrációk ellenére sem érdemelne különösebb figyelmet. De a legviccesebb az, ahogyan a zsémbes, rövidlátó vakond újra és újra saját tudatlanságával szembesül, és őszintén rácsodálkozik a környezetére. Bár a végén csak azért is megtorolja sérelmét, kicsinyes akciója nevetségesre sikerül. Werner Holzwarth és Wolf Erlbruch meséjének zsenialitása az, hogy ezt az ősi mesetípust rengeteg humorral, nulla traumával dolgozza fel. Míg Füzesi Zsuzsánál jogosan nevetheti ki bárki azt az „illetlen” gyereket, aki felemás zoknit húz, addig a vakond meséjében senki nem nevet senkin. Még a legtermészetesebb és legmindennapibb dolgot is mindenki máshogy csinálja – és itt ez, a különbözőség az igazán érdekes, szórakoztató, sőt mi több: lenyűgöző.
Werner Holzwarth és Wolf Erlbruch: Mese a vakondról, aki tudni akarta,
hogy ki csinált a fejére
fordította: Győri Hanna
Pozsonyi Pagony, 2013, 1650 Ft
