Elátkozta barátait, aki nyilatkoztak róla életrajzi könyvében, az őt kérdező riporternőt szexuálisan inzultálta, agresszív és keserű ember benyomását kelti, díjnyertes könyveiben túlteng a szex és a brutalitás. Ám romantikus énje a boldogságot kutatja. Portré a XX. Budapesti Könyvfesztivál díszvendégéről, a kortárs francia irodalom legnagyobb alakjának tartott Michel Houellebecq-ről.

Houllebecq problémás figura. És problémás interjúalany. Leginkább azért, mert nehéz rábírni az interakciós formára. Ha mégis beadja a derekát (és meg is jelenik), rendszerint részeg: így könnyebb elviselnie a riportereket. Gyakran dohányzik az interjúk alatt, jellegzetesen középső és gyűrűs ujja között szívja (nagyon lassan) cigarettáját, és hosszú, révedező szüneteket hagy válaszai előtt.  Olyan eset is előfordult már, hogy hanyagul lábai közé mutatott, miközben felszólította a riporternőt, hogy kényeztesse őt.

Mindezek ellenére mégis van valami megnyerő a figurájában. Mély öntudattal kevert kisfiús félénkség, nem mindenáron való megnyerési vágy. Inkább halk, ütős válaszok és a szemeiben valami figyelő, mély szomorúság a „szarok a világra” típusú daccal keverve. Az embernek az az érzése támad, hogy erre a zárkózott, melankólikus, érzékenysége miatt olykor agresszív emberre inkább figyelnie kell, semmint számonkérnie rajta azt, aminek ő pontosan tudatában van, és aminek tulajdonképpen sikerét köszönheti. 

Szex és brutalitás és szépirodalom 

Ki ez a pöfékelő sárkány? Harap-e? Hány feje van? Nem állítjuk, hogy nem harap - de azt sem, hogy ne lenne érdemes közelebb merészkedni hozzá. Michel Houellebecq. Kiejthetetlen nevű francia származású író, költő, dalszövegíró, szcenarista, rendező, aki számos díj mellett 2010 óta a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat is magáénak tudhatja. Műveit számos nyelvre lefordították, csodálói száma legalább olyan magasra hág, mint utálkozóié. Aki már beleszagolt műveibe, vagy felhorkantott, vagy bólintott egy nagyot - a közömbösség érzete szinte kizárt. Kívánhat-e többet egy író? De mit kíván az olvasó? És mit kap?

A Réunion szigetéről származó író vezetékneve - amolyan angol duplavés kezdetű hanggal - (u)Welbek-nek ejtendő. Misel (u)Welbek. Szépen hangzik, de kiderül, hogy a Houellebecq csupán felvett név (az apai nagymama iránti tiszteletét jelöli). Az eredeti vezetéknév pedig egyszerűen Thomas – dilemmák és kérdőjelek nélkül.

Szex és brutalitás – szokás összefoglalni a témáit. Nem hangzik jól. Még az a fajta régi szépirodalmi kép él sokunk fejében, amely valóban „szép irodalmat” takar: értékekkel, szépséggel, katarzissal. Miért kell a legolcsóbb eszközökhöz nyúlni, hogy valami eladható legyen? Azonban a könyvek túlságosan jól fogynak ahhoz, hogy ne lássuk, lényegében olvasói igényt teljesítenek. Nézzük inkább, mit találunk a talán legnagyobbnak tartott kortárs francia író sorai mögött.

Nyugati társadalomkritika vagy emberi tulajdonságok?

Szex és brutalitás – igaz, de nem a teljes igazság. Ennél többről szólnak Houellebecq írásai. A szex valóban erősen és nyersen jelen van mindenféle formában, pozícióban, nemi és számbeli felállásban: kurvák, melegek, gruppenek, szadomazo-bárok stb. Az ilyesfajta tabutémák (tabu ez még?) mögött azonban nem reklámfogást vagy írói deviancát kell látnunk, hanem a modern nyugati társadalom számára tartott tükrött, amely kellemetlen pontokra fókuszál: kiégettséget, értékvesztést, nihilt mutat. Mondhatni szembeköp. Az erőszak hasonlóképpen. Végtelenül kellemetlen olvasni, nem szoft kegyetlenkedésekről van szó.

Kérdéses, hogy egy jobb irány iránti vágy alakul-e ki bennünk a tükörbe nézve, vagy éppen ellenkezőleg, tudattalanul negatív ötletek, példák épülnek-e belénk. Illetve hogy csupán a nyugati társadalom jelenlegi problémáiról van-e itt szó, vagy általában „az örök emberi anyag” visszatetsző jellemzőiről, vagy egyszerűen csak mindenfajta minősítő jelző nélküli emberi tulajdonságokról.

Gondolkodó, intelligens szövegek Houellebecq írásai, amelyeket át meg átszőnek elméleti fizikai, molekuláris biológiai, közgazdaságtani, illetve mindenekelőtt és -mellett filozófia eszmefuttatások. A legkülönbözőbb nyelvi regiszterek képviseltetik magukat a bekezdések között váltakozva a profántól egészen a magas irodalmiig. A halál, öngyilkosság, reménytelenség, turizmus, profit, gyermek-szülő kapcsolat, örök élet lehetőségének ismétlődő motívumain túl pedig fellelhető még egy jellemző vonulat az írásokban: az ember végtelen magányában és kiégettségében a szerelem, egy valódi boldogság magvát hordozó pár megtalálásának ajándéka. A nem pénzen vett, hanem kölcsönös örömön, bizalmon és törődésen alapuló emberi kapcsolat mélysége. Emiatt azzal a gyanúval kell, hogy éljek, hogy ez a pöfögő, keserű író a lelke mélyén megmaradt romantikusnak. Vagy inkább amolyan romantikus-realistának – merthogy illúziói nincsenek a boldogság tűnékeny mivoltát illetően. De ettől romanticizmusa nem csorbul, sőt hitelessé válik.

Houellebecq képtelen az életéről mesélni

Michel Houellebecq írásait olvasva óhatatlanul is felmerül az életrajzi összecsengések lehetősége. Az író életéről hiteleset azonban keveset tudhatunk. Egy a BBC-nek adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy sohasem volt képes igazán mesélni az életéről, mert olyankor mindig azon kapta magát, hogy hazudozni kezd. Megjelent ugyan róla egy biográfia, de minden barátját és ismerősét mérgesen árulónak titulálta, aki bármit is hajlandó volt nyilatkozni vele kapcsolatban, segítve ezzel a Denis Demonpion által írt életrajzi könyv létrejöttét.

Talán röviden, és főleg saját bevallásai alapján elmondható, hogy nehéz gyermekkora, sőt nehéz élete volt. 1958-ban (bár feltételezése szerint 1956 sem kizárt) született Réunion-szigetén, aneszteziológus anya és magashegyi túravezető apa fiaként. Szülei, már csecsemőkorában elhanyagolták, lényegében a nagyszülei nevelték fel. A kiskorától kezdve különleges intelligenciát és érzékenységet mutató gyermek egész életére súlyos bélyeget nyomott az elsősorban anyai szeretet iránti mérhetetlen, beteljesületlen vágy. Kifejezetten csúnya, rossz fizikumú, magányos gyereknek tartotta magát, aki végtelenül ügyetlenül volt a nőket illetően. Házassága kudarc volt, válással végződött, egy gyermeke született: Étienne. Végzettségét tekintve agrármérnöki diplomával rendelkezik, ezentúl filmes tanulmányokba is kezdett, melyet soha nem fejezett be.

Formálódó informatikai karrierje mellett verseket, regényeket kezdett írni, melyekre sokáig nem figyeltek fel. Regényei közül az Elemi részecskék (1998) hozta meg számára a széleskörű elismertséget, ezt követte a Csúcson (2001), az Egy sziget lehetősége (2005), amelynek filmváltozata is elkészült, majd 2010-ben a Térkép és tájjal kiérdemelte a neves Goncourt-díjat. Mindemellett verseskötetei, esszéi, tanulmányai, dalszövegei, dalai is napvilágot láttak. 2000-ben a Flammarion kiadónál megjelent a Lanzarote című kisregénye, mely frissen, a könyvfesztiválra jelent meg magyarul Tótfalusi Ágnes fordításában.

Kunt Anna

Kritikánk az író A térkép és a táj című, Goncourt-díjas könyvéről. 

Michel Houellebecq-kel a budapesti könyvfesztivál keretében a Millenárison személyesen is találkozhatnak az olvasók. Az író április 19-én és 20-án is dedikál (pénteken 17 és 18 óra között, szombaton 17.30 és 18.30 között a Magvető standjánál). Szombaton 16 órától pedig fordítójával, Tótfalusi Ágnessel és Horváth Krisztina egyetemi docenssel beszélget az Osztovits Levente teremben.