„Sötét az ég, dúl már a vihar,/ Veszélyben van a hon, a magyar,/ Gaz pártütők veszett csordája/ Romlásunk már régen munkálja.// Hóha megállj! nem megy ez tovább,/ A magyar faj tán nem délibáb,/ Vér, nem savó foly még ereibe,/ Fegyvert ragad vitéz kezibe.” – írta Szakál Lajos 1848 szeptemberében a Békési toborzó című versében. Talán nem véletlen, hogy költőként nem igazán tartjuk számon az egykori megyei főjegyzőt, aki még emléktábláját is csak annak köszönheti, hogy Petőfi nála töltött néhány órát. Az épület, amelyben Szakál Lajos lakott és ahol 1849 júliusában Petőfi megszállt, az 1870-es átalakítás óta nem létezik, a helyén, a Jókai utca. 4. alatti Ladics-féle házon a fenti emléktábla őrzi Petőfi Gyulán töltött néhány órája – és egy valamikori kis költő – emlékét.
1849 tavasza meglehetősen keserű volt Petőfinek. Bem József tábornok Petőfivel lefordítatta a Vécsey Károly vezérőrnagyot – a később utolsóként kivégzett aradi vértanút – mulasztással vádoló iratát. Vécsey áprilisban nem teljesítette Bem utasítását azzal az indoklással, hogy hadteste nincs Bem parancsnoksága alá rendelve, ezért nem engedi, hogy a tábornok által kért alakulat elállja a menekülő császáriak útját. A levél fordítása megjelent a Honvéd című lapban.
Bem május 3-án Temesvár alatt őrnaggyá nevezte ki Petőfit. Amikor a tábornok a költőt május elején Debrecenbe küldte futárként Kossuthhoz és Klapkához, ott szemráhányásokkal fogadták, mert azt hitték, Petőfi fogalmazta a Vécsey elleni vizsgálati kérelmet, amely az amúgy is nehéz forradalmi időkben csak még több kellemetlenséget okozott. A megvádolt Petőfi lemondott őrnagyi rangjáról, fizetésétől elesve pedig újra pénzhiánnyal küszködött, a Bemtől kapott lovat el kellett adnia. Május 7-én kapta meg apja halálhírét, Pestre utazott, május 17-én anyja is elhunyt. Júniusban, az orosz beavatkozás hírére, Kossuth kérte Petőfi segítségét a főváros mozgósításában. Miután a kormány július elején elmenekült Pestről, Petőfi családjával elindult Mezőberénybe – ahogy Arany Jánosnak írt levelében fogalmazott – „azon óhajtással, vajha soha többé a nyilvános életnek még csak küszöbére se kényszerítene sorsom”.
Petőfi július 5. és 18. között Mezőberényben tartózkodott, innen ugrott át pár óra erejéig Gyulára, a visszaemlékezések szerint azért, hogy tájékozódjon az országos eseményekről. Szakál Lajos (1816-1875) megyei főjegyzőnél, amatőr költőnél szállt meg, akinél éppen ott tartózkodott unokatestvére, Sárosi Gyula, az Arany Trombita című pamflet szerzője. A helyi hagyomány szerint a három költő éjfélig beszélgetett a haza sorsáról. Czeglédi Imre Petőfi Gyulán című tanulmánya szerint Petőfi a városban részt vehetett és felszólalhatott a július 9-i állandó bizottmányi vagy a július 10-i védbizottmányi ülésen – ellentmondva ezzel az Aranynak írt soroknak.
Szakál Lajos a mezőberényi gimnáziumban, majd a debreceni kollégiumban tanult, a jogot pedig Eperjesen végezte el. Joggyakornok lett Gyulán és Pesten. Eperjesi barátai nyerték meg a népies költészetnek. 1839-től a pozsonyi országgyűlésen Wenckheim Béla követ joggyakornoka volt. 1840-ben ügyvédi vizsgát tett, ettől kezdve Békés vármegye szolgálatában állt, 1868-ig Gyulán élt és dolgozott. 1843-tól aljegyző, 1848-1849-ben főjegyző. A szabadságharc után nem viselt hivatalt. 1865-ben Békés város országgyűlési képviselője. 1868-tól szülőföldjén gazdálkodott. Népdalait az 1830-as évek második felének és az 1840-es évek folyóiratai közölték.
