Elsőként Lili jött, aztán Eszter, Gréta, majd Petra, Sára, Adél és végül Juli, aki maradt is. Grecsó Krisztián új regénye, ennek a hét szerelemnek a története, melyek a főhőst, Darut óvodás korától egészen érett férfi létéig alakítják, befolyásolják. A főhős személyiségét előző könyvében, a Mellettem elférszben is több elbeszéléssel kialakító Grecsó most a szerelmeket használja Daru megismertetésére, aki a kísérletnek hálás alanyává válik, és szelíden tűri, hogy az író lerántson róla minden réteget, és eljuttassa az olvasót arra a szerelmekkel kövezett kötött pályára, amin Daru kiskora óta megy saját maga után.

Grecsó könyve ismét nagy mértékben önéletrajzi ihletésű, sőt, talán azt mondhatjuk, hogy ez az eddigi legszemélyesebb könyve, hiszen a történetek is most a leginkább személyesek. Ezúttal nem a szomszédokkal vagy a felmenőkkel, rokonokkal esnek meg a leírt esetek, hanem magának a főhősnek a legintimebb pillanatait ismerhetjük meg. A távolságteremtés azonban ügyesen működik: az olvasó akár az E/3-as elbeszélő, akár az intim helyzetek kényelmes arctalanságának érdekében képes függetleníteni a főhőst a szerzőtől. A fiktív és valóságos elemek olyan ügyesen simulnak össze, hogy képtelenség meghúzni köztük a határvonalat, és ez rendben is van így. A regénynek ahhoz, hogy működni tudjon az olvasóban, szüksége van arra, hogy ne Grecsó Krisztiánról szóljon, hanem egy ismeretlen, sokszor esetlen srácról, akit az olvasó az elbeszélt történetek alapján maga formál és gyúr képzeletbeli karakterré.

Daru gyerekkorában egy sikeres rotakapálás után elhatározza, hogy a viharsarokbeli falu nem elég neki, el fog innen menekülni. El a fóliasátraktól, a részeges apjától, el az általános iskolai osztálytársaktól. Ez viszonylag könnyen és gyorsan sikerül neki, a puszta vágy a szabadulásra hajtja át más városokba, életekbe, és tereli egyik kapcsolatból a másikba. A konkrét, fizikai helyváltoztatáson kívül a főhős még rengeteg módon mozdul előre. A Megyek utánad ennek a mozgásnak az őszinte és intim regénye. Ritka az, hogy egy férfi főhőst ennyire lemeztelenítsenek az olvasó előtt – „a folyton képzelgő, mindent megszemélyesítő” Darunak, ahogy ő mondja, női lelke van. A könyv leírásai pontosak, részletesek, néha ezerszer átgondolva túlmagyarázottak, néha meglepően nyersek, mondatai és szituáció gyakran elképesztően erősek. A regénybeli történéseket nem is a szereplők cselekedetei mozgatják, sokkal inkább a gondolatvilág, amit Daru köréjük alakít. Narrálásában a cselekményről alkotott véleménye sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint az esemény vagy a párbeszéd maga. És pont ez az, amiért a Megyek utánad alapkoncepciója, a szerelmeken keresztül elbeszélt élettörténet működni tud: az olvasó birtokában van mindannak a gondolatnak, amit Daru hangosan sosem vagy alig mondott ki. Az olvasó megismerheti Daru motivációit, vágyait, akaratát, amiért a lányok csak örök veszekedésekben rimánkodnak.

Épp ez adja a könyvet leginkább feszítő ellentmondást is: az olvasó hallja Daru véleményét, tudja, mit akar, az éppen aktuális lánynak azonban nagyon kevés esélye van erre. A szövegszinten is életre hívott külső és belső Daru folyamatos harcban áll egymással egészen addig, amíg a fiút a regény vége felé el nem éri a felismerés, hogy nem csak tanúként nézheti a saját életét, hanem tevékenyen alakíthatja is. Megőrizheti és építheti saját magát anélkül, hogy ezzel kockáztatná a szerelmét, és nem a százszázalékosan átadott döntési szabadság a legszebb gesztus, amit egy kapcsolatban gyakorolhat. Ironikus módon persze ezt is egy lány mellett érzi meg, ráadásul a Micsoda nő megnézése vagy meg-nem-nézése a tét.

Az utolsó lány, Juli, aki akár a könyv címzettje is lehetne, írja felül Daru minden kapcsolatát. Csendesen megérkezik a már beérkezett könyvtáros életébe, kellő mértékben feldúlja azt, meghallgat minden történetét és elfogadtatja az addigi szerelmeket vele, és megtanítja neki, hogy nem kell, hogy az apa által szavalt Nagyon fáj igaz legyen. A szerelemnek nem mindig kell fájnia. Semmiképp sem ez a legerősebb történet a könyvben, de ez hordozza magában a legfontosabb tanulságokat. A könyv egészéhez képest meglepően gyors is. Mintha attól a ponttól kezdve, hogy Daru megtanul dönteni és beismerni a múlt kapcsolatainak jelentőségét („Ez a sok szerelem mind én vagyok.”), a könyv elbeszélnivalója önmaga számára válna súlytalanná. Meg sem közelíti a még megfelelő szavak hiányában pontosan le sem írható Lili-történetet vagy az Eszter-történetet, ahol az amúgy gyakran erőtlenné analizált érzések helyett a legnagyobb boldogságot és a legnagyobb fájdalmat is megéli Daru. Utóbbi történetnél érezhető leginkább a grecsói nyelvezet vizualitása is: a mondatok szerkezete pontosan képezi le Daru hangulatát, a rövid tőmondatok sűrű villódzása és az idősíkok gyakori és összefüggéstelen váltása filmszerű pontossággal ábrázolják a depressziós állapotot.

A Megyek utánad pontosan illeszkedik a Grecsó-regények sorába. A helyszínek, motívumok és szereplők áthallása mellett az új regény képes az előzők érzelemvilágát is megidézni, a bájos, kedves férfi-történetek itt is a lélek szintjén működnek igazán. De Daru története az eddiginél nagyobb bevonódást enged az olvasónak a regénybe, hiszen a férfi szerelmiélet-történetét olvasva nehéz megállni, hogy ne élje át újra a saját béna próbálkozásait, tehetetlen fájdalmait vagy vízparti szerelmeit.

Interjúnk a szerzővel itt olvasható.

Grecsó Krisztián: Megyek utánad,  Magvető Kiadó, 2014, 304 oldal, 3490 Ft