A Five szerzője már rögtön a saját (ál)névválasztásával és címadásával idegen világokba kalauzol bennünket. A borítót szemlélve és a fülszöveget olvasva fel sem merül bennünk, hogy ez egy magyar ifjúsági regény lenne, – főleg a gyerekek neveit olvasva – sokkal előbb tippeltem volna skandináv származásra. Azonban a Five magyar szerző regénye, írója pedig, a sejtelmességet otthon hagyva, ott ült a XX. Nemzetközi Könyvfesztiválon szemtől szemben a közönségével. Bár ezek után funkciótlannak tűnik ez a kezdetektől tartó homályosítás, arra mindenképp jó, hogy megadja a könyv alaphangulatát. Azonnal tudjuk, hogy ez most nem egy földhözragadt regény lesz. Azt viszont még nem tudjuk, hogy mennyire nem.
A történet alapja (ahogy nagyjából minden a könyvben) roppant egyszerű. Ehnaton fáraó készített egy medált, amellyel el lehet venni az emberektől a fényt. Az ékszer sokáig nem jelentett különösebb veszélyt, őrző-védő rendszerek épültek ki a védelmére, de a regény idején, a belharcoktól szenvedő párhuzamos világ ördögien gonosz királynője, Shamala szemet vet rá. Az emberek világában a nyakék épp egy kislány, Yeni nyakában jár (a védő testület, a Szindikátus hibájának köszönhetően), és mikor őt elragadják a másik világba, utána megy öt, véletlenszerűen összeakadt kamasz is, hogy megmentsék őt.
A könyv legjobb húzása mindenképpen a gyerekcsapat összeállítása. Mindegyikőjük külön egyéniség, különböző motivációkkal, de mind azonos elvek mentén harcolnak. Jauns (akinek a nevéhez egyértelműen kapcsolódik a Janus nevet terhelő kétarcúság, kiismerhetetlenség hagyománya, bár erre ebben a könyvben semmi egyéb nem utal), Nuwe és Yeni árva gyerekek, akik egy meglehetősen sablonos árvaházban kénytelenek élni. Napjaikat egy gonosz, pénzéhes igazgató, Harragh úr és egy kiöregedett bokszoló nevelőtanár, Munk keseríti meg, a körülményeket csak a jóindulatú Rose nevelőnő jelenléte teszi egy kicsit elviselhetőbbé.
A felmentő sereghez, az árvák mellé csatlakozik még Berria és Baru is. Utóbbiak a Szindikátus-tag apjuk hibáját akarják jóvátenni, aki nem ügyelt eléggé a nyakláncra. Berria és Baru gazdagsága élesen szemben áll az árvaházi gyerekek szegénységével, azonban erre az erőltetett, a cselekmény szempontjából mellékes ellentétre mindig inkább az elbeszélő igyekszik felhívni a figyelmünket, mintsem a gyerekek maguk. Ők sokkal inkább koncentrálnak a barátságra, érzelmekre és a bátorságra az anyagiakkal szemben. És ennek (olykor bárgyú mondatokban) hangot is adnak: „Mert a szív erősebb az észnél! Azért mert széppé teszi azt, amink van, visszaadja, amit elvesztettünk, és megajándékoz azzal, ami eddig nem volt a miénk” – mondja lelkesen a kis tizenéves Nuwe.
Ezek a teljesen környezetidegen, a mese világába nem, esetleg egy füveskönyvbe vagy romantikus regénybe illő mondatok amúgy is gyakran szakítják meg a regény szövegét. Érthetetlen például, hogy egy ifjúsági regény gonosz főhősének szeméből miért árad tüzes szenvedély imádott királynőjének dekoltázsa láttán. Persze, értik ezt a kamaszok, efelől nincs kétségem, és gondolom olvastak is már ilyen szavakat leírva, de ebben a meseszerű, gyereknyelven íródott regényben egyszerűen nincs helyük.
A célközönség meghatározása egyébként is problémás: bár a cselekmény egyszerűsége kisebbeknek is befogadhatóvá teszi a történetet, néhány helyen meglepően durva agresszióval is találkozunk. Az még hagyján, hogy annak, aki belép a kriccsek földjére, egy griffmadár marja a nyakába a kriccsek jelét, de Shamala többször kínozza meg a regényben egy-egy alattvalóját a szöveg által addig nem előkészített, véres, kegyetlen módszerekkel.
A Five-ot olvasva az embert végig kísérti a „mintha ezt már olvastam volna valahol” érzés. A regénynek szinte minden egyes elemével találkozhattunk már más alkotásokban. A gonosz királynővel szembeszálló Karhan egy az egyben Robin Hood karakterét kölcsönzi. A könyv csodálatos lényei ismert mitológiai alakok. A párhuzamos világ egy egyszerű fantasy terep, parasztokkal, királysággal, lovaskocsikkal, üldözött boszorkányokkal és varázslókkal. A királynő által áhított ékszer, amivel hatalmat is szerezhet magának, rögtön A Gyűrűk Urát idézheti az eszünkbe. A Szindikátus pedig bármelyik szabadkőműves regényben megállná a helyét. Azonban a rengeteg, már-már klisészerű elemet egyszerre befogadva azt is érezzük, hogy egy teljesen hiteles és következetes világ épül fel a szemünk előtt.
Arthur Madsen tehát mindeféle újítás nélkül, csupán az irodalmi kirakó egyes darabjait a megfelelő helyre rakva alkotta meg saját regényének világát. Az elemek jól működnek együtt, bőven lehet rájuk még több részt is alapozni. És amúgy sem fért bele még temérdek fantasy elem Madsen első könyvébe.
Arthur Madsen: Five, Scolar, 2013, 240 oldal, 2950 Ft
