Émile Ajar regénye a Salamon király szorong vacak regény. Miért lenne jó egy könyv csak azért, mert a szerelemről szól, és a végén a delikvensek ráadásul jól egymáséi lesznek? Semmi vér, gyilok, dráma, drog? Ajar regénye nagyon jó könyv. Jóval többről szól, mint a szerelem, és a hepiend sem úgy hepiend. És nem kell bele se vér, se gyilok, se dráma, se drog. Csak jó mondatok.
Ajar (pontosabban, ki ne tudná, Romain Gary) könyvében pedig csak úgy tobzódnak a jó mondatok. Kiválóan olvasható, igen szellemes könyv a maga több mint 300 oldalával úgy, hogy igazából semmi sem történik a regényben. Az a semmi pedig összefoglalható a szöveg egyetlen mondatával: „Énszerintem nincs annál jobb, mint ülni a sötétben, és röhögni, attól megkönnyebbül az ember.” (236.o.)
Párizsi Nietzsche
A Salamon király szorong ugyanis a sötétben röhögés könyve. Szellemes, humoros és könnyed szöveg a legsúlyosabb kérdésekről, Isten hiányáról és a halálról, továbbá a szerelemről.
A könyv főhőse-elbeszélője Jeannot, aki nem szereti a nevét, mert mindig lenyuszizzák, világtörténelmi találkozásban, pontosabban csodában részesül. A szótárakat bújó taxisofőrt ugyanis felkarolja a 84 éves Solomon Rubinstein, a könyv igazi hőse és középpontja, és beveszi Jóakarat S.O.S nevű cégébe. Jeannot elbeszélése a továbbiakban erről a munkáról, pontosabban Salamon király alakjáról és gondolatairól szól, mindezek pedig az elbeszélő alakjában és reflexióiban tükröződnek tovább.
Salamon király ugyanis egyfajta párizsi Nietzscheként rádöbben, hogy Isten halott, vagy csak elhúzott melegebb tájakra itt hagyva ezt a legjobban totális csődként jellemezhető világot: „Csakhogy sokkal egyszerűbb dologról van szó, Aline. A tehetetlenségről. Az igazi, totális tehetetlenségről, amikor állandóan csak elhaló, kihaló hangokat hallasz a világ egyik sarkától a másikig. És jön a szorongás, a Salamon király szorongása, a szorongás a miatt a Másik miatt, aki a távollétével tüntet, és felőle nyugodtan felfordulhatsz, mert ő senkin sem segít.” (267.o.)
Minden hiábavalóság
Salamon király neve és alakja persze az Ószövetségből kerül a regénybe, és erősen utal egyrészt a salamoni bölcsességre, másrészt a Biblia talán legkomorabb, legsúlyosabb könyvére, a Prédikátor könyvére, aminek híres sorait, a „Minden hiábavalóság!”-ot még az is ismeri, aki soha nem vette kézbe a Bibliát.
Ajar Salamon királya és Jeannot azonban a maguk részéről nem nyugszanak bele az elcseszett teremtésbe, isten olajra lépésébe, saját kezükbe veszik a dolgokat. Megbütykölik, végigbarkácsolják a világot, helyretolják a világ szekerét. Legalábbis megteszik azt, amit megtehetnek, pénzzel, szeretettel, erővel, munkával, szavakkal segítenek minden rászorulónak.
Salamon király erőfeszítése, harca azonban a halál ellen is szól, nem nyugszik bele a korába, úgy tesz, úgy akar élni, mintha halhatatlan lenne. Tudja, amit tudnia kell, hogy nincs remény, mégis nekifeszül a kétségbeesés falának és megpróbálja ledönteni. Ahogy Aline, Jeannot barátnője mondja: „Tudom, hogy az agy csődöt mondott. Minden rendszer csődöt mondott, legkivált a sikeresek. Tudom, hogy a szavak csődöt mondtak, és megértem, hogy eleged van belőlük, megpróbálod meghaladni őket, saját nyelvet alkotsz magadnak. Lírai kétségbeesésből.” (266.o.)
Szembenézni Isten hiányával
Salamon király 20. századi Hamletként próbálja helyretolni a kizökkent időt, főképp mások kizökkent idejét, ahogy Jeannot is, egyikük sem törődve saját boldogságával. Keserű, de boldog felismerésük, hogy ezt így nem lehet. Nem lehet általában szeretni, humanizmusból, ahogy Jeannot teszi, aki jótékonykodásában odáig megy, hogy lefekszik a 64 vagy 66 éves Cora Lamenaire-rel, akit Salamon király ajánl figyelmébe, és akiről kiderül, valójában Salamon király szerelme. Súlyos múlt köti őket össze.
A Salamon király szorong a világjobbító vonal mellett a szerelem regénye. A könyvet egy ponton túl szinte egyetlen téma uralja, a Salamon király és Cora közötti feszültség, és Jeannot erőfeszítései, aki megpróbálja bevarrni a sebet, és rádöbbenteni a nagy világjobbítót, hogy a legfontosabb, ha először saját sorsán jobbít. Ha nem kompenzál, hanem szembenéz nemcsak Isten hiányával, hanem saját sorsával, elmulasztott lehetőségeivel, ki nem mondott érzelmeivel is.
A vége cukrosnak is mondható
A könyv persze azért jó könyv, mert bár a vége cukrosnak is mondható, hiszen senki sem hal meg és mindenki boldog lesz, de a felvetett kérdések továbbra is kérdések maradnak. A zárlat nem válaszolja meg és nem oldja fel a könyv egyetlen súlyos kétségét, kérdését sem. A sötét sötét marad, Isten nem jelenik meg fehér lovon és nem tesz helyre semmit. Az ökológiai katasztrófa nem tűnik el. Az elhaló, kihaló hangok nem halkulnak el. De pár ember azért még boldog lehet, boldog lesz. Csak úgy.
A regény súlya különösen akkor látható, ha tudjuk, írója öngyilkos lett. Egy évvel azután, hogy második felesége, Jean Seberg is önkezével vetett véget életének.
Ezért érdemes megfontolni azt (az ugyancsak vérlázító giccset természetesen), amit Jeannot mond: „Tartson ki, Salomon úr! Higgyen hát nekem, tán késő lesz holnap, éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő.”