A skandináv krimi köztudomásúan sötét, borongós és gyakran politizál. Ha direktben mégsem, fontos társadalmi kérdéseket akkor is feszeget. A műfajjal a moralista Henning Mankell révén ismerkedtem meg, akinek hőse, Kurt Wallander messziről emlékeztetett Raymond Chandler Phillip Marlowe-jára. A Mankell-kötetek hangulatában is volt valami ilyesmi, úgyhogy a szerzőnek nyert ügye volt nálam. Később jöttek sorban a többiek, az izlandi Arnaldur Indridassontól a norvég Jo Nesbón át a svéd Stieg Larssonig – utóbbit mindenki ismeri, aki kicsit is figyelt arra, ami az irodalomban és a filmben az utóbbi egy-két évben történt.

A szintén sokszorosan díjazott Nesbo szövegei sok tekintetben hasonlítanak Larssonéira. Elsősorban azért, mert őt is egyszerre izgatja a történelem és a jelen. Legsikeresebb műveiben ügyesen nyúl vissza akár a második világháború nehezen emészthető és máig ható borzalmaiig, évtizedeken át ívelő sztorikat szerkeszt, és nemcsak az időben merül el, mélyre próbál ásni az emberi lelkekben is.

A magyarul 2011 végén megjelent Fejvadászok kicsit más, mint a Vörösbegy vagy a A megváltó (itt írtunk róla), és nemcsak azért, mert ebben a kötetben nyoma sincs Harry Holénak, a jóravaló, de esendő nyomozónak. Ezúttal mintha a műfaj évszázados szabályainak mindenben megfelelő, hibátlanul szerkesztett krimit szeretett volna írni Nesbo, tele tipikus karakterekkel, különös kanyarokkal, apró, de hatásos trükkökkel.

A hős, Roger Brown fejvadász Oslóban, ő a legjobb, ha ki kell választani a legalkalmasabb vezetőt egy fontos cég élére. Csakhogy ez sem elég neki, a vágyott luxushoz kevés a pénz, amit keres. Hogy több legyen, értékes festményeket lopkod gazdag ügyfelei otthonából – egészen addig, amíg kemény ellenfélre nem akad. Az olvasó elbíbelődik egy darabig, amíg rájön, az sem tiszta, ki talált rá kire, az meg pláne nem, hogy ki az üldöző és ki az üldözött. Bónuszként a könyv feléig-kétharmadáig azonosulni sincs kivel, a fene sem tudja, melyik figura érdemelné meg az olvasó szimpátiáját.

A skandinávok elkényeztettek bennünket az elmúlt fél-egy évtizedben, a remekművek átlagához képest viszont könnyedebb, tétnélkülibb könyv a Fejvadászok. Olvasni azonban jólesik ezt is, van sodrása a sztorinak, és nincs híján a valóban váratlan-meghökkentő fordulatoknak. A súlyos tanulságokat meg legfeljebb levonjuk máskor.

Jo Nesbo: Fejvadászok, fordította Pék Zoltán, Animus Kiadó, Budapest, 2011, 288 oldal, 2980 Ft

Gazda Albert

Korábban: Jo Nesbo A-tól Z-ig
Nőgyülölő hóember (Jo Nesbo: Hóember)