Fotók: Tuba Zoltán, Origo

Azt gondolta, atombombát farigcsál, amit bedob és beszennyez vele mindent. De rá kellett jönnie, hogy Oroszországban már a buta topmodellek is tisztában vannak a valósággal. Dmitry Glukhovsky (ő ragaszkodik neve angolszász írásmódjához) megszállottja a hanyatló társadalmaknak, Orosz népellenes mesék című könyvével a mai orosz létről és korrupcióról próbál írni. Budapesten mutatta be a könyvet és beszélt nekünk arról, hogyan helyettesítette a vallás Oroszországban a szocializmust; hogy minden tanult ember undorodik a Pussy Riottól; hogyan vált a Putyin-ellenes fiatalság sztálinistává; illetve miért a sci-fi beszél a legjobban az orosz jelenről. Budapest egy atomháború utáni Párizs.

A Metro 2033 című regényedből videójátékot készített a 4A Games. Kipróbáltad?

Igen, játszottam vele, de nem vittem végig. Most viszont úgy tűnik, kénytelen leszek, mert én írom a hamarosan megjelenő folytatás történetét.

A budapesti könyvbemutatón azt mondtad, hogy Budapest egy atomháború után Párizs. Ezt pontosan hogy értetted?

Budapest építészetileg gyönyörű. Fényűző és hatalmas, mégis arányos: igazi birodalmi város. Ugyanakkor egy kicsit elnyűttnek és szomorúnak látom. Bárhová nézek, sehol nem látom friss festés nyomát, olyan, mintha pár évvel ezelőtt háború dúlt volna itt. Nekem nagyon tetszik így, de én egy kicsit megszállottja vagyok a hanyatló társadalmaknak.

Mi az oka annak, hogy úgy döntöttél, az orosz politikai életet humorral és sci-fivel keverve mutatod be?

Ennek két oka van. Az első, hogy a sci-fi a szovjet és kommunista országokban mindig is az egyetlen lehetőség volt az igazság elmondására vagy megszellőztetésére, minden más fennakadt a cenzúrán. A másik ok, hogy a mi valóságunk olyan abszurd, hogy csak humorral is sci-fi elemekkel lehet megmutatni. A politikai rendszerünk egy feudalizmusból és korrupcióból épített piramis. Mindenki elfogadja, majd továbbadja a kenőpénzt az alatta lévőknek. A nagyobb szervezeteink – a rendőrség, a parlament vagy a bíróság – dolgozói a kenőpénzzel a hivatalos fizetésük tíz-, húsz-, harmincszorosát keresik meg. Tudják, hogy ezzel bűnt követnek el, ezért még több embert igyekeznek bevonni a körbe. És amíg tagjai ennek a korrupciós hálónak, addig bármit megtehetnek, amit csak akarnak. Kislányokat gázolhatnak, kurvázhatnak szaunákban, bármit. Teljesen mindegy, egészen addig, amíg a rendszer részesei. De amint ellene fordulnak, elmennek hozzájuk és megmutatják nekik az összes bűnüket . A kislányokat, a prostikat és a kenőpénzt. Sokan gondolják, hogy a korrupció Oroszország politikai rendszerének gyógyíthatatlan betegsége, de tévednek: ez a rendszer maga. A bűnös emberek nagyon hűségesek tudnak lenni. Az egész katolikus vallás is erre épül.

A most megjelent könyved, az Orosz népellenes mesék pontosan ezeket az összefüggéseket, ezt a megtörhetetlen hálózatot dolgozza fel.

A tizenhat különböző történet nem csak politikáról szól, hanem arról is, hogy élnek az emberek ebben a rendszerben, hogy működik a tévé, hogyan segít befolyásolni az emberek gondolkodását. Ebben a kötetben az orosz élet leglényegesebb vonásait foglaltam össze. Persze, humorosak, de valami titkos és félelmetes dologból viccet űzni egy módja annak, hogy megtanuljunk nem félni tőle.

Hogy fogadták a kötetet Oroszországban?

Azt hittem, hogy atombombát farigcsálok, amint aztán bedobok, felrobban és beszennyez mindent. De igazából rosszul időzítettem: két évvel az orosz tömegtüntetések előtt publikáltam. Két évvel később már minden, amit megírtam, amivel vicceltem, amit feszegettem az írásaimban, bekerült a köztudatba. A korrupciót, manipulált televíziót, az elcsalt választásokat és minden mást, topmodellek szájából hallottam vissza. Ma már mindenki mindent tud, még a buta topmodellek is. Elkezdtem írni a könyvem második részét, de aztán abbahagytam, mert túlságosan untatott.

Az oroszországi híreknek csak nagyon kis része kerül be a magyar köztudatba, például a Pussy Riot ügye vagy a melegeket sújtó törvények. Moszkvában élő emberként te miket tartasz a legkriminálisabb pontoknak az átalakuló orosz társadalomban?

A korrupciót, a teljes működésképtelenséget és a főbb állami szerveket, a rendőrséget, a jogrendszert. Ha valakit megvernek, kirabolnak vagy bántalmaznak, akkor nincs kihez fordulnia. A rendőrség egy olyan szervezet, ami csak a saját érdekeit tartja szem előtt, és abból csinál pénzt, amiből csak tud. Pénzért megnyitnak és lezárnak ügyeket, nyomoznak vagy felfüggesztik a nyomozást. Ha ellopják az autódat, és komolyan azt akarod, hogy megtalálják, fizess. De ha megtalálják a tolvajt, valószínűleg ő is fizet, hogy elkerülje a börtönt, szóval neked megint fizetned kell, és ez így megy tovább.

A Pussy Riottól egyébként minden értelmiségi, tanult ember undorodik. De a performanszuk egy mélyen politikai dolog, és egyáltalán nem Putyinról szól. Putyint rengetegen kritizálják, de őt ez nem igazán érdekli. Az igazi ok, hogy a Pussy Riotra ilyen hevesen reagáltak, az az, hogy rávilágítottak egy nagyon fontos dologra: Oroszország kormányának nincs ideológiája. Az előző rendszer ideológiája csődöt mondott, a mostani pedig évtizedekig próbált feltalálni valamit helyette, hogy betöltsék a kommunizmus által hagyott űrt az emberek lelkében. De végül nem sikerült, így a hiányzó ideológiát behelyettesítették a vallással. Ma már úgy használják a templomot, mintha politikai szervezet lenne. A Pussy Riot erre hívta fel a figyelmet, azzal, hogy a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban punkimát tartott. A nemrég újjáépített székesegyházhoz amúgy konferenciatermek, parkoló, buliszobák és boltok tartoznak. Hivatalosan persze nem.

A könyvbemutatón az is elhangzott, hogy Putyin egy nagyon jól megépített brand. Szerinted miből épül fel, és mi tartja fent?

Pontosan nem tudom, talán a karizmája. De az már inkább elenyészőfélben van. Az emberek érzik ezt, és a megítélése egyre romlik. Egyébként azt sem tudom, hogy miért volt jó választás tíz évvel ezelőtt. Egy öreg, részeg, menthetetlen elnököt váltott le, aki már nem lehetett egy új Oroszország arca. Az első években igyekezett az állam tekintélyét helyreállítani, aztán inkább elkezdte az országot a saját cégeként megszervezni. Új szervezeteket és bankokat alapított, a barátait ültette a vezetői székekbe. Most úgy vezeti az országot, mintha a saját tulajdona lenne, ahogy a benne lévő összes alkalmazott is. És ehhez hozzájárul az előbb részletezett feudalista, korrupt piramis is, ami az igazi, működőképes európai modellt helyettesíti, és elveszi az esélyt attól, hogy az ország jó irányba haladjon.

A Protézis című novelládban bemutatod, hogy az orosz fiatalság mennyire áhítja a fejlődést, és milyen könnyen a rabjává válik. Mégis, van bennük bármi nosztalgia a múlt iránt?

Furcsamód rengeteg tinédzser érez nosztalgiát a sztálini idők iránt. Sosem éltek benne, fogalmuk sincs, hogy mennyire borzalmas volt. Egyszerűen tetszik nekik a birodalmi életérzés, és hisznek az orosz mondásban, hogy „ha félelmet keltünk, azzal tiszteletet keltünk”. Romanticizálják az összes traumát. Ezek a kamaszok istenítik Sztálint és a szovjet győzelmeket. És persze nem szeretik Putyint. Nagy rajongásukban elfelejtkeznek a szovjet idők emberáldozatairól, az orosz emberek szenvedéséről. Húszmillió embert veszítettünk el a saját koncentrációs táborainkban, illetve kivégzések és gyilkosságok során. Ha ilyet tapasztalok magam körül, mindig nagyon erős antisztálinista pozíciót veszek fel. Általában iszonyú dolgokat kapok emiatt.