Megérkezünk az étterembe, leülünk az asztalhoz, átesünk a nehézkes rendelésen és elfogyasztjuk az előételt. A vacsorapartnereinkről rengeteg dolgot tudunk meg, köszönhetően Paul Lohman egyes szám első személyű beszámolójának. Az asztalnál ül még felesége, Claire, bátyja, a miniszterelnök-jelölt Serge és az ő felesége, Babette. A gyerekek otthon maradtak. És aztán kihozzák a főételt.
Herman Koch A vacsora című regényének borítóján a homár ollói felett feltűnik egy kérdés: “A gyerekedért bármit megtennél, ugye?” Egy ideig fogalmunk sincs, hogy ez miként kapcsolódik a könyvhöz, aztán az időben előre-hátra ugráló szerkezet visszakanyarodik a kérdéshez.
“A gyerekedért bármit megtennél, ugye?” - Még akkor is, ha megölt egy hajléktalan nőt, megalázott egy hajléktalan férfit, és utána azt kiabálja a mobiltelefonos felvételre, hogy JACKASS? A párok ekkor az erkölcsi dilemma mentén két pártra szakadnak, méghozzá hárman az egy ellen arányban.
Ez a megosztottság érezhetően jelen van a regény kezdete óta: a vacsoraasztalnál felmerülő témáknak különböző olvasatát kapjuk az egyik, illetve a másik oldalról. A társadalmi egyenlőtlenségek vagy a politikai korrektség problémái beleszövődnek a beszélgetésbe, szinte olyan feltűnő módon és annyira listaszerűen összeszedve, hogy rögtön tudnunk kell, az író ezzel csak felkészít bennünket az elméleti kérdések gyakorlatba való átültetésére. Szóba kerülnek Scarlett Johansson mellei, homoszexuális állatbarátok, nő és férfi viszonya (az okos nő megkérdezi a férjét, hogy mit vegyen fel a vacsorához, az ostoba nő azt hiszi, hogy maga is el tudja dönteni).
Miután mindezt megvitatták, előkerül egy sokkal komolyabb kérdés: van-e helye egy fekete fiúnak egy fehér, elit családban?
A felszínes píszískedés után itt éleződik ki igazán a helyzet. Az addigi “ha te a főszereplő mellei alapján ítélsz mesterműnek egy filmet, elég sekélyes vagy” után eljutunk oda, hogy nem “egészséges” az emberekre olyan viselkedési formákat kényszeríteni, melyek nem egyeznek meg eredeti természetükkel. Aminek feketék esetén tudvalevőleg fontos része a puccos autókban feszítés és az erőszakos viselkedés. Serge és Babette ugyanis két közös gyerekük után örökbe fogadott egy Burkina Faso-i fiút, Beau-t, akit kicsi kora óta nevelnek. Paul és Claire ezt mindig is ellenezte, előbbi többször a menhelyről befogadott kutyák veszélyességével érvel a fiú ellen. Persze, az évekkel ezelőtti esemény sebei már jobbára behegedtek, de érezhető, hogy a visszhangja még nem múlt el teljesen.
Ilyen előzmények után jutunk el a nagy vitához, ami a két család egy-egy fia, Rick és Michel tettéről folyik. Paul közvetlenül megismert gondolatai és Serge általa közvetített megfontolásai pontosan körbejárnak egy olyan szituációt, amit az emberek még elképzelni sem szeretnének: mit tennék, ha a gyerekem megölne valakit, akár ha véletlenül is?
A morális dilemmát csak tovább feszíti, hogy Serge komoly esélyese a hét hónap múlva lezajló választásoknak, Paulnak pedig egy olyan öröklött pszichológiai betegsége van, ami miatt látszólag teljesen érzéketlenül viszonyul az emberi élethez, vérhez, húshoz. A betegség pontos nevét és természetét nem ismerjük, de szép lassan egy tökéletesen ellentmondásos férfi képe rajzolódik ki a szemünk előtt: egyrészről látjuk, hogy hihetetlen módon igyekszik a “drága, jó Papának” lenni, másrészről viszont egy hideg, visszataszító férfi marad. Ezzel szokatlan távolság jön létre az egyes szám első személyű elbeszélő és az olvasó között. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre kevésbé tudunk azonosulni Paul gyűlölködő megjegyzéseivel, korlátolt megnyilvánulásaival vagy véres történeteivel.
A többiek karaktere sajnos elég üres marad. Mindent elintéznek azzal a tekintettel, egy olyan mozdulattal vagy egy sóhajjal. A politikus testvér, - bár annál pozitívabb karakternek bizonyul, mint ahogy a regény első oldalain Paul lefestette - megmarad az emberi jogok többnyire üres szócsövének, a morális súlyok emelőbajnokának, aki még a vacsoraasztalnál is kampányol. A két feleség pedig két Feleség. Könnyeznek, támogatják egymást, olvasnak a férjeik pillantásában, aggódnak a gyermekeikért, a háttérből irányíták a szálakat - az erős nők a nagy férfiak mögött. Persze, amikor a férjek megfutamodnak, hirtelen felindulásból megcsavarják az eseményeket.
De A vacsora minden gyengesége ellenére izgalmas regény. A könyvet letéve érezzük, hogy néhány állítás túlzás volt, néhány karaktervonás életszerűtlen, de közelről láttuk, hogyan épül fel a gyűlölet érvrendszere. És aztán remélhetőleg másnap, harmadnap vagy negyednap eszünkbe jut, hogy mi vajon szótlanul mennénk-e el egy az ATM előtt alvó hajléktalan előtt vagy üdvözölnénk-e az új szomszédunkat, ha történetesen fekete, vagy épp roma lenne.
Herman Koch: A vacsora, Európa Kiadó, 2013, 296 oldal, 3490 Ft.
