Paulo Coelho munkásságában eleve van valami pornográf. Lecsupaszított, bombasztikus mondatai, mint „a szerelem nem csak egy érzés: művészet” obszcenitásban megközelítik bármelyik sürgősségi felhasználásra szánt online szexvideót.

Aztán, ahogy idővel mind gyanút fogunk, hogy a kanos vízvezeték-szerelő talán mégsem szerelmes a magányos háziasszonyba, sőt utóbbi esetleg az orgazmust is csak színlelte, két hümmögés után Coelho világmegfejtései is kiüresednek.

A minimál szókinccsel operáló szövegek könnyen befogadhatóak, a bölcsességek pedig éppúgy instant kielégülést és megoldást ígérnek, mint bármelyik pornóipari szakmunkás mozgóképes dokumentumai. Ennek fényében nem meglepő, hogy Az alkimistával berobbant író a felemelő tanulságokkal súlyosbított erotikus regény műfajában is kipróbálja magát.

Berúgja az ajtót, és rögtön a Lényegre tér

A Házasságtörés az üdvözlégy Mária néhány sorával és egy bibliai idézettel kezdődik („evezz a mélyre”, Lukács 5,4), amelyekkel máris megkaptuk a belépőkártyánkat a Coelho-univerzumba. A kontextusából kiragadott evangéliumi félmondat mintha egy önismereti kocsmatúra depresszív szakaszában hangozna el, ahol az asztal körül ülőknek szent meggyőződése, hogy a nagy szavak használatától mondandójuk elvitathatatlan mélységet kap.

A mottó kiválasztása tökéletesen tükrözi Coelho szövegalkotási technikáját. A „szerelem”, „örökkévaló” és társaik egyedül arra szolgálnak, hogy látszatmélységet kölcsönözzenek a kijelentésnek. Nem szorulnak további magyarázatra, konkrétak, mint a szereposztó dívány mellé készített vazelin.

„Az Örök Élet a Szeretet velejárója” – írja a Házasságtörés utolsó oldalain, ahol már annyira elgurult a gyógyszer, hogy a szerző sorban pörgeti az ehhez hasonló hittételeket, a Nagyon Fontos Fogalmakat rögtön nagybetűvel szedve. Berúgja az ajtót, és rögtön a Lényegre tér: a transzcendencia és a pornográfia ilyesfajta összeházasítása kétségkívül egyedülálló a kortárs világirodalomban.

Favágás és análszex

Amellett, hogy bőséggel tartalmaz a fentihez hasonló életigazságokat, a Házasságtörés elviekben erotikus regény, amelynek magánéleti válságba került hősnője a szexuális kalandok és érzelmi pokoljárás után visszatalál a harmóniához.

Mivel egy három sorban letudott, kurta felláció után majd’ százötven oldalt kell várni a következő érdemi szexjelenetre, hamar egyértelművé válik, hogy Coelho válasza A szürke ötven árnyalatára még E. L. James könyvénél is kevesebb szexet tartalmaz. Amiben sikerült felérnie a konkurenciához, az a női alárendeltség ábrázolása: miképp a szado-mazo románcban, a hősnő itt is egy domináns és rideg hím bűvkörében vergődik, az aktusokban könnyedségnek vagy játékosságnak nyomát sem találjuk.

A szex leírásában Coelho ugyanazt a taktikát követi, mint bármi másban: csak szimplán és lényegre törően. Viszont míg a kinyilatkoztatások természetükből fakadóan megkövetelik, hogy szerzőjük kerülje a kétértelműséget – ezért sincs szüksége Coelhónak az említett Lukács-idézet maradékára –, egy erotikusnak szánt jelenetben az érzékeltetés és az árnyaltság teljes hiánya épp az erotikát gyilkolja meg.

Paulo Coelho

A lehető legbumfordibb pornó felségterületén járunk, hiába olvassuk a főszereplő életének egyik legszenvedélyesebb kalandját, a szállodai szobában kipróbált análszex ebben a formában valójában unott favágás, ahogy a vég nélkül darált bölcsességeket is nehéz máshoz hasonlítani.

Humbugfilozófia

Bár erotikus tartalmai bőven a műfajtól elvárható mennyiség alatt maradnak, a Házasságtörés a másik vonalon még villanthatna. A boldogtalanság elől szexuális kicsapongásba menekülő feleség témájával Coelho egy évszázados irodalmi hagyományt idéz fel, és talán nem is lenne teljesen érdektelen, hogy Az alkimista önbeteljesítést hirdető humbugfilozófiája mit tud kezdeni olyan dolgokkal, mint az elidegenedés és a depresszió.

Ezzel persze a léc is magasabbra került: míg műfaját tekintve Az alkimistának olyan előképekhez kellett felnőnie, mint Richard Bach vagy James Redfield, a Házasságtöréssel a szerző Flaubert és Richard Yates felségterületre tévedt.

Az kevéssé meglepő, hogy a probléma háromszáz oldalnyi csócsálása után Coelho a szokásos semmitmondásig jut (szerelem, örökkévaló, ilyesmi), az viszont sokkszerű élmény, mennyire képtelen a közhelyeken túl érzékeltetni hősnőjének szenvedéseit.

A Házasságtörés nem elsősorban azért unalmas olvasmány, mert kevés benne a szex, hanem mert a felütés után újra és újra ugyanazokat a köröket futja. A főszereplőtől ugyan nem várhatjuk el, hogy depressziója ellenére a dobozon kívül gondolkodjon, de fejtegetései Genfről, családról és magányról önismétlésben túltesznek bármelyik lehasznált pornókazettán, amit sem nyelvi, sem gondolati cizelláltság nem ellensúlyoz.

Életvezetési tanácsok pár deka kokain mellé

Szerencsére néhány mellékszereplő a figura a segítségére siet, akikről azonban hamar kiderül, hogy valójában csak a szerző szócsövei, és gondolatmagvaik elszórása után lelépnek a színről. A regény életszerűségére jellemző, hogy főszereplőnk egy leszólított drogdílertől is életvezetési tanácsokat kap a pár deka kokain mellé, hiszen ahogy a pornószereplők, úgy Coelho karakterei is mindig ugyanazt akarják, tudniillik a világról okoskodni.

A Házasságtörés végére megtanuljuk, hogy a depresszió és a szeretethiány a lehető legnagyobb szopás, de az ejtőernyőzés segít újra eggyé válni az univerzummal. Csak éppen szopásról és szeretethiányról még egy véletlenszerűen kiválasztott castingvideó is hitelesebben beszél.

Sepsi László