Bánó András nekiesett egy kazettás magnóval Kövesdy Pál műgyűjtőnek, született 21 kazettányi interjú, majd abból 157 oldalnyi valóban észbontó szöveg. Észbontó az elmesélt események mennyisége tekintetében, egyébiránt könnyed, felejthető csevej, a feltárt élet- és intellektuális anyag mélysége pedig figyelemreméltóan hiányzik. A könyv pár órányi letehető izgalmat kínál, ám nem zárjuk ki, hogy megtalálja célközönségét egy álmosító vonatúton vagy egy forró strandon. Ha lenne olyan műfaj, hogy unalmas ponyvadokumentumregény, akkor ez a könyv a műfaj jeles darabja lenne.

A könyv egy felemelkedés történeteként van pozícionálva, egy klasszikus, unalomig elcsépelt sémát követ: Magyarországról, a történelem viharain, háborúkon, börtönökön át a világhír, az amerikai álom felé, majd vissza, megdicsőülve a szülőhazába. A pompás bumeráng-történet folyamán bepillantást kellene nyernünk egy családtörténet kulisszatitkaiba, a történelem brutális fogaskerekei közé esett család és főhősünk sorsának szerencsés, avagy szerencsétlen alakulásába, majd a csodás szabadulásba, a tehetség kibontakozásába és a megérdemelt jutalomba, a műgyűjtői karrierbe és annak hátterébe. Mindezt természetesen látszólag megkapjuk, csak minden egyéni íz, mélység nélkül, címszavakban.

A regény egy élet felületének pár jól szabott részletébe enged bepillantást. A mű egy felületes és felejthető, kicsit naiv kávéházi csevegésre emlékeztet a régmúltból. Az elmesélt élettörténet egy többé-kevésbé tehetséges üzletember kezdeti hányattatásainak, majd szolid üzleti sikerének a története. A kor ismert szörnyűségein (munkaszolgálat, világháború, málenkij robot, ÁVH-börtön, 1956 utáni emigráció) átbukdácsoló Kövesdy, aki operaénekesnek készült, és ebből próbált megélni, egy váratlan fordulat után elkezd képekkel üzletelni. A kezdetben kissé homályos, és rossz képekkel való bizniszelés beletorkollik a magyar avantgárd képek dicséretes felfedezésébe, gyűjtésébe és bevezetésére a műkereskedelmi piacba.

A könyvből megtudjuk, hogy valószínűleg Kövesdy apja miatt lett Horthy Miklós kormányzó Magyarországon; hogy Karinthy Gábor „amúgy klinikai őrült volt”; hogy a másik Karinthy, a Ferenc egyszer vízipólózás közben megfogta az elbeszélő tökét; hogy Karády „egyébként szédületes nő volt”; hogy József Attila volt idő, „amikor egy csőszkunyhóban lakott”; és a Baumgarten-díj átadására egy hölgy hálóingéből készült gallérú ingben ment. Olvashatjuk Kövesdy Pál figyelemreméltó reflexióját az 1956-os forradalom harcairól: „Én nem szerettem azt, ha fegyver van hozzá nem értőknél, mert az emberek nem tudják, mire is kell használni a fegyvert.” Továbbá pár mérsékelten maró megjegyzést a magyar emigrációban uralkodó kedélyes (értsd: gyilkos, intrikus) légkörről.

A műkereskedelemmel foglalkozó fejezetek a sima megélhetési üzletelés, a kis stiklik, majd a nagyobb üzletek mentén bonyolódnak, minden tanulság, érdekesség vagy mélység nélkül.

Az élettörténet végén a főhős hazatér, majd csodálkozásának ad hangot, hogy szakértelmére senki nem számít, és teljes érdektelenség fogadja.

Bánó András: Észbontó élet. Kövesdy Pál regényes története, Scolar Kiadó, 208 oldal, 2999 Ft.