Sok jó krimi jelent meg az évben, nem egyszerű kiválasztani az öt legjobbat. A norvég Nesbo-nek két Hole-regénye is kijött idén, folytatódott a magyar krimi felélesztőjének, Kondor Vilmosnak második világháború éveiben játszódó magyar noir-sorozata, új könyve jelent meg a norvég krimikirálynő Karin Fossumnak, és megismerkedhettünk Kurt Wallander fiatalkori kalandjaival. De ha csak ötöt kell mondani közülük, mi ezeket választjuk. A legjobbak. 

5. Arnaldur Indridason: Hidegzóna

Minden túlzás nélkül ki jelenthetjük: újabb személlyel bővült a világ leghíresebb (és legszeretettebb) detektívjeinek panteonja. Az újonc nem más, mint Arnaldur Indridason figurája, a Reykjavíkban tevékenykedő Erlendur nyomozó (nevét Erlendürnek kell ejteni) A nagy elődök során végigtekintve az izlandi detektív alakja és jelleme leginkább a francia Maigret felügyelőével rokon: Maigret-hez hasonlóan Erlendur arcát sem ismerhetjük meg. Testmagasság, öltözködés, alkat, hajszín - minden megvan, kivéve az arcot. Ez a fogás, miként Simenon esetében - aki azt állította, hogy Maigret arcáról "egyszerűen nem volt elképzelése" -, feltételezhetően itt sem véletlen. Körülményeit tekintve viszont Erlendur éppen Maigret fordítottja. Az izlandi nyomozónál szó sincs nyugodt, polgári háttérről és megértő feleségről. Erlendur húsz éve elvált, volt felesége azóta is gyűlölködik, gyerekei drogosok, ő maga pedig egyedül él egy lerobbant lakásban. Negyvenes, magányos férfi, aki mirelit ételt melegít a mikrosütőben, és félregombolt kötött kardigánt visel a gyűrött zakója alatt.

Indridason többi Erlendur-történetéhez hasonlóan, a Hidegzóná-ban is a múltban kénytelen kutakodni a nyomozó. Egy Reykjavík melletti tó földrengés következtében apadni kezd. A jelenséget vizsgáló tudós egy csontvázra bukkan a mederben, amelynek lábához egy orosz gyártmányú rádiókészüléket erősítettek. A szálak ötven évvel korábbra, Kelet-Németországba, a Stasihoz vezetnek. A Hidegzóna nem olyan átütő, mint amilyen a Vérvonal vagy a Kihantolt bűnök volt (Indridason korábbi regényei), ám ha közepesnek is értékeljük, azt csak Indridason életművén belül tesszük. Tehát a listánkon az ötödik helyre simán jó.

Arnaldur Indridason: Hidegzóna, Animus Kiadó, 2010, 256 oldal, 2490 Ft, ford. Torma Péter

4. Jo Nesbo: Boszorkányszög

Meggyőzödésem, hogy Jo Nesbo messze fontosabb szerző a halálában híressé vált Stieg Larssonnál. Igaz, Lisbeth Salander fontos és erős alakja lett a krimiirodalomnak, de Nesbo Harry Hole-ja (ejtsd: hari hule) klasszikusabb, szorongó, magányos, alkoholista nyomozófigura. És emellett hiteles és élettel teli. A Boszorkányszög a Hole-sorozat harmadik kötete (azóta megjelent a negyedik is A megváltó címmel, itt írtunk róla kritikát). Minden egyes kötet egy-egy külön nyomozás története, de az aktuális ügy mellett, regényeken átívelően fut egy "nagy történet" is, barátságról, árulásról, magányról. Ennek egyik szálát a Boszorkányszög-ben Nesbo - végre valahára - elvarrja. A könyv elején az oslói bérház hosszadalmas - mindazonáltal míves és élvezetes - leírása, a narráció finomsága a 19. századi realista nagyregényeket idézi. Ez az idill persze nem tart sokáig, Nesbo hamar visszatér a filmszerű rövid vágásokhoz - Harry Hole pedig egy sorozatgyilkos nyomába ered... Ha a Vörösbegy vagy a Nemezisz idén jelent volna meg, Nesbo előkelőbb helyen szerepelne a listán, a Boszorkányszög -gel a negyedik helyig jutott.

Jo Nesbo: Boszorkányszög, Animus Kiadó, 2010, 400 oldal, 2890 Ft, ford. Petrikovics Edit

3. Henning Mankell: A piramis. Wallander első esetei

Stieg Larssonhoz hasonlóan svéd Henning Mankell - "civilben" a megboldogult Ingmar Bergman veje - a jelenkori krimiirodalom egyik legfontosabb szerzője. A stílus, Wallander nyomozó alakja, a történetek, a mélység - egytől egyig telitalálat. Befejezve a Wallander-sorozatot, egyfajta lezárás- és új kezdetképpen Mankell megírta a nyomozó "előéletét". A piramis nem kisebb súllyal és fontossággal bír a Wallander-krimiken belül, mint amilyennel Simenon Maigret történeteinek sorában a Maigret első nyomozása. Megtudhatjuk tehát - Simenon jellemzi így az ifjú Maigret-t - milyen volt Wallander "kóristafiú" korában, és hogyan vált "szólóénekessé". Mankell fő ereje a szenvtelenség. December 11-ének hajnalán öt óra tizenkilenc perckor a gép iszonyatos erővel a földbe csapódott, és azonnal lángra lobbant. A két férfi a fedélzeten nem észlelte, amikor a testük tüzet fogott. Már a becsapódás ereje cafatokra tépte őket. A köd idővel újból a szárazföld felé sodródott a tengerről. Plusz négy fok volt, szélcsend." - áll A piramis bevezetőjében. Mankell ezzel hűvös tekintettel szemléli mind a holtakat, mind az élőket. És - paradox módon - éppen ez a szenvtelenség kelti életre a befogadóban a felszín mögött megbújó - már-már romantikus - érzelmességet. Mankell könyvei - ösztönösen és észrevétlenül - az együttérzés és a valahová tartozás bizonyosságával ajándékozzák meg az olvasót. Kevés krimiíró - legyenek bár műfajuk mesterei - képes ilyen távolra jutni a zsánertől.

Henning Mankell: A piramis, Mérték Kiadó, 2010, 456 oldal, 3490 Ft, ford. Farkas Tünde

2. Wolf Haas: Jöjj, édes halál!

Az osztrák író a krimi műfaját gyakorlatilag csak ürügyként használja. Haas nyomozója, a rendőrség kötelékéből kiugrott Brenner, egyedi alakja a felügyelők panoptikumának. Nos, egyrészt a Brenner eléggé buta. Meg lassú is. Nem tud verekedni. Lőni se. A következtetések levonása, valamint a részletek iránti figyelem finoman szólva sem az erőssége. Öregedő, dagadt férfi. Általában már az is kész csoda, hogy egyáltalán túléli az eseteit. A Brenner-történetek ereje a nyelvben és a stílusban rejlik. Bán Zoltán András nélkül, pontosabban az ő nyelvi készsége nélkül nem lenne magyar Brenner. Nem így szólna. Óriási bravúr a fordítás. "Mármost a valódi tépelődésre totál jellemző, hogy semmi konkrét nincs, amin az ember töprengene. Kvázi lár púr tépelődés. Ma este a Brenner mindamellett azon tépelődött, hogy most akkor lemenjen meginni egy sört a pincekocsmába, vagy akkor ne menjen le." A Jöjj, édes halál! a mostanra más hétkötetes sorozat harmadik darabja, sokak szerint a legjobb Haas-könyv. Mivel nem ismerem a maradék (magyarul még meg nem jelent) négy kötetet, ezt megerősíteni nem tudom, de az első hármat olvasva, hajlok az egyetértésre. Ebben a történetben a Brenner felhagy magánnyomozói praxisával, és mentősnek áll. De nem ússza meg: persze, hogy hullák keresztezik az útját. Ez, mondjuk, egy mentősnél nem meglepő, csakhogy gyilkosságokról van szó. Az ügy megoldja önmagát, a Brenner meg nézi. Wolf Haas - jó értelemben véve - a legirodalmibb krimiszerző.

Wolf Haas: Jöjj, édes halál!, Scolar Kiadó, 2010, 240 oldal, 2450 Ft, ford. Bán Zoltán András

1. Lawrence Block: Hosszú út a sírkertbe

Ha bűnregény, akkor Block a ma élő legnagyobb klasszis. Ünnep minden egyes alkalom, ha újabb kötete jelenik meg magyarul. Legfőképp akkor ünnep, ha a Matt Scudder-sorozatról van szó. Blocknál a legkevesebb hangsúly a nyomozáson van. Scudder mindegyik esete egy-egy gyomorszorító, lírai futam. Egyben olvasva a történeteket pedig egy kvázi fejlődésregényt kapunk. Nem is kicsit - se terjedelem, se súlyosság szempontjából.  A Hosszú út a sírkertbe az eddigi legvéresebb és legsötétebb Scudder-történet. Egy pszichopata szedi áldozatait, mégpedig a nyomozó "női" közül. Végül, természetesen, magát Scuddert akarja megölni. A gyilkos motivációja sejthetően egy múltbéli konfliktusból ered. Akik az elejétől követik a Scudder-sorozatot, tudják, hogy a jelentős alkoholproblémákkal küzdő főhős egy ideje már letette a poharat. Nos, itt újra előkerül. Vagyis: majdnem előkerül. A vívódásról szóló fejezet olyan hitelesen és mélyen ábrázolja az ember kisszerűségét és szenvedéseit, hogy még a kérgesebb lelkű olvasók sem képesek könnyek nélkül túljutni rajta. Lawrence Block nem csupán a bűnről és a csalódásról tud mindent, de a (férfi)lélekről is, úgy általában. Nagy író.

Lawrence Block: Hosszú út a sírkertbe, Agave Könyvek, 2010, 288 oldal, 2880 Ft, ford. Varga Bálint