Feltételezem, hogy a legtöbb embernek - hozzám hasonlóan - csak valami homályos, óhatatlanul is az amerikai gengszterfilmek ábrázolásaival színezett, sztereotipikus képe van arról, milyen az élet a börtönökben. Amikor némi voyeurisztikus kíváncsisággal a kezembe vettem Fiáth Titanilla Börtönkönyvét, arra számítottam - részben az első pillantásra komolytalannak tűnő, tarka, puha borító miatt -, hogy izgalmas sztorikon keresztül fogok bepillantást nyerni ebbe a számomra ismeretlen, fenyegetőnek, veszélyesnek tűnő, és épp emiatt tisztes távolból borzongatóan vonzó világba. A pszichológus-kulturális antropológus szerző könyve végül ennél jóval többet kínált.
Bulváros sztorizgatás itt aztán egyáltalán nincs, elsősorban kulturális antropológiai megközelítést alkalmazó, tudományos munkát olvasunk, ami ugyanakkor könnyen érthető és magával ragadó a témában járatlanok számára is. A könyv tizenegy fejezetéből tíz korábban önálló tanulmányként jelent meg, de ez alig érződik (időnként kisebb, nem zavaró ismétlődések előfordulnak), a szöveg összeáll egy a börtönélet különböző aspektusait bemutató, koherens egésszé.
Fiáth körbejárja a börtönhierarchia bonyolult szempontok szerinti alakulását. Bemutatja, hogy hogyan élik meg a rabok az idő múlását, miként teszik személyesebbé öltözködésüket, zárkájukat és változatosabbá az étkezésüket. Megtudjuk, hogy hogyan élnek szexuális életet és milyen módszereket alkalmaznak a testépítésre. Kiderül, hogy milyen szerepet tölt be és hogyan definiálódik a börtönben az etnikai hovatartozás, hogy mit jelent a lovári nyelv használata. Végül szó esik még arról is, hogy mi a jelentősége a pletykának, és hogy miért töltött be óriási szerepet a rabok jelentős részének életében egy török szappanopera.
A szerző a börtönpszichológusi munkája során, több magyar börtönben ("bévében") szerzett tapasztalatait úgy írja le, hogy közben sűrűn használ az elítéltektől származó idézeteket, amelyek életszerűvé teszik a bemutatott helyzeteket, és közelebb hozzák az olvasóhoz ezt az idegen világot. Sokszor kifejezetten szórakoztatók az elítéltek szellemes fordulatai ("a zárkán a gyúrós gyerek már kék-zöld a visszaeséstől"), néha pedig megrendítők a vallomásaik: "Mindent elveszítettem az évek alatt. Nincs szeretet, csak megalázás nap mint nap. A nulla alá süllyedt az életem minden szinten."
Megismerjük a börtönök társadalmának sajátos törvényszerűségeit, és hogy bent hogyan módosulnak a kinti világ olyan szociális konstruktumai és normái, mint például a férfiasság ideálja, az érzelemkifejezés "megengedett" formái vagy a szexuális tabuk. Megtudjuk például, hogy amikor a férfi elítéltek szomorúságot vagy félelmet éreznek, gyakran ezek helyett haragot juttatnak kifejezésre, mert az előbbi érzelmek "gyengének" mutatnák őket (esetleg úgy tűnhetne, hogy "bereccsentek", azaz kiborultak). Ugyanakkor kiderül az is, hogy bizonyos helyzetekben, például gyász esetén vagy az anyák napján látogatóba érkező anyák köszöntésekor megengedett akár a sírás is - különösen, amennyiben egy "jógyerek", azaz a hierarchiában domináns pozíciót betöltő elítélt sírja el magát először.
Az olyan apróságok, mint hogy azok a rabok, akik a férfiasságukat akarják hangsúlyozni, betétet varrnak a kiskabátjuk hátába, hogy felsőtestük méretére irányítsák a figyelmet, míg a transzszexuális elítéltek beszűkítik a nadrágjukat és ingjüket, hogy nőiesebbnek tűnjenek, vagy hogy az elítéltek a szabályokkal szembeszegülve merülőforralóból és nagyméretű konzervdobozból melegszendvics készítésére alkalmas "grillsütőt" csinálnak, mind egy nagy tanulság felé mutatnak, amit a szerző is hangsúlyoz. Az emberek még a börtön személyes szabadságot minden lehetséges eszközzel korlátozó, szigorúan beszabályozott világában is megtalálják a módját, hogy megőrizzék és kifejezésre juttassák individualitásukat és szabadságukat. És ez igazából egészen felemelő.
Fiáth Titanilla, a könyv szerzője
Fiáth Titanilla: Börtönkönyv, Háttér Kiadó, 2012, 252 oldal, 3490 Ft
