Vida Gábor 1968-ban született Kisjenőn, ma Marosvásárhelyen él, a Látó című folyóirat prózarovatának főszerkesztője. A kétely meg a hiába a Magvető kiadónál megjelent harmadik könyve, a Fakusz három magányossága (2005) és a Nem szabad és nem királyi (2007) köteteket követi. Történeteiben erdélyi származásának tagadhatatlanul fontos szerepe van, írásaiba közérthetően és mégis pontosan fogalmazza bele azt a román-magyar viszonyt, amelyben ő egész életét töltötte.

A Kossuth- és József Attila-díjas Szilágyi István (1938) életműve ugyan nem terjedelmes (négy regénye és négy novelláskötete jelent meg), mégis az egyik legnagyobb tekintélyű magyar szépírónak számít. A hatvanas években jelentek meg első kötetei, leghíresebb regénye az 1975-ben kiadott Kő hull apadó kútba. Ezt követően tíz-tizenöt évente jelentkezett új könyvvel, utoljára 2009-ben a Bolygó tüzekkel, ami főként újraközölt novellákat tartalmazott. 2001-es történelmi regényéért, a 16. században játszódó Hollóidőért átvehette volna a megosztott Magyar Irodalmi Díjat, de visszautasította. A Kolozsváron élő író ritkán jár Magyarországon. Tegnap az I. Nemzetközi FISZ Tábor vendége volt, ahol Molnár Gábor Tamás kérdezte, ennek a beszélgetésnek közöljük a szerkesztett változatát.

Nyirő József, "a székely apostol" újratemetése komoly diplomáciai feszültséget okozott Magyarország és Románia között. Az erdélyi írónak, a "székely nép krónikásának" kultusza a kilencvenes években kezdett újra erőre kapni, az újratemetés körüli vitákban azonban csak az élete utolsó szakaszát emelik ki: a negyvenes évekbeli jobbratolódását, a nyilasokkal vállalt szimpátiáját. Megítélése nem csak politikailag, de irodalomtudományi szempontból sem egységes: ugyan bekerült az új Nemzeti alaptantervbe, de ezt a döntést a Magyartanárok Egyesülete élesen bírálja. Ki is volt Nyirő József?