A mai lelkiismeretes szülők általában igyekeznek ellátni gyermekeiket a bőséges gyerekirodalom javával. De mi történik az óvodákban? Öt oviban jártunk, hogy kiderítsük.

A törvény szerint az óvodák egyik általános feladata az anyanyelvi nevelés, az értelmi képességek és a kreativitás fejlesztése. Ennek hatékony eszköze a felolvasás, a versek, mesék megismerése, közös feldolgozása. Vagyis nagyon fontos, hogy milyen könyveket választanak az óvónők. Az óvónőképző főiskolák hagyományosan elsősorban a magyar népmesékhez, a magyar mese klasszikusaihoz adnak módszertani segítséget.

Sok óvónő használja a gyakorlatban is a főiskolán megismert szöveggyűjteményeket és azokat a kiadásokat, melyeket szintén óvónők állítottak össze, például Zilahy Józsefné Óvodai nevelés játékkal, mesével című szöveggyűjteményét, melynek négy kötete az egyes évszakoknak megfelelően tartalmazza az óvodai (és anyanyelvi) nevelés szempontjai szerint válogatott verseket, meséket. Más szöveggyűjtemények korcsoportonként szerkesztve tartalmaznak magyar és külföldi népmeséket, illetve neves írók meséit és verseit.

A legtöbb helyen főként a régi, '70-es évekbeli kiadások vannak meg - bár ezekből természetesen ma már nem minden szöveget olvasnak, dolgoznak fel közösen a gyerekekkel. Általános tapasztalat, hogy a gyerekeknek felolvasott mesék legfrissebbjei is főként a '60-as, '70-es években születtek, illetve a korábbi keletkezésű mesék is az akkori - nem ritkán átírt, ideológiai szempontok alapján átrostált - kiadásokban vannak meg az óvodákban. Köszönhetően elsősorban annak, hogy az elmúlt két évtizedben nem voltak a korábbihoz hasonló jelentőségű pedagógiai eszközfejlesztések, egyre kevesebb az erre a célra félretehető pénz.

Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja adta szabadságot szinte csak az anyagi lehetőségek korlátozzák, melyek viszont igen jelentősek.  Az óvónők szabadon választhatják meg, milyen könyvekkel töltik fel az óvodai könyvtárat, az egyetlen kikötés, hogy az óvodák nevelési programjához illeszkedjenek a választott könyvek, vagyis a választásnál figyelembe kell venni az adott szöveg nyelvi igényességét, pedagógiai üzenetét és a megcélzott korosztályt.

Nem meglepő, hogy a kevésbé tehetős óvodák polcain ritkábban találni meg a legújabb fejlesztő kiadványokat vagy mesekönyveket, esetleg a különösen drága művészeti albumokat. A jó környéken lévő óvodák előnyben vannak, hiszen ha anyagi forrásaik szűkösek is, nem ritkán a szülőktől kapnak ajándékba a nevelés szempontjából hasznos, értékes könyveket. De a legtöbb állami óvodában a mai napig nosztalgiázhatnak a szülők, ugyanis a könyvespolcok összetétele nem sokat változott az elmúlt évtizedekben. A csoportokban mindenhol találni magyar népmesegyűjteményt, a legtöbb óvodában van a Cini-cini muzsiká-ból és a Minden napra egy mesé-ből, egy-egy gyűjtemény Benedek Elek vagy Móra Ferenc történeteiből. Tartanak könyveket Lázár Ervintől, Bálint Ágnestől, Csukás Istvántól, Kányádi Sándortól is.

A kortárs gyerekszerzők könyvei viszont a legtöbb állami óvodából hiányoznak, Tóth Krisztina vagy Lackfi János versesköteteiből találni leginkább elvétve egy-kettőt. Nemcsak az anyagi forrás szűkössége miatt hiányoznak, hanem mert az óvónők sokszor nem is ismerik az újabb magyar vagy külföldi gyerekszerzőket. Ahogy az egyik megkérdezett óvónő fogalmazott: "Lehet, nem vagyunk elég tájékozottak." Főleg a csoportba járó gyerekeken keresztül találkoznak az újabb könyvekkel, amikor valaki beviszi otthonról egyik, jellemzően éppen divatos, reklámozott mesekönyvét (általában Bartos Erikát vagy Disney-kiadványokat), és kéri, hogy abból meséljenek.

Persze, ha nincs miből új könyveket vásárolnia egy óvodának, akár érthető is lehet, ha ritkábban tájékozódnak az újdonságokról, hiszen úgysem vehetik meg azokat. Viszont sok szülő pont az óvónőktől kér segítséget könyvvásárlás előtt: a legtöbb óvónőt, akit megkérdeztünk, gyakran keresik meg azzal, hogy ajánljanak friss gyerekkönyveket, vagy mondjanak véleményt egy-egy konkrét kötetről. Nem nehéz kitalálni: ilyenkor az óvónők is a jól bevált, bejáratott könyveket, szerzőket ajánlják. A kör tehát be is zárul, és a frissebb gyerekirodalom a szülő és az óvónő számára továbbra is felderítetlen terület marad. További szempont, hogy miközben az új, vagy új kiadású mesekönyvek igen drágák, a szocializmusban nagy példányszámban megjelent kötetek bármelyik antikváriumban olcsón beszerezhetőek.

A nem ritkán ötven éve megjelent szöveggyűjtemények válogatása - ha nem is teljesen, de - jócskán elavult, a mai gyerekek számára nem feltétlenül érdekes vagy élvezhető egy-egy szerző stílusa, vagy egy-egy téma feldolgozása. Nem is beszélve a régi kiadások papírminőségéről, állagáról - tapintásáról, szagáról -, valamint arról, hogy a régi kiadású könyvek illusztrációi egy letűnt kor ma már nehezen értelmezhető, a gyerekek számára idegen vizuális világát őrizték meg. Természetesen fontos megismerni a magyar gyerekirodalom nagyjait, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a nyelvi és vizuális környezet, ezáltal pedig a gyerekek érzékenysége, fogékonysága is gyökeresen megváltozott. Nem is beszélve azokról a társadalmi jellegű változásokról vagy problémákról, melyek a mai gyerekek mindennapjait meghatározzák, és melyeknek megértéséhez a kortárs gyerekirodalom eredményesebben tudna hozzájárulni.

Találkoztunk olyan óvónővel, aki kifejezetten szívesen szerez be olyan könyveket a csoportnak, melyek valamilyen fontos, ugyanakkor nehezen megérthető, nem ritkán kínos témát dolgoznak fel. A könyv, melyet ő szívesen mesél, és a gyerekek is nagyon szeretik, újra és újra olvastatják, Irina Korschunow Töftöf és a kék óriás című története, mely a különbözőség elfogadásáról szól, és arról, hogy nem elég elpusztítani a gonoszt, hanem meg is kell gyógyítani. (Ez a "frissebb" könyv is egyébként 1981-es!)

A mai gyerekek számára fontos, mindennapi, néha kényes kérdéseket a kortárs gyerekkönyvek dolgozzák fel igazán, nyelvileg, eszközhasználatukat tekintve pedig fényévekkel közelebb állnak a mostani óvodásokhoz, mint például Móra Ferenc. Az új testvér érkezéséről vagy egy közeli szerettünk haláláról sok mesét, verset találni a mára klasszikussá lett gyerekirodalmunkban, de a kortárs (tehát korban és nyelvükben is közelebb álló) szerzőkön keresztül talán könnyebben megközelíthetőek (az említett két téma kapcsán ajánlható például Finy Petra Tesó-ügy és Nádori Lídia Sárkány a lépcsőházban című kötete).

Hogy elsősorban a forráshiány miatt nincsenek ott az állami óvodák polcain az újabb gyerekkönyvek, azt támaszthatja alá az is, hogy az alapítványi és a magánóvodákban egészen más a helyzet. Egy budai, Montessori-módszer szerint működő óvoda könyvtárában például az állami óvodákban is fellelhető könyvek mellett megtalálható az Aranyfa című sorozat, mely az olvasni már tudó 5-7 éveseknek szól, számos kötet a Pöttyös könyvek közül, Marék Veronika Boribonjai, Sven Nordqvist Pettson és Findusz kötetei, valamint sok cím Berg Judittól vagy Lackfi Jánostól. Ezeken felül gazdag választékuk van művészi és ismeretterjesztő albumokból, böngészőkből, lexikonokból.

Ahogyan az egyik megkérdezett magánóvoda vezető óvónője fogalmazott: "Nincs különösebb eltérés az óvónők képzettségében vagy lelkesedésében az állami és a magánintézmények között. Mi viszont szerencsére megtehetjük, hogy gyakran bővítsük a könyvállományunk, sokszor járunk könyvesboltokba, figyeljük a megjelenéseket, gyerekszerzőket hívunk meg. Így pedig sokkal könnyebb képben lenni a legújabb megjelenésekről is." Az óvodákban tehát nincsenek abszolút kedvencek, a gyerekeknek pedig az a legfontosabb, hogy foglalkozzanak velük, hogy sokat meséljenek nekik. A kérdés, hogy Benedek Eleket vagy mondjuk Sven Nordqvistet, ehhez képest eltörpül. A kortárs gyerekirodalomnak azonban vitathatatlan előnye, hogy frissességével megalapozhatja az óvodásokban az élő irodalommal való későbbi jó kapcsolatot.