Hónapok óta zengenek az újságok Brad Pitt Magyarországon forgatott zombis filmjéről, de a film alapjául szolgáló amerikai sikerkönyv minden nagyobb hírverés nélkül látott napvilágot nálunk a természetfölötti lényekre és fiatal olvasókra szakosodott Könyvmolyképző Kiadónál. Pedig a World War Z nemcsak a maga műfajában figyelemreméltó: még annak is tetszhet, akinek amúgy vaskos előítéletei vannak a zombikkal szemben. A szerző ötlete ugyanis - hogy az irracionális, bizarr fantáziát igénylő horrort hideg, dokumentarista interjúkötet formájában írja meg - életet lehel a zombikba. A World War Z – Zombiháború című könyv a fikció szerint egy újságíró aktája (elvileg őt alakítja majd a filmben Brad Pitt), aki az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának felkérésére különböző szemtanúk első szám egyes személyben elmondott elbeszéléseit gyűjtötte össze a zombijárványról és az azt követő háborúról a világ összeomlása után tíz évvel. Ez az „oral history” forma dokumentumregényeknél nem szokatlan (a szerző állítólag egy második világháborús könyvből vette az ötletet), de zombikról szóló, posztapokaliptikus, áltörténelmi regényben nem sűrűn alkalmazták még.

Max Brooks (aki egyébként az Ifjú Frankenstein és az Űrgolyhók alkotójának, Mel Brooksnak a fia) eddigi teljes irodalmi munkásságát a zombik határozták meg. The Zombie Survival Guide című művében vicces, ám hasznos tanácsokkal szolgál, hogyan éljünk túl egy esetleges zombiapokalipszist, továbbá megemlékezik a történelem nagy élőhalott-támadásairól is – ezekről a fiktív eseményekről Recorded Attacks alcímmel képregény is készült. Következő művében, a World War Z-ben a viccelődést félredobva már egy globális zombitámadás krónikáját írta meg.

Ismeretlen okokból fura járvány üti fel a fejét Kínában – így kezdődik a háború. A születő zombik bambák, lassúk, de emberhúst esznek, és csak akkor lehet elpusztítani őket, ha az agyukat támadják. A világ megdermed, az országok sorra elbuknak, a megmaradt népesség a mindennapok túlélésére rendezkedik be. Bár a háború az egész bolygóra kihat – még Diósgyőr is felbukkan a sztoriban! -, a reményt ezúttal nem Amerika adja az emberiségnek. (A lenti kép a World War Z filmforgatásán készült, via.)

Brooks kitűnő érzékkel rakosgatja egymás után a mozaik apró darabkáit. Az első zombik felbukkanását követi a szóbeszéd, a hitetlenség, majd a pánik, és így tovább, szép fokozatosan  halad előre a civilizáció (részleges) összeomlásáig, majd a totális háborúig. A világ minden sarkából megszólaltat sorkatonákat, orvosokat, csakúgy, mint nagyhatalmú politikusokat vagy magas rangú katonatiszteket, így nem csupán az átlagember szemszögéből követhetjük az eseményeket, hanem betekinthetünk a színfalak mögé is. Ez azonban figyelmet is követel, mert ugyan többször utalnak egymásra a beszámolók, az összefüggéseket nem rágják az olvasó szájába.

Miután elvész az újdonság varázsa, hamar kiderülhetett volna, hogy ez az interjúztatás csupán egyszerű parasztvakítás. És itt jön képbe az igazán jó zombitörténetek egyik fontos kelléke: maga az ember. Folyik ugyan a vér, szakadnak a végtagok, a belek is omlanak, ahogyan kell, de a legiszonyatosabb dolgokat mégis az élők követik el. Brooks megdöbbentő erővel mutatja be, hogy mi, emberek mennyire aljas férgek tudunk lenni - kapzsiságból, gyávaságból, netán pusztán a túlélés miatt. Ezernyi apró, ám zseniális ötlet modellezi a regényben, hogyan viselkedne az ember, hogyan működne a modern társadalom egy ilyen szélsőséges helyzetben.

A végkicsengés ugyanakkor mégsem ilyen sötét, hiszen mindezek mellett képesek vagyunk az önfeláldozásra, és tudunk mindenféle műpátosz és festett naplemente nélkül is – hősök lenni.

Max Brooks: World War Z - Zombiháború, Könyvmolyképző Kiadó, 2011, 408 oldal, 3990 Ft