Az analóg kultúra emblematikus tárgyai a szemünk láttára kopnak ki a köztudatból. A bakelitlemezre sokan azt hiszik, hogy már nincs is; aki filmre fényképez, az vagy művész, vagy nagyon furcsán néznek rá. Hasonló a helyzet a fanzine-ekkel vagy zine-ekkel is, a párszáz darabos fénymásolt füzetekről nem is tud a többség, a lelkes rajongókat meg nem is érti. Pedig nem bonyolult a magyarázat, ahogy például a könyvek és az e-könyvek összehasonlításánál is mondják, ezekre a tárgyakra is mind igaz, hogy személyesebb kapcsolat alakul ki köztük és a fogyasztó között, meg lehet őket fogni, és jobban is mutatnak mint a sokadik fájl a gépünkön.
Fotó: Hajdú D. András [origo]
Itthon még szembetűnőbb a digitális hódítás, a szubkultúrák fizikai hordozói mintha valóban csak egy letűnt kor emlékei lennének. A nagyvilágban ugyanakkor ha nem is tartoznak ezek a dolgok a fősodorba, színterük mégis él és virul, megannyi esemény és megjelenés jelzi, hogy az analóg kultúra működik és nemcsak az elvetemültek éltetik. A kiállítótermekben, galériákban, könyvvásárokon például egyáltalán nem ismeretlen vendégek a zine-ek. Szeptemberben a bécsi Kunsthallében tartottak nemzetközi találkozót, idén tavasszal pedig a New York-i MoMA is külön kiállítást szentelt a témának. A budapesti Innen kiadó Bécsben is bemutatkozott és New Yorkban is kiállították kiadványukat, pénteken pedig egész délutános vásárt tartottak a Labor Galériában.
Fotó: Hajdú D. András [origo]
A fanzine szó az angol rajongói (fanatic) és a magazin szó összevonásából származik, hiszen a műfajra nagyon sokáig jellemző volt, hogy a "csináld magad" szellemében készítették a rajongók, azzal a céllal, hogy saját hangjukat is hallassák. Amerikában a harmincas években történt a nagy fanzine-robbanás, a rajongók saját történeteket jelentettek meg ilyen formában, illetve rajongásuk tárgyáról is eszmét cseréltek a hasábokon. Később a képregények vagy a horrorfilmek közönsége is kitermelte a saját fanzine-jeit, de a sci-fi-vonal is megmaradt, nagyon híresek voltak például a Star Wars és a Star Trek világávál foglalkozó kiadványok (George Lucas még perrel is fenyegetőzött, ha a rajongók túl sok erőszakot vagy szexet ábrázoltak saját történeteikben).
A fanzine műfaja igazából a rock&roll, illetve a punk születésénél értek csúcsra, ekkor már tényleg se szeri, se száma nem volt a hasonló termékeknek, amik egyértelműen meghódították Európát is, és közben persze már a szerepjátékos közösség, a sportszurkolók, vagy az angol mod-színtér is lelkesen gyártotta a saját kézzel barkácsolt füzeteket. A punk színtér kiadványai, például a klasszikus Sniffin’ Glue , valamennyire Magyarországon is ismertté váltak, és a zene sokáig meghatározta a magyar zine-ek tematikáját is (ahogy természetesen a politika is). A hazai zine-kultúra történetének bemutatására 2009-ben külön eseményt szervezett a CEU, tavaly pedig a Műcsarnok tartott Fanzine Show-t, utóbbihoz kapcsolódva itt olvasható autentikusabbb összefoglaló a témáról.
Fotó: Hajdú D. András [origo]
Ahogy zine-ből is van ezer féle, úgy a 2006-ban alakult budapesti Innen kiadó kínálatában sem találunk két ugyanolyan kiadványt. Persze mindegyik hasonló technikával, fekete-fehér xerox nyomtatóval készül. "Annak nagyon szép a szürkeskálája" - magyarázza Fábián Áron grafikus, az Innen alapítója, és mindegyik limitált példányszámban (kb. hatvantól a néhány százig) jelenik meg. Ezen túl viszont nagy a szabadság, a kiadó katalógusában festményeket, fotókat vagy csak szöveget tartalmazó zine-ek egyaránt feltűnnek, meg olyanok is, amelyek a művészetek közti átjárást jelenítik meg, de hát már a zine is egy művészetek közti átjárás.
Perneczky Géza The Dolphin Trio című szövege ugyanúgy Innen-zine, mint például a nemrég Budapesten járt Ed Templeton egy kiadványa. A füzetekben a fiatal képzőművész generáció tagjai mellett olyan nevekkel is találkozhatunk, mint Gerber Pál vagy a Kis Varsó csoport.
A félévente megjelenő Zug már komolyabb kiadvány, az Innen saját magazinja. Egy-egy téma köré épül fel, az eddig három szám a gyűjtéssel, a mániával és a térrel foglalkozott, magyar és nemzetközi alkotók munkáit bemutatva. Ed Templeton tehát nem kivétel, az Innen több külföldi alkotó zine-jét gondozza, de hát a nemzetköziség amúgy is nagyon jellemző a színtérre, a művészek átjárnak egymás lapjaiba, és hiába az internet, a komoly dolgok a nemzetközi találkozókon dőlnek el. Fábián például egy zürichi eseményen találkozott leendő berlini terjesztőjével, Berlinben pedig a New York-ival (ha már New York, a Labor Galéria falain Jocko Weyland munkái is ki voltak állítva). Így lehet, hogy hiába a kis példányszám, nem túlzás állítani, hogy az Innen zine-ek szerte a világban megtalálhatóak. Itthon csak egy helyen lehet megvenni őket, de a vásárlók zömmel külföldiek. Pedig akárhonnan nézzük, ez egy olcsó műfaj.
Fotó: Hajdú D. András [origo]
