Jo Nesbo, csakúgy, mint hőse, Harry Hole, jó formában van: a Hóemberrel az eddigieknél pörgősebb és rafináltabb krimit kapunk a kezünkbe. A Harry Hole-sorozat magyarul most megjelent újabb részében az alkoholista oslói nyomozó egy családanyákra vadászó sorozatgyilkost üldöz.

A legtöbben a skandináv krimik közül csak A tetovált lány-ról hallottak, pedig a zord hackerlány sztorija nem feltétlenül a legsikerültebb a félszigetről érkező rengeteg regény közül. A norvég Jo Nesbo például egyértelműen jobb, mint Stieg Larsson. A rocksztárból lett krimiszerző virtuóz módon bonyolítja a szálakat, a Hóember-nek már a dramaturgiai felépítménye is tiszteletet parancsoló. Nesbot amúgy is érdemes inkább regényként, mint krimiként olvasni. Gyors iramot diktál, de sosem sajnálja az időt egy jól elhelyezett jellemzésre, a mellékszereplők alapos emberetről tanúskodó bemutatására, egy humoros dialógusra.

A Hóember a hetedik a Harry Hole-sorozatban, az Animus kiadó – más külföldi kiadókkal egyetemben – a sikeres Vörösbegy című harmadik kötettől kezdte a kiadást, a Hóember ezt követi ötödikként. Harry Hole viszonylag jó passzban van; éppen nem iszik, a munkahelyén is rendben van minden, élete nője ugyan mást szeret, de az asszony kisfia bálványozza a nyomozót. Két nő azonban eltűnik. Az otthonuk közelében hagyott hóember, valamint a Harrynek küldött névtelen levél arra utal, egy őrült sorozatgyilkos pikkel a norvég családanyákra.

Nesbo egyik Harry Hole-könyvben sem vezeti ennyiszer tévútra az olvasót, mint most. Legalább négyszer sziklaszilárdan meg lehetünk győződve arról, hogy ki a gyilkos. Nesbo annyira trükkös, hogy egy cselekményszálat színtiszta félrevezetésből sző bele a történetbe. A regény vége barokkosan hajmeresztő, a síugrósáncnál már James Bond-filmjelenetekkel vetekedő akciót kapunk, de addigra túl vagyunk a minden rejtélyt elsimító magyarázaton, helyükre kerültek a mozaikdarabkák, felszabadultan robogunk a végkifejlet felé.

A regény ezúttal is megpendít erkölcsi-társadalmi problémákat, melyek most elsősorban a család és házasság témaköréhez kapcsolódnak. Erre fogékony olvasók a hűtlenség,  apaság, gyereknevelés, féltékenység, felelősség kérdésein morfondírozhatnak a nyomozás cikkcakkjait követve. A Hóember az eddigi Hole-könyvek közül a Boszorkányszögre emlékeztet legjobban; ott is egy közös mintára épülő gyilkosságsorozatot kellett felgöngyölíteni. Ez a történet viszont izgalmasabbra, sőt hajmeresztőbbre sikerült; néha kemény thrillerbe csap át a nyomozás (nem véletlen, hogy egy filmstúdió már megvette a megfilmesítés jogait).

A Hóember a Harry Hole-sorozat egyik legjobbja, mégis a Vörösbegy-et ajánljuk első olvasásra, mert akkor időrendben lehet megismerkedni a depresszióra hajlamos, munkamániás, szeretetreméltó nyomozó magánéletének eseményeivel, amelyek – skandináv krimiről lévén szó – a cselekmény épp olyan fontos részét képezik, mint maga a bűnügy.

Jo Nesbo: Hóember, Animus, 2011, 413 oldal, 3290 Ft (ford. Petrikovics Edit)