Ruth Rendell egyik leghíresebb regénye, az 1984-es The Tree of Hands most jelent meg először magyarul a Partvonal Pszichokrimi sorozatában. A Lopott élet címmel fordított regény egy gyerekrabláson keresztül kapcsolja össze az egymástól markánsan különböző anyákat és lányaikat. Az idegileg instabil Mopsát és a sikeres író Benetet, valamint a nemtörődöm Irist és a pénzéhes Carolt. A látszólag tökéletesen különböző hátterű, gondolkodású nők voltaképpen mégis nagyon hasonlítanak: mindnyájan a végletekig önzők. Az önzőségük miatt pedig egy kétéves kisfiú csapódik egyik anyától a másikig.

A Lopott élet cselekménye lassan, elnyújtva bontakozik ki. A könyv az anya-gyerek kapcsolatok legkülönbözőbb formáit vonultatja fel. Benet nem lehetett gondtalan gyerek a zavart Mopsa mellett, aki elborult pillanataiban éles késsel tartotta sakkban kislányát. Benet a múlt tapasztalataitól kísérve tudatosan törekszik arra, hogy kiegyensúlyozott, szeretetteljes anya legyen. Iris inkább ivócimborája lányának, Carolnak, mintsem megbízható támasza. Carol két nagyobb gyerekétől szabadult már meg és adta be őket állami gondozásba, de a kétéves Jay továbbra is folyton láb alatt van. Az anya-gyerek kapcsolatok kusza hálójában Rendell azt a sokszor megrágott témát boncolgatja, hogy a vérszerinti, elhanyagoló anyának joga van-e visszakapnia a bántalmazott gyereket, és hogy az egzisztenciát, törődést, nyugalmat biztosító Benetnek joga van-e ahhoz, hogy mindent megadjon egy gyereknek, aki nem az övé. Megbocsájthatóak-e valaha a gyerekekkel szemben elkövetett bűnök?

A lélektani vonal ugyan végig meghatározó, de mind a környezet, mind a személyiség szempontjából erős ellentételezések miatt a karakterek nem igazán élnek. Rendell teljesen alárendelte hőseit egy-egy határozott elképzelésnek: a gyerekrabló Mopsa brutálisan érzéketlen, Carol tökéletesen felelőtlen, Benet teljesen kiszolgáltatott. A jól működő sablonok közül Benet az, akit jobban megismerhet az olvasó. Az eredeti címben szereplő kezek fája Benet életében vissza-visszatérő motívum, amely egyszerre testesíti meg a féltő, óvó gondoskodást és kelt megmagyarázhatatlan félelmet. Hasonlót érezni Benet karakterében is: ideális anya, de kezdetektől van benne valami, ami szorongást, ellenérzést kelt. „Nem szabad gyűlölnöm az anyámat” – mantrázza újra és újra, amikor gyenge idegzetű anyja, Mopsa bántja, idegesíti, összezavarja. Ez a gyűlölet tartja a realitások talaján, ahogyan párolog belőle, úgy kerül közelebb maga Benet is az elmezavarhoz.

A Lopott élet nem kínál túl sokat azoknak, akik a pszichokrimi felirat miatt szerzik be a könyvet. Bár a szereplők belső indíttatásaival, ambivalens érzéseivel alaposan foglalkozik, így elfogadható válaszok születnek a miértekre, de a „bűnösök” személytelenségük miatt nem válnak áldozatokká. Míg a Pszichokrimi sorozat nyitó darabja, a Pszicho (itt írtunk róla) egy zaklatott, feszült regény, amelyben haladva az olvasó együtt lélegzik a szereplőkkel, átérzi és megérti Norman Batest, addig a Lopott életben Benet és Carol döntéseit rezignáltan tudomásul veszi. A rendőrség feltűnésének, a nyomozati munka felvillanásainak pusztán annyi a szerepük, hogy emlékeztessenek arra, egy bűncselekményről, egy gyerekrablásról olvasunk, de Rendell a pártatlanságra való törekvésében olyannyira elidegeníti Benetet és Carolt az olvasótól, hogy különösebben nem izgulunk egyikükért sem, és valahol közömbösek maradunk az iránt, hogy mi lesz a szerencsétlen kétéves kisfiú sorsa.

Ruth Rendell: Lopott élet, fordította Borbás Mária, Partvonal Kiadó, Budapest, 2011, 332 oldal, 2790 Ft