Bartók Imre könyve a tél egyik kihívása.
A fülszöveg szerint Bartók Imre új regénye, a Jerikó épül “önéletrajz, családregény és nevelődési regény elegye, amelyben állandó feszültség vibrál a gyerekkor emlékei és a felnőttkori visszatekintés között. Az elbeszélő az 1980-as, 90-es évek személyes tapasztalatai nyomán mutatja be annak a szellemi fejlődésnek az útját, amelynek végpontjáról a múlt értelmezhetővé tehető”.
“Kedvelem a klasszikus memoárokat, amelyeknek itt három, egymással összefüggő sajátosságát emelném ki: az elbeszélő beazonosíthatósága, a linearitás és a nyelvi transzparencia” – mondta egyik interjújában Bartók Imre. “Az én könyvemre ezek közül egyik sem igazán jellemző, ezért is illeszkedik problematikusan ebbe a hagyományba.” Valóban, tévedés lenne azt hinni, hogy a Jerikó épül valamiféle memoár lenne. Ennél nyilván ambiciózusabb műről van szó, a kísérlet egy nagyívű, szinte átfoghatatlan szövegről szólt.
A regény – mert mégiscsak regényről van szó – első változata, mondja Bartók Imre, “ezeroldalas volt, és úgy éreztem, hogy még csak az út elején járok”. Mármint azon az úton, amelyiket a múlt töredékei szegélyezik. Bartók Imre szerint – mint egy másik interjújában mondja – hajlamos abban hinni, hogy “inkább a fantázia stimulálja az emlékeket, illetve az emlékezetet. De talán ez a kettő nem választható el élesen egymástól. A maga megalkotottságában, vagyis éppen a rá való emlékezésben maga az emlék is óhatatlanul konstrukciónak, a fantázia termékének tűnhet“.
Nem nehéz egyetérteni a kritikussal, aki szerint a Jerikó épül “súlyos, sötét és radikális“ könyv. A szöveg nem adja meg magát egy pillanatra sem, és a küzdelem közben nem kapaszkodhatunk a történetbe sem. Megközelíthetetlen, szinte leküzdhetetlen, nehezen befogadható. Nagyon gyakran a könyv fog győzni. Bartók Imrét olvasni nem könnyű munka, az idei tél egyik kihívása.
Bartók Imre: Jerikó épül, Jelenkor, 2018, 606 oldal, 4499 forint
